Az aranyfogpiszkálós marketingmenedzser

Rittinger Győző

Wood leállította a kocsi motorját, és kinyitotta az ajtót. Kilépve megcsapta a hűvös nyár esti levegő. Alig észrevehetően összerezzent egy kicsit, majd felhajtotta ballonkabátjának hajtókáját. Visszafordulva a kocsijához, felvette az anyósülésen heverő kalapját, amit felcsapott fejére, majd becsapta az ajtót, ami hangos nyikorgás kíséretében bezárult. Wood még egy futó pillantást vetett a fiatalnak nem éppen nevezhető Mini Morrisra, majd elindult a kastély bejárata felé. Ahogy lassan lépdelt a kavicsos talajon, a kertben álldogáló kocsikat mustrálta. Mindenféle modell megtalálható volt itt. A többség ugyan luxusautónak számított, ám a Royce, Jaguar mellett hétköznapibb autók is parkoltak. Ezen persze egyáltalán nem lepődött meg. A középkori kastély ma este London egyik talán legrégebbi bank tagjait, a Bank Axolo alkalmazottait látta vendégül. Wood ugyan nem tartozott közéjük, ám egy régi ismerőse hívta meg az esti rendezvényre. Valaha együtt dolgoztak sok éven át, ám ő kiszállt a bankszakmából, és mostanában magánnyomozóként tengette életét, miközben szabadidejében krimiket írt szűkebb baráti körének szórakoztatására.
Annyira elkalandozott a kocsik nézelődése közben, hogy majdnem neki ment a lépcső tetején, az ajtó előtt álló inasnak.
-Elnézést uram, megtudhatnám a nevét? - kérdezte Wood felé fordulva, rezzenéstelen arccal.
-Természetesen, Wood Right. Itt van valahol a meghívóm – folytatta, miközben földig érő ballonkabátja zsebében kotorászott. - Úgy látszik, az autóban hagytam.
-Semmi gond, legyen kedves itt várni – hangzott az inas válasza, majd bement az ajtón, miközben arcán valamiféle cinikus mosoly suhant át egy pillanatra.
Wood azonban ezzel mit sem törődve ácsorgott tovább a bejárati ajtó előtt. Az üvegezett ajtón keresztül vetett egy pillantást a bent mulatozó sokaságra. Zsebében kotorászva kezébe akadt pipája, amit elővett. Lesétált a kastély bejárata előtt elterülő lépcsőn és odalépett az alját díszítő, kőből formált női alakhoz, majd pipáját pár gyengéd mozdulattal a szobor mellének ütögette, hogy kitisztítsa azt. A környék teljesen csendes volt, csak a tücskök ciripelése, és a bentről kiszüremlő halk zene hallatszódott az éjszakában. A kastély körüli óriási park igencsak impozánssá tette az épületet. A fő épülettől sugarasan három irányba futott a kavicsos út a zöld növényzettel borított környezetben. Az út két oldalán sok-sok apró lámpa szentjánosbogarak rendezett soraként világította be az utat. Wood éppen a dohányt nyomkodta hüvelykujjával, amikor egy távoli veszekedés hangfoszlányai jutottak el a füléhez. Ahogy odafordította tekintetét, két árnyékot látott a parkoló autók között. A hangok alapján egy férfi is egy nő lehetett az illető. Figyelte, ahogy az egyik árnyék sietősen elindul a kastély felé, a másik árnyék kicsit lemaradva mögötte követi egy darabig, majd megáll. Még utánnakiáltott valamit, ám ebben a pillanatban kinyílt mögötte a kastély ajtaja, és megszólalt az inas, elnyomva a távoli kiáltást.
-Mr. Wood, a házigazda már várja, kérem, kövessen.
Wood megfordult, majd felment a lépcsőn, szájában pipájával. Éppen ahhoz készülődött, hogy meggyújtsa, ám ahogy a közelébe tartotta fellobbant gyufaszálat, az inas diszkrét, de nyomatékos köhécselésbe kezdett. Wood egy laza kézmozdulattal eloltotta a gyufát, majd belépett az ajtón az inast követve.
Ahogy körbenézett a csoportokba rendeződött embereken, nem sok ismerős arcot látott. Úgy hatvan-hetven ember gyűlhetett össze az estélyre, de a terem nagysága miatt ez egyáltalán nem tűnt soknak. Tekintetével egyetlen embert keresett, azt, aki meghívta. Eközben odaértek a házigazdához. A férfit ugyan nem ismerte személyesen, de párszor már látta itt-ott. Az inas megállt mellettük, miközben enyhén felszegett fejjel, tökéletes angolsággal megszólalt.
-Leslie Rayco, az úr Wood Right – mondta, majd sarkon fordult és távozott.
-Igazán örvendek, hogy megismerhetem – nyújtott kezet a házigazda Woodnak. - Bár be kell valljam, nem számítottam az érkezésére.
-Igen, mi még nem találkoztunk, az egyik régi ismerősöm kedvéért vagyok jelen. James Corrado meghívására.
Rayco arcán közöny tükröződött, de ennek ellenére úgy tett, mintha tudná, hogy kiről van szó.
-Tudod, Leslie, az a fiatalember az ügyeletesektől, a műszaki osztályról – szólt közbe egy férfi, aki ebben a pillanatban lépett oda hozzájuk, kezében furcsa színű folyadékot tartalmazó koktélospoharat tartva, kimentve ezzel a házigazdát.
-Hadd mutatkozzam be, Sean Shepherd.
-Nagyon örvendek, Wood Right. Ha nem haragszanak, megkeresném Jamest.
-Persze, természetesen, érezze jól magát.
Wood magára hagyta a két férfit. Felkeltette azonban a figyelmét az, ahogy Sean olyan gyorsan ott termett. Nem tudta ki volt az illető, de valahogy olyan benyomást keltett, mintha védelmezné.
Ekkor egy kéz ragadta meg a vállát.
-Woody, ember, már azt hittem el se jössz.
Wood próbálta beazonosítani a hangot, ami pár másodperc alatt sikerült is. Várt egy picit, majd megfordult, egy férfi állt vele szemben, egy pohárral a kezében.
-James, végre találkoztunk.
-Már akkor láttalak, amikor bejöttél az ajtón, csak nem akartam odamenni a górék közelébe. Gyere, nézzünk körül a hidegtálak környékén.
Wood követte a svédasztalhoz Jamest. Elég sok minden jutott az asztalra a pirítóstól kezdve a kaviárig. Volt hideg és melegétel is, így mindenki kedvére válogathatott. Mindketten megálltak az étellel gazdagon megpakolt asztal mellett, miközben James mustrálta a kínálatot, majd felnézve ismét megszólalt.
-Semmi használható.
-Viccelsz, nagyobb a választék, mint egy éjjelnappali boltban.
-Én most a társaságra gondoltam. Eléggé halott a buli.
-Tulajdonképpen mire fel ez a nagy felhajtás, mit ünnepel a bankotok?
-Vicces, hogy ezt kérdezed, mert én sem tudom. Egyszerűen csak kiadták utasításba, hogy jöjjünk, és mi itt vagyunk, ennyi. Nocsak, nocsak, Kathy is befutott – mutatott az ajtó irányába egy fogpiszkálóval, melynek végén ott díszelgett egy olajbogyó. Wood fülét megütötte ez a gunyoros hangnem, ami szokatlan volt Jamestől. - Már azt hittem, hogy nem is fog megérkezni.
-Miért, ki az, ismernem kéne?
-Nem, nem hiszem, Kathy Bag, ugyanazon az osztályon dolgozunk, semmi több.
James itt most egy kis szünetet tartott, majd felmarkolt egy háromszögletű szendvicset, és folytatta.
-Nézd, mindenki itt van, aki csak számít, a teljes vezetőség. Valami nagy dologra készülhetnek. Még Shepherd is ott feszít Rayco, a nagyfőnök mellett. Egy kicsit távolabb tőle Gabriel Steve, a kisfőnökünk. Úgy követi a vezetést, mint az árnyék. Ha arrébb lépnek két lépést, akkor ő is arrébb lép. Mókás, nem igaz?
Valóban, Wood látta, ahogy együtt mozog a három figura, mégis Steve mintha tartott volna egy kis távolságot, bár nem biztos, hogy ezt szándékosan tette. Wood jó megfigyelőnek tartotta magát. Ez részben szakmai ártalom, részben egy érdekes emberi tulajdonsága volt.
-És az kicsoda, aki a másik sarokban áll? Elég sokan állnak körülötte, fontos embernek tűnik.
-Ki, ja őt Andrew Knowledge. Ő a másik pólus a vezetőségben. Valójában árnyékban marad, ha csak teheti, de attól függetlenül nagyhatalmú ember, bár ez csak nem hivatalosan van így. Már régóta itt van, a Nemzetközi Bank Bizottság elnöke, ő a szükséges rossz, legalábbis Shepherd szerint, ezért nem is mer vele kikezdeni.
James befalta a háromszögletű szendvicset, hogy újabb zsákmányt keressen magának az asztalról.
-Sziasztok emberek, mi a helyzet?
Mindketten az új jövevény felé fordították tekintetüket.
-Na, téged is látni erre? - viszonozta a köszöntést James. - Hadd mutassam be egy régi ismerősömet, Wood Right. Ő Samuel “Chi” Edgar, az egyik programozónk, legalábbis annak mondja magát, de valójában ideje nagy részét távol-keleti könyvek olvasásával, és titkárnők szórakoztatásával tölti.
-Ezt pont te mondod, te ügyeletesek gyöngye? Ne is figyelj rá, egész nap hülyeségeket beszél. Különben is hogy nézel ki, tiszta sár a nadrágod szára.
James hirtelen zavarba jött, gyorsan letette kezéből a tányért, hogy megnézze a nadrágját, ami valóban sáros volt egy kicsit.
-Biztos, amikor kiszálltam a kocsiból – magyarázta, miközben gyors mozdulatokkal próbálta meg eltüntetni a fontot.
-Tényleg, megvan még a sportkocsid? – szegezte neki a kérdést Wood, bekapcsolódva a beszélgetésbe.
-Persze, valószínűleg sáros maradt a küszöb, az koszolt össze.
-Sár a te kocsidban, miről beszélsz, ember? - kérdezett vissza viccesen Chi.
Ebben a pillanatban hangos zene szólalt meg, amitől mindenki a terem közepe felé fordult. A terem egyik ajtaján keresztül egy hatalmas tortát toltak be. A torta legalább másfél méteres magasságával igencsak tekintélyparancsoló volt.
-Ez nem semmi, James, tényleg nem tudod, hogy mi készül itt? - fordult Wood James felé, ám meglepve kellett tapasztalni, hogy eltűnt mellőle.
-Nem tudja senki, csak pletyka szinten terjed az információ – szólalt meg mellette Samy. -Egyesek szerint Rayco napjai meg vannak számlálva. A Bank igen rossz pénzügyi évet zárt, valakinek mennie kell. Ha pedig ő megy, felborul a hatalmi egyensúly, és megkezdődik a harc. Na én csúszok, körbejárom a többieket, még biztosan találkozunk.
Sam szalutáláshoz hasonló mozdulat kíséretében elköszönt, majd elindult egy másik társaság felé.
Wood körülnézett a teremben Jamest keresve, de nem látta sehol. Tekintete azonban megakadt Kathyn, aki éppen alkalmilag felállított bárpult mellett üldögélt komor arckifejezéssel. Wood úgy gondolta éppen ideje valamiféle alkohol után nézni, így hát elindult a nő felé. Ahogy közelített akaratlanul is szemtanújává vált, amint Steve szintén odalép a bárpulthoz, vált egy pár szót a nővel, majd továbbáll. Ettől azonban a nő viselkedése egy csapásra zaklatottá vált. Mindez nem tartott tovább pár másodpercnél, úgyhogy Wood ugyanazzal a nyugalommal folytatta útját.
-Egy pohár fehérbort lesz szíves – szólt oda a pincérhez.
-Száraz, édes?
-Édes.
-Nekem pedig még egy tequilát – szólalt meg mellette Kathy, majd elkezdett idegesen kotorászni táskájában öngyújtója után, hogy meggyújtsa cigarettáját.
Wood nézte egy darabig, majd meggyújtott egy gyufát, és felé nyújtotta. A nő felnézett, és meggyújtotta cigarettáját.
-Köszönöm!
-Hadd mutatkozzam be, Wood Right.
-Kathy Bag – válaszolt pattogó hangon, majd felhajtotta tequila goldját. - Pincér, még egyet kérnék.
-Nem lesz ez egy kicsit sok?
-Nem, ma este nem. Ma este semmi sem sok – várt egy kicsit, majd folytatta. - Már régen itt kellett volna hagyni az egészet, minél messzebb kerülni tőle.
-Messzebb? Kitől messzebb?
Kathy megkapta újabb tequiláját, ám a férfi kérdésére értetlenül ránézett.
-Hogyan? Hogyhogy kitől?
-Azt mondtad, messzebb kerülni tőle.
-Nem mondtam ilyet, azt mondtam ettől a helytől. Ne haragudj, de most nem vagyok túl jó hangulatban.
Kathy felállt, és elindult az óriási torta irányába, ahol már megkezdték annak felszeletelését. Elég sokan gyűltek már oda a tortához, többek között a házigazda is, ám Shepherd-öt nem látta.
Wood ismét magára maradt. Mivel egyik kezében még mindig ott tartotta pipáját, elhatározta, hogy most már tényleg meggyújtja. Előtte azonban körbenézett, hogy nem látja-e a mogorva inas, aki beengedte, de úgy tűnt, hogy őt is elnyelte a föld. Mielőtt elővette gyufáját, párat szippantott próbaképpen, ám az nem szelelt megfelelően. Ahogy a bárpulton végignézett, egy aranyló fémdarabot látott a hamutartó mellett. Felvette a fémdarabot, ami most pont kapóra jött, hogy fellazítsa a dohányt egy kissé. Miután végzett a művelettel, zsebre vágta az aranyló tárgyat.
Ahogy pöfékelt párat, hátatfordítva a pultnak, megpillantotta Jamest, két másik férfi társaságában. Az egyikük elindult felé.
-Guinness sör van?
-Sajnos nincs.
-Jellemző, meg is lepődtem volna, ha odafigyelnek egy kicsit az emberre ebben a kuplerájban – zúgolódott a férfi.
Eközben James kíséretében a másik férfi is odaért.
-Meg vagy Woody, már kerestelek – szólalt meg James. - Hadd mutassam be két kollegámat. Lui Blacksmith és Ash Tucker az informatika osztályról. Ő pedig Wood Right, régi ismerősöm.
Lui és Ash biccentettek fejükkel Wood fel köszönés gyanánt, majd Ash Lui felé fordult.
-Lui, nem jó a kiszolgálás?
-Nem igazán, úgy látszik azzal kell beérjük, ami van. Kezd elegem lenni ebből az egészből, de ma este remélem végleg pont kerül... - Lui itt elharapta a mondatot. - Mindegy, azt hiszem a kocsimban maradt még egy pár üveg a múltkori buliból. Azt hiszem kiugrom érte.
Lui nagy léptekkel indult el a kijárat felé. Wood követte egy darabig tekintetével, így épp látta, amint újabb vendég érkezik, egy nő személyében, tetőtől talpig vörösben.
-Jó az áru – szólalt meg James mellette, majd harapott egyet háromszögletű sonkás szendvicséből. - Na ez érdekes lesz, Samy ráindult, bár nem hiszem, hogy lenne esélye.
-Miből gondolod, szerintem egészen jól halad?
-Várd ki a végét, nem csak az ő figyelmét keltette fel a nő, vannak még itt mások is.
Wood nem egészen értette, hogy miért mondja ezt James, de abban a pillanatban egy másik férfi jelent meg, kezében két pezsgőspohárral. Odalépett hozzájuk, mondott a nőnek pár szót, miközben odanyújtotta az egyik poharat. Samy, aki eddig talán biztatónak látta a helyzetet, ebben a pillanatban már szinte levegővé vált a vörösruhás nő számára, akinek a figyelme most már teljes egészében a másik felé fordult. Mivel látta, hogy ez a hajó már elúszott, elindult a bárpult felé.
-Hát igen, erről beszéltem.
-Úgy látom, emberünknek nem kis rutinja van ezen a téren.
-Ő Gabriel Sinnott, a cég ügyeletes Casanovája, így hívják a háta mögött. Úgy cseréli a nőket, mint ahogy más az alsógatyáját. A cégnél már majdnem minden nővel kikezdett. Egyszer meg is ütötte vele a bokáját. Kipattant a dolog. Elég kellemetlen eset volt, még Shepherdig is eljutott a híre. - James itt egy kis szünetet tartott, látszott rajta, hogy gondolataiban most egészen máshol járt. Wood várta volna a folytatást, de akkor hirtelen visszazökkent a jelenbe, és sejtelmes hangon, hamisan mosolyogva folytatta. -Egyesek még azt is tudni vélik, hogy Kathyvel is volt egy futó kapcsolata, bár ez csak amolyan folyosói pletyka, amiből van pár a cégnél. Bár ez természetesnek mondható nálunk. Nincs pénz, és egyre nő a feszültség. Na mi a helyzet, Samy? Megelőztek?
Samy megpróbálta közönyösen fogadni a megjegyzést.
A bejárati ajtónál ekkor Wood egy nagydarab borotvált fejű, borostás fickót pillantott meg, aki nem éppen illett bele a társaságba bőr mellényében. Kezében egy fekete zsák, melyben valamiféle hosszú tárgy lapulhatott. A bejárati ajtótól egyenesen a házigazda felé vette az irányt, nem törődve semmivel. Szemében hihetetlen elszántság tükröződött. Ahogy Rayco elé lépett, kivette a puskát a tokjából. Vele szemben állók szemében félelemmel vegyes rettegés látszott. Sheperd és Steve tett egy lépést hátrafelé Rayco háta mögött.
-Nem is hinnéd, hogy mióta várok erre a pillanatra – mondta a nagydarab férfi, miközben a vendégek félkört alkottak körülötte. Mindenki elhallgatott, a zenészek is abbahagyták a zenélést. A teremben egy csapásra néma csend lett.
A férfi nem várt sokáig, vállához emelte a fegyvert, és tüzelt, kétszer egymás után. A fegyver hangosan dörrent, a mennyezeten a kristálycsillár megcsörrent, a vörösruhás nő, aki pár lépéssel távolabb szemlélte az eseményeket homlokához emelte kezét, majd elájult, és tompa puffanással terült el a márványpadlón. James belemarkolt a bárpulton lévő mogyoróval teli edénybe, majd a szájába dobott pár szemet. Wood pöfékelt egyet pipájával. Minden tekintet Raycora, a házigazdára és a nagydarab, borostás férfira szegeződött, aki ebben a pillanatban hangosan felkacagott, megtörve az egyre nyomasztó csendet, még groteszkké téve a jelenetet. Abban a végtelennek tűnő pillanatban senki sem értette, a férfi reakcióját. Mindenki meglepetésére azonban Rayco még mindig ugyanott állt, mint ahogy az előbb. Lassan végignézett magán, de öltönye kifogástalan állapotnak örvendett.
-Csak nem gondoltad, hogy ennyi ember előtt lelövök valakit? - folytatta a nagydarab fickó, miközben még mindig röhögött. - Csak vaktöltény, most már nem kell ilyen ijedt arcot vágni. A fegyvert pedig ajándékba hoztam, csak volt még két vaktöltényem a kesztyűtartóban, gondoltam megviccellek egy kicsit.
Ebben a pillanatban minden visszatért a normális kerékvágásba. A zenészek újra játszottak, és az egész teremet újra betöltötte az emberek halk duruzsolása.
-Ki ez az alak? - kérdezte Wood.
-Ja, ő Joe, Joe Shotter, a bank biztonsági főnöke. Valaha rendőrként is dolgozott. Nem semmi a fickó. Állandóan viccelődik mindenkivel.
-Elég hülye viccei vannak.
-Ez semmi. A múltkori partin, amit Shepherd tartott kinevezése alkalmából, a terroristaelhárító haverjaival ütött rajta. Csak úgy repkedtek a hang-fény gránátok mindenfelé, az jó parti volt. Igaz, Shepherd nem vette valami jó néven. Ahogy elnézem Joe most sem fogja megúszni.
Jamesnek ismét igaza lett. Shepherd előlépett Rayco mögül, és egyenesen Joe-hoz lépett, majd halkan odaszólt neki.
-Joe, már megint túlfeszíted a húrt.
Joe azonban egyáltalán nem foglalkozott Shepherddel. A puskát odanyomta a még mindig kicsit kábán álldogáló Rayco kezébe, majd elindult egy kisebb csoport felé, akiket széles mosolya köszöntött.
-Na, úgy látom most Joe egy darabig el fog beszélgetni Bobbyval. Bobby Racer, valaha együtt dolgoztak – kommentálta az eseményeket James. -Aztán történt valami, de erről nem szoktak sokat beszélni. Ugyan még mostanában is sokat beszélnek egymással. Mindketten amatőr autóversenyzők.
-És a többiek kik?
-Az egyikük Bobby főnöke, és egyben Steve legnagyobb riválisa. A triumvirátus harmadik tagja Peter Comic.
-Triumvirátus?
-Igen, Gabriel Steve, Andrew Knowledge és Peter Comic. Kíváncsi lennék, hogy mi járhat a fejükben. Most sokat nyerhetnek egy bejelentéssel, de sokat is bukhatnak vele. Tényleg, Ash, te tudsz valamit?
-Én nem tudok semmit, de az az igazság, hogy nem érdekel, míg a bárpult közelében vagyok, és van sör, addig nagy baj nem lehet – válaszolt, miközben felhörpintette utolsó korty sörét, majd hozzáfűzött még pár szót, miközben arcán sejtelmes mosoly nyomai mutatkoztak. - Nem lesz itt semmiféle bejelentés.
Ebben a pillanatban elhallgattak a zenészek, és Shepherd odalépett egy alkalmilag emelt pulpitus elé, párszor megütögette a mikrofont. Háta mögött két oldalt Steve és Rayco ácsorgott, Steve éppen belekezdett süteményébe, amit akkor nyújtott neki oda egy magas, vékony testalkatú férfi. Wood először inasnak hitte, de aztán ő is megragadott egy tányért.
-Szeretettel köszöntök mindenkit a mai estén. Szeretném megköszönni azt, hogy ennyien elfogadtátok a meghívást, illetve szeretettel köszöntöm azokat is, akik ugyan nem tagjai a cégnek, de éltek a meghívással – kezdett bele beszédébe Shepherd, majd kortyolt egyet az emelvény sarkára készített pohárból. - Bizonyára sokan vagytok kíváncsiak arra, hogy miért is jöttünk ma este össze. Mindenki rengeteg folyosón pletykát hallhatott az elmúlt időben, vagy legalábbis hallhatott, ha elég sűrűn ment ki a dohányzóba – itt egy kis szünetet tartott, elmosolyodott, ám a viccnek szánt megjegyzése nem aratott tetszést, ezért komorabb hangon folytatta. - Eljött hát az idő, hogy megtegyük a bejelentést hivatalosan is, de mielőtt átadnám a szót azt est házigazdájának, Leslie Rayco úrnak, előtte Gabriel Steve, egyik aligazgatónk szeretne pár szót mondani.
Shepherd hátralépett a mikrofontól, hogy helyet adjon Stevenek, aki lenyelte az utolsó falat tortát is. Alig észrevehetően meghajlott Shepherd előtt, megköszönve a felvezetést, majd odahajolt a mikrofonhoz. Egy kicsit meglazította nyakkendőjét, majd ő is ivott egy korty vizet a pohárból, amit az inas abban a pillanatban készített oda. A közönségnek ugyan semmi különös nem tűnt fel, ám Wood úgy érezte, mintha Steve egy kicsit kapkodná a levegőt, ami lehetett a lámpaláz miatt is, vagy a túlzottan nagy hőségtől. Látta, amint Steve homlokán néhány izzadságcsepp jelenik meg, majd a feje pillanatról pillanatra vörösödik. Ekkor már mindenkinek feltűnt, hogy valami nincs rendben. Akkorra már csak a zihálást lehetett hallani a mikrofonon keresztül.
-Elnézést, de azt hiszem... - motyogta végül, majd összeesett az emelvény mögött. Wood ekkor úgy érezte, hogy közbe kell avatkoznia. Odasietett a földön fekvő testhez, és letérdelt mellé. Shepherd és Rayco is követte példáját, illetve a magas, vékony férfi is. Wood kigombolta Steve ingének legfelső gombját, majd csukójához nyúlt, hogy kitapintsa pulzusát.
-Hívjon valaki orvost! – szólalt meg végül.
A magas, vékony férfi azonnal felállt, és utat vágva a tömegen keresztül elindult telefonálni.
-Van valahol egy szoba, ahol egy kicsit több a levegő? - kérdezte Wood Raycohoz fordulva.
-Persze, vigyétek fel a dolgozószobámba, nyissátok ki az erkélyajtót.
Páran, köztük Shepherd megragadták Steve-et, és elindultak vele az emeltre. Wood nem ment velük, helyette odalépett az inashoz, aki éppen összegyűjtötte a kistányérokat, amiken a süteményeket tálalták.
-Egy pillanatra kérem. Ezt még ne vigye el, fontos lehet.
Az inas rezzenéstelen arccal nyújtotta oda a tányért Woodnak.
-Köszönöm!
Wood elővett egy kis nejlonzacskót, és óvatosan belesöpörte a maradékot arról a tányérról a zacskóban, amin Steve tortaszelete volt.
-Mi az, előtört belőled a magánnyomozó? - kérdezte James odalépve Woodhoz.
-Igen, szakmai ártalom.
Időközben az emberek is szétrebbentek újra, mintha mi sem történt volna. Körülbelül tíz perc elteltével mindenki lejött az emeletről, kivéve Shepherdet, aki valószínűleg fent maradt Steve mellett. Ebben a pillanatban Lui szólalt meg Wood mellett a semmiből előtűnve.
-Na mi történt, míg nem voltam itt, Shephernek megártott a sok ingyen pia? Miért iszik az ilyen, ha nem bírja?
-Nem, Steve lett rosszul – javította ki Ash Luit.
-Biztosan elcsapta a hasát a tortával, szegénykém, mekkora katasztrófa – hallatszódott egy enyhén spicces női hang a háttérből. -Lehet, hogy mérgezett volt?
Wood megfordulva Kathyt látta, kezében egy üveg pezsgővel.
-Senki sem mondta, hogy mérgezett volt, ne fesd az ördögöt a falra! - szólalt meg ellentmondást nem tűrő hangon a magas, vékony férfi, aki elindult telefonálni az előbb.
-Mi van York? Nem kell ennyire pedálozni, őszintén szólva egyikünk sem bánná, ha ez történt volna – válaszolt Kathy. -Nem kell itt megjátszanotok magatokat. Ezt a bandát!
Ahogy Kathy elindult a bárpult felé, nyomasztó csend telepedett az alkalmilag összeverődött társulatra. James törte meg a kínos csendet.
-Wood, Yorkot még nem ismered, hadd mutassalak be egymásnak. Wood, Gabriel Little Yorker, de igazából mindenki csak Yorknak hívja.
-Nagyon örvendek – nyújtott kezet Wood. -Sikerült telefonálni a mentőknek?
-Nem – hangzott a válasz, amin Wood meglepődött, ezért York gyorsan folytatta. - Úgy értem igen, de időközben kiderült, hogy nincs szükség rájuk. Steve mindjárt itt lesz, csak még rendbe rakja magát.
Eközben ismét elhallgatott a zenekar, mivel Rayco megjelent a mikrofon mögött, és hangja betöltötte a termet.
-Egy kis figyelmet kérnék, mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy Steve jól van, semmi ok az aggodalomra, mindjárt köszönthetjük őt körünkben. Addig is folytatnánk onnan, ahol abbahagytuk.
Kezével letakarva a mikrofont, mert Comic odalépve hozzá mondott neki valamit. Rayco bólintott, majd elvette kezét a mikrofontól, miközben Comic elindult felfelé a lépcsőn. Amikor azonban ismét megszólalhatott volna, hirtelen egy pukkanás kíséretében teljes sötétségbe borult az egész terem. Wood valahogy már nem lepődött meg a történteken. Felidéződött benne az, amit Tucker mondott, miszerint nem lesz semmiféle bejelentés. Kezdte azt hinni, hogy igaza lesz. Pár másodperc múlva ismét kigyulladtak a lámpák. Éppen meg is kívánta jegyezni azt neki, de azt vette észre, hogy James kivételével mindenki eltűnt mellőle. Még Kathyt sem látta sehol, pedig ellátott a tömegen keresztül a bárpultig.
A történések azonban túl gyorsan követték egymást ahhoz, hogy ezen sokáig gondolkozzon, ugyanis hirtelen a lépcső tetején megjelent Steve, falfehér arccal, de azért stabilan a két lábán, elindulva lefelé a lépcsőn.
-Igen, ismét itt üdvözölhetjük körünkben Steve-et, ennek szívből örülök. A rendkívüli helyzetre való tekintettel nem csigáznám tovább a feszültséget, éppen elég nem várt esemény történt ma már itt. Rövidre fogva a mondókámat szeretném elmondani, hogy miért is vagyunk itt.
Wood minden idegszálával érezte, hogy valaminek történnie kell. Történt is. Comic jelent meg a lépcső tetején, majd eszeveszett gyorsasággal sietett oda Raycohoz, megragadva a vállát. Rayco ismét eltakarta a mikrofont, és egy ideges szóváltás után, kissé remegő hangon folytatta.
-Kérem senki se hagyja el a termet, tragédia történt, Mr. Shepherd igazgató urat valaki meggyilkolta.
Wood ebben a pillanatban tudta, hogy most már végképp ideje kihívni a rendőrséget. Továbbá azt is sejtette, hogy szerepe végképp több lesz, mint egy egyszerű, meghívott vendégnek.

Ezúttal Wood ment telefonálni, majd felment az emeletre, hogy szemrevételezze a terepet, mielőtt a rendőrség megszállná a helyet. Felsétált a lépcsőn, majd elindult Rayco dolgozószobája felé, ahol a tragédia történt. A folyosót vörös, süppedős padlószőnyeg borította az emeleten. A megvilágítás nem volt valami erős, csak néhány lámpa világított az elég hosszúnak mondható folyosón, melynek falát faburkolat fedte. A lépcsővel szembeni oldalon négy ajtót látott, a két végén egyet-egyet. Rayco dolgozószájába a lépcsőtől balra az első ajtón keresztül lehett bejutni. Wood belépett a szobába, ami szintén félhomályba burkolódzott. Egyetlen fényforrásként csak a szoba másik ajtaján beszűrődő fény szolgált. A bejárattal szemben egy hatalmas tölgyfa íróasztal terpeszkedett, mögötte a függönyt sejtelmesen mozgatta az erkélyajtón bejövő nyár esti szellő. Az íróasztal mögött egy hatalmas, forgó bőrfotel, ami az erkélyajtó felé nézett, abban pedig Shepherd. A szék lábánál telefonkagyló, amiből monoton búgás hallatszódott. A holttest mozdulatlanul ült a székben, üveges tekintettel bámulva maga elé, a mellkasán tátongó hatalmas, lőtt sebbel. Wood elővette zsebkendőjét, és kezére tekerte, hogy nehogy elmaszatolja az újlenyomatokat, majd felkapcsolta a villanykapcsolót, melynek hatására a mennyezetről lógó csillár felgyulladt, fénnyel árasztva el a szobát. Körülnézett, majd odalépett az íróasztalhoz. Az asztal bal sarkán állt a földön búgó kagylóhoz tartozó fekete, tárcsás telefonkészülék. Ahogy közelebbről is szemügyre vette, a számlapokon apró kis pontokat látott, mintha valami hegyes tárggyal szurkálták volna össze. A telefon mellett egy jegyzettömb, rajta egy töltőtoll, lecsavart kupakkal. A jegyzettömb felső lapja csúnyán ki volt tépve. Wood óvatosan letépte a kis sarkot, és zsebre rakta. A jegyzettömb szomszédságában látott még egy állólámpát. Meghúzta lámpa kapcsolójaként szolgáló kis láncot, de az nem gyulladt fel. Wood ezért felhajtotta a lámpát, hogy megnézze, van-e benne egyáltalán égő, de az égő a helyén volt. Megfogta az égőt, majd finoman csavart rajta egyet, mire az egyenesen a szemébe világított.
-Hmm, ez érdekes – jegyezte meg felhangosan, majd visszahajtotta a lámpát, és kikapcsolta.
Ezek után figyelme az íróasztalról a szoba többi része felé fordult. Kilépett az erkélyre, ahol megcsapta arcát a hűvös levegő. Kihajolt az erkély kőkerítésén, hogy körülnézzen. Szinte az egész birtok belátható volt innen. Az erkély két oldalán a ház falát vastagon befutotta valamiféle növény. Közelebbről megvizsgálva látta, hogy a növény nem a házfalra, hanem egy kerítésszerüségre van felfuttatva. Még álldogált ott egy fél percig, majd elindult a dolgozó szobából nyíló szoba felé, ahonnan a fény szűrődött be. Belépve a nyitott ajtón egy fürdőszobában találta magát. A falakon a csempe zölden tükrözte a plafonon világító lámpa fényét. Wood semmi szokatlant nem látott, egy mosdókagyló, tükör, mellette egy WC kagyló, a másik sarokban lefüggönyözve egy zuhanyozótálca vagy kád, nem lehetett kivenni a nejlonfüggönytől. Wood valamiféle vízcsörgedezést hallott a függöny mögül, ezért elhúzta azt, hogy kiderítse, mi adja a hangot. A látvány egy kissé meglepte, de azért nem érte váratlanul. Megtalálta a gyilkos fegyvert, vagyis a feltételezhetően gyilkos fegyvert, ami a zuhanytálca sarkánál, a falnak támasztva hagyott feltételezhetően a tettes. A zuhanyrózsából vékony sugárban folyt a puskára a víz. Wood még nézte egy darabig a markolaton végigcsorgó vizet, majd elzárt a csapot, megragadta a puska csövét, egy kisé maga felé húzta és óvatosan beleszagolt. A csőből még érződött a lőpor szaga, magán a csövön pedig érződött a hő. Most már semmi kétsége nem volt afelől, hogy ezzel követték el a gyilkosságot. Ebben a pillanatban halk köhécselést hallott a háta mögül, ám nem kellett megfordulnia, hogy rájöjjön, hogy ki áll a háta mögött.
-Elnézést, de Rayco úr kíván beszélni önnel.
Wood visszatámasztotta a fegyvert a falnak, és az inas felé fordult.
-Persze, semmi akadálya, de lenne előtte még néhány kérdésem, ha nem bánja.
Mivel az inas nem válaszolt, hanem némán állt vele szemben tovább, Wood úgy gondolta, hogy nem bánja.
-Meg tudná nekem mondani, hogy kik kísérték fel ide Steve urat, amikor rosszul lett?
-Természetesen. Mr. Shepherd, Mr. Knowledge, Bobby Racer és Sinnot úr. Később csatlakozott hozzájuk Mr. Yorker is, mivel a lenti telefon pillanatnyilag nem működött, ezért feljött telefonálni a mentőknek.
-Nem jó a telefon a földszinten, érdekes – vágott a szavába Wood. – Az emeleten csak ez az egy telefon van, itt, a szobában?
Az inas arcán egy gúnyos mosoly jelent meg egy pillanatra, majd azonnal felöltötte megszokott faarcát.
-Nem, természetesen több telefon is van az emeleten. A dolgozószoba telefon Mr. Rayco kimondottan üzleti célokra használt telefonja.
Wood nem egészen értette, hogy az inas miért hangsúlyozta ki az üzleti célokat, de nem akart visszakérdezni.
-Akkor tehát más nem járt az emeleten?
-Nem, illetve mégis. Ha jól emlékszem Miss. Bag éppen kijött a mosdóból, amikor Mr. Steve-et felkísérték.
-Vagyis innen?
-Nem kérem, abból, ami a folyosó végén van. Ebbe a szobába nem is jöhetett be, mert a dolgozószoba zárva volt. Mr. Rayco mindig bezárja, mivel elég sok személyes irata található itt.
-Zárva? Ezt nem értem, nem ide hozták be Gabriel Steve-et, miután felhozták az emeletre?
-Amint mondtam az ajtó zárva volt, tehát nem.
Woodot kezdte idegesíteni az inast, de ne szólt, hanem csak kérdőn ránézett, várva a magyarázatra.
-Miután Mr. Rayco javasolt a földszinten, hogy a dolgozószobájába menjenek, akkor jutott eszébe, hogy az zárva lesz, ezért felküldte velem a kulcsot. Én eljöttem, hogy kinyissam az ajtót, de addigra már Steve urat már a szomszédos hálószobába vitték.
-Tehát ön nem is tartózkodott az emeleten amikor felhozták Steve-et? Akkor honnan tudja pontosan, hogy kik jöttek fel?
-Mivel ott tartózkodtam Rayco úr mellett a lépcsőnél, ezért pontosan láttam, hogy kik mennek fel.
-Másik feljárat nincs az emeletre?
-Nincs – hangzott a határozott és gyors válasz az inastól. – Illetve van egy kis lift, ami a dolgozószobából vezet a földszintre, de úgy van beállítva, hogy csak fentről lehet hívni, a földszintről nem.
-Ez elég érdekes, ilyet még nem láttam, miért így van beállítva? Egyáltalán hol van, én nem láttam a szobában semmiféle liftet?
Az inas sarkon fordult, és átment a dolgozószoba, Wood pedig követte. Megállt a könyvespolc mellett, ami a fürdőszobával szemközti falnál állt, majd oldalt matatva egy kicsit egyetlen könnyű mozdulattal kinyitotta a könyvespolcnak látszó ajtót, ami mögött ott állt kivilágítva a lift fülkéje.
Wood megpróbálta leplezni megdöbbenését.
-Ez igen. És megkérdezhetem, hogy miért kell egy külön lift ebbe a szobába, ami ráadásul csak lefelé lehet közlekedni?
-Erre csak Mr. Rayco tudna válaszolni. Én csak annyit mondhatok, hogy vannak esetek, amikor nem árt, ha feltűnés nélkül távozhat valaki.
Ettől Wood nem igazán lett okosabb.
-És a földszinten hol van a kijárata?
-Egyenesen a kertre nyílik, a ház falánál.
-Értem. Kit látott bejönni ebbe a szobába?
-Csak Yorker úr jött be, hogy telefonáljon.
-És Mr. Shepherd?
-Nem kérem, őt nem láttam ide bejönni. Én szinte azonnal visszaindultam a földszintre, miután kinyitottam az ajtót.
-Amikor leért, látta, hogy kik jönnek le?
-Nem, én akkor már a süteményes tányérok összeszedésével voltam elfoglalva. Szeretném azonban felhívni a figyelmét, hogy Rayco úr már várja, udvariatlanság lenne tovább váratni.
-Persze, megyek.
Wood elindult, hogy találkozzon a házigazdával, de kilépve a folyosóra még visszafordult az inas felé, hogy kérdezzen valamit.
-Csak még egy kérdés – kezdett bele, miközben elővette zsebéből az aranyló fémdarabot, amit még a bárpultnál talált, és az inas felé mutatta. –Tudja, hogy kié lehet ez?
Az inas közelebb lépett, nézte a tárgyat pár másodpercig, majd megszólalt.
-Soha sem láttam ilyet, sajnálom, de nem tudom, kié lehet.

Wood elindult végig a folyosón, lefelé a lépcsőn Raycohoz. Fejében közben egyre több kérdés keringett. Mit kereshetett Shepherd a dolgozószobában? Miért kell Rayconak egy olyan lift, amin észrevétlenül lehet eltűnni az épületből, és mi ez az aranyló fémdarab a zsebében, ami leginkább egy fogpiszkálóhoz hasonlít? Még nem voltak válaszai, de nyomozó ösztöne egyre inkább feléledt benne. Nem tudta megmagyarázni, de minden zsigerében érezte, hogy annak a fémdarabnak valamiféle köze van a gyilkoshoz. Puszta megérzés, semmi több, de akkor sem hagyta nyugodni.
Más részről az is foglalkoztatta, hogy mit akarhat tőle Rayco, bár tudta, hogy ez pillanatokon belül ki fog derülni. Ahogy elért a lépcső aljáig, Rayco már ott is termett mellette.
-Áh, Mr. Wood, fáradjon velem, kérem, szeretnék önnel beszélni.
Rayco az egyik földszinti szoba felé vette az irányt Wood kíséretében. Egy kevéssel lemaradva a már jobb színben lévő Steve követte őket, azonban amint az ajtóhoz értek, és Wood bement, Rayco visszafordulva rápillantott Steve-re, ami félreérthetetlenül tudatta vele, hogy nem kívánatos a jelenléte. A házigazda becsukta az ajtót, ezzel egyedül maradva a nyomozóval, aki már türelmetlenül várta a folytatást.
-Köszönöm, hogy ilyen gyorsan rendelkezésemre állt – kezdett bele mondókájába Rayco, miközben leült Wood-al szemben, aki már helyet foglalt az egyik bőrfotelben. –Nos, egy kéréssel fordulnék magához. Talán még nem tudja, ezért jobb, ha elmondom magának, hogy én vagyok a bank vezérigazgatója. Lehet, hogy nem veszi jó néven, hogy bevonom valamibe, amihez igazából nincsen köze, de információim szerint ön magánnyomozó, és ebbéli minőségében igencsak szerencse, hogy ma este a körünkben tartózkodott.
-Hát igen, nem minden partin ölnek meg valakit, amire hivatalos vagyok, bár Shepherd már nem igazán mondhatja szerencsésnek magát.
-Nézze, a Bank pillanatnyi helyzetében nem is történhetett volna ez rosszabbkor, mint pont most, a bejelentés előtt.
-Pontosan mit is kívántak bejelenteni? – kapott az alkalmon Wood.
Rayco azonban nem válaszolt, kinyitotta a fotel melletti kis asztalkán lévő fadobozt, és odanyújtva neki kérdezte:
-Megkínálhatom egy szivarral?
-Nem, köszönöm, nem élek vele – válaszolt kelletlenül Wood, elővéve zsebéből pipáját.
-Sajnos azt nem mondhatom el, hogy pontosan mi áll a háttérben, de a bejelentés lényegileg tárgytalanná vált. Annyit elárulhatok, hogy bizonyos személycserék álltak a háttérben. Mielőtt részleteket árulok el, meg kell ígérnie, hogy bizalmas voltuk miatt nem beszél ezekről a dolgokról, elvégre mi egy bank vagyunk, mégpedig nem is akármekkora bank. A mi fő értékünk a bizalom.
Wood ebben a pillanatban úgy érezte, hogy jobb lenne távozni.
-Én nagyon szívesen segítek, de ez csak úgy megy, ha tudom, miről van szó. Sajnálom, de azt hiszem, nem segíthetek – szólalt meg végül, felállva a fotelből.
-Rendben, üljön vissza, kérem. Megkapja az információkat.
Wood visszaült.
-Pár hónapja kezdődött. Az egyik beosztottunk néhány hónapja bizalmasan jelezte, hogy szerinte a cégen belül valaki nagyobb összegeket sikkasztott a banktól. A legkellemetlenebb a történetben az, hogy az illető sem magát, sem a sikkasztót nem kívánta megnevezni, mivel félt a következményektől. Sajnos a körülmények még inkább összejátszottak ellenünk, mivel küszöbön áll a fúzió az egyik legnagyobb londoni befektetőcéggel, a Marvath és Straus nevű céggel. Amennyiben a fúzió sikeres, létrejöhet a legnagyobb bank, ami valaha is ebben az országban létezett. Ilyen körülmények között érthető, hogy nem engedhetünk meg magunknak egy botrányt, vagy egy széleskörű nyomozást.
-A rendőrséget akkor sem tudja megkerülni. Ez egy nagy horderejű ügynek tűnik, nem biztos, hogy én vagyok a maga embere, én csak egy nyomozó vagyok, ráadásul nem is a legjobb, a legutóbb rám bízott három ügyből egyet sem oldottam meg. Ebből kétszer mást csuktak le az én hibámból. Az egész ügyet újra kellett tárgyalni miattam.
-Ugyan már, ne szerénykedjen.
-Nem, szó sincs erről, ez az igazság. Az utóbbi időben magánéleti problémáim is vannak, sőt az utóbbi időben az ivásra is rákaptam, persze nem nagyon, csak egy kicsit.
-Mr. Wood, ha arra kíváncsi, hogy mennyire gondolom komolyan azt, hogy magára bízzam az ügyet, higgye el, nagyon. A rendőrséget bízza rám, megvannak a megfelelő kapcsolataim, csak annyira lesznek szem előtt, hogy mi is alig fogjuk észrevenni, hogy itt vannak egyáltalán. Meg vannak a megfelelő kapcsolataim.
-Na jó, az italt eltúloztam, de a többi stimmel.
-Visszatérve a lényegre. Mindenképpen meg kell találjuk a sikkasztót. Ma este Steve-nek meg kellett volna neveznie nyilvánosan az illetőt. Ő sem tudta azonban, hogy kiről van szó, neki is az est folyamán kellett volna megtudnia. Amint megtudta volna, egyszerűen bejelenti, hogy az illető a mai nappal visszavonul. Ebben a tekintetben Steve ma este teljhatalmat kapott, tehát az ő szava szent lett volna, akárki is az illető. Ha Steve kimondja a nevét, az illető megy.
-Miért bíznak meg ennyire egy emberben, ő is lehetett a sikkasztó, nem igaz?
-Nem hinném. Az ismeretlen személy, aki az információt adta őt nevezte meg egyedüli embernek, akiben megbízik. A könyvelési osztály előzőleg pedig jelezte a hiányt, megerősítve ezzel az ismeretlen személy állítását, ám a fúzió miatt a nyomokat el kellett tüntetni.
-Hadd találjam ki, az ismeretlen nem jelentkezett.
-Na látja, ezért van magára szükségünk. Valóban nem jelentkezett. Nem kérek magától sokat. Találja meg az ismeretlen, és derítse ki, hogy ki a sikkasztó.
-Valószínűleg a sikkasztó lesz a tettes. Legalábbis akkor, ha a torta mérgezett volt, Shepherd esetében azonban…- Wood nem fejezte be a mondatot. –Persze, pofon egyszerű, már értem.
Rayco szeme felvillant.
-Beavatna?
-Még nem, de azt hiszem hatalmas félreértés történt. Rendben, vállalom az ügyet.
-Ha bármiben segítség kell, csak szóljon.
Ebben a pillanatban az inas nyitott be az ajtón.
-Uram, a rendőrség megérkezett.

Wood felvillanyozva lépett ki a szobából, ám ahelyett, hogy egyenesen a rendőrség elé ment volna, kisétált a kertbe. A rendőrséget Rayco fogadta. A felügyelőnőnek ugyan nem esett ínyére, de pár telefonbeszélgetés után, amit Rayco a felettesével bonyolított, elfogadta a tényt, hogy a nyomozást diszkréten kell folytatnia. Mivel ezen nem változtathatott, azonnal nekilátott, hogy tüzetesen megvizsgálja a helyszínt. Amúgy nem igen szerette, ha beleszólnak a munkájába. Kollegái fiatal, energikus, karakán nőnek ismerték, akit nem jó felbőszíteni. Nő létére keményebben, és kitartóbban nyomozott, mint férfi társai, ennek ellenére igen lassan jutott el az irodai beosztottól a nyomozói állásba. Ahogy körbepillantott a vendégek között, csak egyetlen ismerős arcot pillantott meg. Egy régi, de nem túl kedves ismerőst.
-Lám, lám Shotter, maga itt? Ha ezt tudom, akkor nem is csődítettem volna ide ennyi embert. Maga biztosan benne van valahogy – szólalt meg a felügyelőnő.
-Persze, hogy benne vagyok, elvégre én lőttem, többen is látták – válaszolt a borostás fickó, halálos komolysággal. –De akire én rálőttem, még él – folytatta, nevetés közepette.
-Shotter, maga javíthatatlan, persze már megtanulhattam volna, hogy magához nem szabad beszélnem.
-Pedig nem is csinálja rosszul, tényleg magát áthelyezték az álügyosztályra?
A nő ezt nem egészen értette, pedig gyors volt a felfogása.
-Nem? Akkor miért nyomoz álgyilkosok után?
Shotter ezzel újra felidézte benne azt a kellemetlen érzést, ami akkor fogja el, amikor meggondolatlanul szóba áll vele. Nem folytatta tehát a beszélgetést, hanem elindult az emeletre két emberével. Felérve a dolgozószobába csak az inast találta ott, amint éppen pár szót vált Ash Tuckerrel. Amint belépett a szobába, Tucker félbehagyta mondanivalóját, és sietős léptekkel kiment. Az inas mozdulatlanul állt tovább a szoba közepén, ám ez a felügyelőnőt csöppet sem zavarta abban, hogy körülnézzen. Miután kiosztotta embereinek a feladatot, a nyomok begyűjtésével kapcsolatban, elhatározta, hogy az erkélyen is körülnéz, ám ebben a pillanatban Steve jelent meg az ajtóban.
-Találtak már valamit?
A felügyelőnő visszafordult.
-Nem hinném, hogy ennyi idő alatt bármit is találnánk Mr.… - itt megállt.
-Gabriel Steve – segítette ki, kezet nyújtva a felügyelőnőnek. – Elnézést, nem akartam sürgetni, csak gondoltam megkérdezem.
-Persze, semmi gond, elvégre a helyzet elég egyértelműnek tűnik. A gyilkos valószínűleg hátulról lephette meg az áldozatát, amint az éppen telefonált. A gyilkos fegyver valószínűleg az íróasztalon hevert, amit csendben felvett, majd pár lépést hátrálva, a fotelen keresztül lőtte le áldozatát, amint azt a fotel hátán látható lyuk mutatja. Máshonnan ugyanis nincs bejárat. A tettes valószínűleg akkor jöhetett fel, amikor önt felkísérték. Emlékszik arra, hogy mi történt az után, hogy felhozták ide?
-Én elájultam a földszinten. Csak akkor tértem magamhoz, amikor felhoztak, és a szomszéd szobában lefektettek a kanapéra. Pár perc után azonban jobban lettem, és hallottam, amint innen Yorker éppen felhívja a mentőket, átmentem hát, és megnyugtattam, hogy jól vagyok, és nem szükséges mentőt hívni. Yorker ekkor felajánlotta, hogy lekísér, de előre küldtem, én pedig elindultam, hogy rendbe szedjem magam.
-Ebben a mosdóban?
-Nem, a folyosó végén. A dolgozószoba ajtaját bezártam, és a kulcsot rábíztam Yorkerre.
-A szoba tehát zárva volt?
-Igen, zárva, legalábbis én bezártam.
-Nem is látta Shepherdet ide bejönni?
-Nem.
-És lemenni a földszintre?
-Az igazság az, hogy azt sem. Nem éreztem még magam annyira jól, egy kissé kábult voltam még, csak arra koncentráltam, hogy eljussak a mosdóig.
Ebben a pillanatban halk motozás hallatszódott az erkély irányából, amire mind a ketten odakapták tekintetüket. A felügyelőnő szája elé emelte mutatóujját, csendre intve ezzel mindenkit a helyiségben.
Ahogy a motozás egyre erősödött, a felügyelőnő csendben megközelítette az erkélyajtót, és elővette revolverét. A motozás egy lábdobbanás kíséretében megszűnt, és enyhe zihálásba váltott át. Mindenki feszülten figyelte az ajtó előtt lengedező függönyt, amely mögött egy alak sziluettje rajzolódott ki. Az alak félrehúzta a függönyt, és belépett. A felügyelőnő elképedve engedte le fegyverét.
-Wood? – kérdezte hitetlenkedő hangon a jövevénytől.
-Monic? – válaszolt kérdésre kérdéssel felelve az alak.
-Ismerik egymást? – szólt közbe Steve.
-Persze, a hölgy Monic Porter nyomozó.
-Felügyelő – javította ki Monic indulatosan. -Mit keresel itt? Majdnem lepuffantottalak.
-Köszönöm kérdésed, én is jól vagyok, bár az igazat megvallva ezt már múltkor kellett volna mondanom, csak túl elfoglalt voltál, hogy visszahívjál.
-Miért, szerinted mit kellett volna tennem? Ott állok egy áruház előtt, amit éppen fegyveresek rabolnak ki, miközben tárgyalok az emberrablókkal. Erre kapok egy üzenetet a központból rádión, hogy valami fickó, akit illegális magánlaksértésért most kísértek be, meghívott egy kávéra.
-Igen, mert éppen nem volt nálam a nyomozóigazolványom, erre pár akadékoskodó zsaru elkapott. Attól még eljöhettél volna.
-Nem igazán gondoltam, hogy két vallomástétel között jut időd rá.
-Hagyjuk.
-Egyetértek.
Steve egy kisé zavart arckifejezéssel álldogált, kínosan feszengve a szituációban. Pár másodpercnyi hallgatás után végül Wood törte meg a csendet.
-Véletlenül hallottam az elméletedet a gyilkosságról, de az az érzésem, hogy tévedsz. Az ajtó ugyanis zárva volt, és a folyosón túl sok ember mozgott ahhoz, hogy valaki teljes nyugalommal odaosonva az asztalhoz, majd felkapva a fegyvert elkezdjen lövöldözni. A fegyver ugyanis meg sem volt töltve, és nem hinném, hogy Shepherd nyugodtan telefonálgatott volna, miközben a háta mögött valaki egy puskát tölt meg éppen. A gyilkos szerintem kintről jött, az erkélyről. Egyáltalán nem nehéz feljutni, még nekem is sikerült, pedig nem is vagyok különösebben sportos alkat.
-Nem rossz elképzelés, de az a helyzet, hogy a fegyverrel lőttek, ezt még a vak is látja.
-Persze, hogy lőttek. Méghozzá kétszer is. A gyilkosság előtt jó tíz perccel, méghozzá Shotter a földszinten, amikor megérkezett.
-De akkor miért állították be a fegyvert a zuhany alá, ha nem azért, hogy eltüntessék az ujjlenyomatokat?
-Erre én is gondoltam, ám ez túl nyilvánvaló. Szerintem egyszerű félrevezetés. A valódi gyilkos fegyver valahol a kertben kell, hogy legyen. Ha benézel az íróasztal alá, bizonyára megtalálod a gyilkos golyót, befúródva a fába.
Monic odament az íróasztalhoz, leguggolt, majd felállt, kezében a golyóval, amit az asztal fájából húzott ki.
-Jó, mondjuk, hogy igazad van. Fogadjunk, hogy arra is van ötleted, hogy ki tette.
-Természetesen. Szerintem a következő történhetett. Lent a földszinten éppen készülnek megtenni a bejelentést, amikor Steve elájul. Pár ember odasiet, többek között én is, hogy segítsen.
Wood a zsebébe nyúlt, és kivette a zacskót, amibe a sütemény darabjait tette.
-Ha odaadod a laborosoknak, valószínűleg találnak rajta valamilyen mérget. Steve tehát elájul, gyilkosunk megkönnyebbülhet, ám pár perccel később szomorúan kell tapasztalnia, hogy nem érte el célját, ezért ismét akcióba lendül. Gyorsan kell cselekednie, hiszen nem engedheti meg magának, hogy napvilágra kerüljön a neve. Sorsa ugyanis Steve kezében van. Mivel az emeleten túl nagy a mozgás, nem akar onnan közelíteni. Mivel azonban hallja, amint Rajco a dolgozószobába küldi őket, rögtön tudja mi a teendő. Kijön a kertbe, az erkélyhez, és felmászik. Ekkor megpillantja áldozatát. Legalábbis úgy véli, hogy ő az, ki más is lehetne? Nem látja pontosan, ugyanis a székben áldozata az erkély felé fordul, az egyetlen fényforrás pedig a fürdőszobából szűrődik be, a fotel támlája mögött. Azonban egy valami teszi számára biztossá. Mielőtt áldozata megfordul, telefonnal a kezében, valamit felír egy papírra, egy nevet, mégpedig az ő nevét. Itt rájöhetne tévedésére, azonban a villanykörte az asztali lámpában nem gyullad ki. Ez volt Shepherd igazi tragédiája, egy kicsavarodott villanykörte. Innen már nincs menekvés, ahogy megfordul a székkel, a gyilkosa tüzel. Ezek után gyorsan bejön az erkélyről, és hirtelen támadt ötlettől vezérelve berakja a zuhany alá a másik puskát. Arra ugyanis nem számíthatott, hogy Shotter egy ilyen ajándékkal érkezik a partira, ám ez pont kapóra jön. Azonban annyira siet, hogy majdnem megfeledkezik a legfontosabbról, a papírcetliről, amin ott szerepel a neve. Egyetlen mozdulattal tépi ki a jegyzettömb legfelső lapját, és vágja zsebre. Ezek után lemászik ott, ahol feljött, a fal melletti kerítésen, és elrejti a valódi fegyvert. Végül egyetlen feladata marad még, elvegyül a vendégek között, és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Amikor azonban meglátja Steve-et a lépcső tetején, egy kissé halványabb színben, de az élők sorában, rémülten nyúl be a zsebébe a papírlapért. Ekkor már tudja, hogy tévedett, a lapon nincs ott a neve. Ezek után már csak reménykedhet abban, hogy Steve nem ismeri a kilétét. Steve azonban nincs birtokában az információnak, nem igaz? – fejezte be Wood, miközben Steve-re nézett.
-Nem, valóban nem tudom, ki az.
-Ti miről beszéltek, valamiről lemaradtam? – vágott közbe Monic.
-Semmi, nem érdekes.
-Értem, de egy szempontból sántít a történet. Honnan szerzett a gyilkos fegyvert? Vagy ennél a banknál mindenki fegyverrel rohangál partikra?
-Nem, nem hinném, de ugye van fegyver még az épületben?
-Természetesen van, Mr. Rayco úr a lőfegyverek kedvelője – válaszolt az addig teljesen szótlan inas.
-Amennyiben ellenőrzik, feltehetően kiderül, hogy köztük van az a fegyver is, amit keresünk. Pont az orrunk előtt.
-Azonban egy valamiről megint csak megfeledkezel. A fegyvereket sohasem tartják megtöltve.
-Ebben is igazad van, ám nagyon valószínűnek tartom, hogy Shotter kocsijában könnyűszerrel talált magának megfelelőt. A ma este hallottak alapján legalábbis nem lennék meglepve.
Monic igazat kellett adjon Woodnak.
-Lehet benne valami.
-Azt hiszem, én megyek, túl sok minden történt a mai nap folyamán. Monic, szerintem jobban teszed, ha nem téveszted szem elől Steve urat. Maga pedig, ha lehet, legyen óvatos. A gyilkos ma este kétszer is hibázott, harmadjára nem fog.
Wood elővette pipáját, és a kis fém tárgyat úgy, hogy Steve jól lássa. Egy darabig babrált vele, figyelve Steve reakcióját, de nem látta a felismerés jeleit szemében, ezért visszatette pipájával együtt zsebébe. Elindult kifelé, de még egyszer visszafordult.
-Majdnem elfelejtettem, Mr. Steve, ha ön bezárta az ajtót, Mr. Comic hogyan jött be ebbe a szobába, és hogyan láthatta meg a holttestet?
-Erről őt kéne megkérdezni. Amikor elindultam lefelé, akkor az ajtó zárva volt.
-Zárva, vagy csak csukva?
-Nem tudom, nem ellenőriztem.
Wood lement a lépcsőn, és elindult a kijárat, majd kiérve a kertbe, kocsija felé. A vendégek nagy része már távozott, miután a rendőrök pontosan rögzítették, hogy kik is voltak jelen aznap este. Ahogy közeledett kocsijához Jamest pillantotta meg, amint autója mellett állt letört arckifejezéssel.
-Valami gond van, James?
-Nem indul ez a nyavalyás.
Wood mellélépett, így most már együtt szemlélték a kocsit.
-Szép autó, nem is hinné az ember, hogy rossz évet zártatok.
-Ja, ezt nem igazán abból vettem, abból maximum a futóművet tudnám kicserélni – magyarázkodott James. –Tudod, megvannak még az olasz kapcsolataim. Néha be-beugrok hozzájuk egy kis melóra, egészen jól megfizetik az embert. Hiába, nem semmi, amit azok művelnek – fejezte be sejtelmesen.
-Elvigyelek?
-Rendben, majd holnap visszajövök érte, bár nem szívesen hagyom itt. Pláne ezek után.
-A gyilkosságra gondolsz?
James nem válaszolt azonnal, látszott, hogy a gondolatai máshol járnak.
-Persze, a gyilkosságra. Mire gondolhatnék?
Mindketten beszálltak Wood autójába, aki felkapcsolta a világítást, és lassan elhajtott.


Wood kinézett a kocsija ablakán, hogy vessen egy pillantást a tőle jobbra fekvő Tower hídra, ám a hatalmas köd miatt, ami a városra telepedett ezen a reggeli órán, semmit sem látott. Átérve a London hídon, King William út elején, megpillantotta az 1666-os pusztító tűzvész emlékére emelt emlékművet, amint az égbe magasodik. A King William út végén elérte a körforgalmat. Ahogy tett egy félkört, megcsodálhatta a Mansion ház bejáratának hatalmas oszlopait, majd befordult és megállt a Bank Of England épületével szemben, a Bank Axolo bejáratánál, amely egyáltalán nem volt valami kihívó. Szinte észrevétlenül épült be a többi bérház közé London belvárosában. A reggeli csúcsforgalom miatt elég nehezen tudta megközelíteni célját, de legalább menet közben alkalma nyílt rendezni fejében gondolatait. Tudta, hogy meg kell találnia a gyilkost, mielőtt az ismét lecsap.
A bejárat felé vette az irányt, ahol egy mosolygós arcú középkorú nő fogadta, a portásfülkében.
-Jó napot! Megtudhatnám, hogy kihez érkezett?
Wood most egy pillanatra bajba került, hiszen igazából nem volt konkrét célja látogatásának. Valójában csak szerette volna egy kisé közelebbről megismerni az alkalmazottakat, hogy információkat gyűjtsön.
-A helyzet asszonyom, hogy engem Rayco úr személyesen...
-Mr. Rayco úr ma nem jött be dolgozni – vágott közbe a vöröshaju nő.
-Igen, ez lehetséges, de nem is hozzá jöttem igazából, csak szerettem volna egy kicsit körülnézni, ha lehetséges.
A nő szemében megjelent egy pillanatra az értelem szikrája, majd el is tűnt.
-Számlát szeretne nyitni?
Wood érezte, hogy helyzet kezd reménytelenné válni. Ebben a pillanatban azonban Peter Comic jelent meg a bejáratnál, aki széles mosollyal üdvözölte, mintha régi ismerősök lennének. Ezen Wood meg is lepődött egy pillanatra, és körbe is nézett, hogy biztosan neki szól-e ez a közvetlenség.
-Á, Mr. Wood, ha nem tévedek. Rayco úr mondta nekem, hogy számíthatunk a megjelenésére. Jöjjön, körbevezetem!
-Akkor beírhatom, hogy magához ment? - szólalt meg a hátuk mögött a nő.
-Persze kedves.
Comic előre indult. Áthaladtak a kékes árnyalatú, üveg lengőajtón, ami az épület előterébe vezetett. A nagynak mondható előtér nagyon igényesen volt berendezve, ami igen bensőséges hangulatot árasztott magából. A rideg márványfelületeket a legtöbb helyen eltakarták a különféle zöld növények. Páfrányok, hosszú levelű növények mindenfelé. A hatalmas terem két oldalán félköríves lépcsősor vezetett fel az emeletre. Közöttük egy kicsi szökőkút, melyben mintha halak is úszkáltak volna itt-ott. Wood már megfordult pár helyen, de nem gondolta az épület külseje alapján, hogy ilyen környezet fogadja. Szótlanul követte Comic-ot az emeletre, ahol a márványpadlót zöldes padlószőnyeg váltotta fel. Az irodák a folyosó két oldalán sorakoztak, egyetlen termet alkottak, mivel a helyiségeket üveglapokkal választották csak el egymástól.
-Elég nehéz dolga lehet a takarítószemélyzetnek – jegyezte hosszas hallgatás után Wood, miközben Comic bekísérte őt irodájába.
-A takarítószemélyzetnek? Igen, elég sűrűn is cserélgetjük őket. Minden írószerszállítmánnyal újat kapunk – válaszolt Comic, miközben felnevetett a végén jellegzetes nevetésével.
Wood elérkezettnek látta a pillanatot, hogy rátérjen a lényegre.
-Mr. Comic ...
-Ugyan, szólítson csak nyugodtan Pete-nek, a beosztottjaim is így szólítanak – javította ki Comic Woodot, miközben újra felnevetett.
-Van pár kérdés, amivel kapcsolatban csak ön tudna segíteni. Este mindenki megjelent a cég dolgozói közül?
-Igen, vezérigazgatói utasításba lett adva, tehát úgy is mondhatnám, hogy ez amolyan „érezzük magunkat kötelezően jól bulinak” indult, persze ez nem mindenkinek jött össze – válaszolt Comic, megveregetve Wood vállát néhányszor, miközben ismét felnevetett sajátos stílusában. -Illetve egy kollega sajnos nem lehetett jelen, az ügyeletesünk, akinek az épületben kellett maradnia.
-Ez érdekes.
-Igen, ő Steve Lucky, a számítástechnikusoktól. Sajnos pont ma reggel járt le a műszakja.
-Ebben az épületben mindig tartózkodik egy ügyeletes?
-Nem, nincs rá szükség, a legtöbb rendszerünk amúgy is halálbiztosan működik. Még akkor is, ha valaki meg találna halni – csattant fel ismét Comic.
Wood számára kezdett zavaróvá válni a másik viselkedése.
-Valójában tegnap este egy rendkívül szerencsétlen baleset történt, ami miatt részben kiesett a számítógépes hálózatunk. Nem is emlékszem, hogy mikor fordult elő utoljára ilyen a bank fennállása óta. Steve Luckyt be kellett rendeljük az ügyeletből, ezért nem lehetett ott este, pedig eredetileg ő is hivatalos lett volna.
Wood agyán egy pillanatra átfutott a gondolat, hogy mi van akkor, ha Lucky a titokzatos személy, akitől Steve a sikkasztó nevét várta. Ez logikus magyarázat lett volna arra, hogy miért nem jutott el az információ. Comic szólalt meg ismét, kizökkentve őt gondolataiból.
-Viszont ez a leállás nagyon érdekes, az az igazság, hogy olyan hiba jött elő az egyik könyvelőprogramunkban, ami végig itt volt a szemünk előtt, sőt akár még az egyik dolgozónál is kibukhatott volna, és mégis annyi éven keresztül rejtve maradt.
-Pontosan hogyan értse ezt? Elnézést, de nem igazán értek a számítógépekhez. Nekem ez túl modern, én inkább szívesebben maradok meg a régi világban. Legalábbis amíg végképp el nem tűnik. Ma már minden e körül forog, egyre több embert hallani, amint erről beszélnek az utcán.
-Lehet, hogy magának van igaza, de a világ változik, ez ellen senki sem tehet semmit.
-Persze, tudom, de ez már legyen a világ dolga, de azért elmagyarázhatná ezt a hibát, hátha megértem.
-Elég sok rendszert használunk a cégen belül, amelyek elég bonyolult, néhol teljesen áttekinthetetlen szövevényt alkotnak egymással. Néha még mi is bajba vagyunk, ha valamihez hozzá kell nyúlni, bár ügyesen titkoljuk. A tegnapi nap folyamán a könyvelő rendszerbe valaki egy teljesen szokványos műveletet kívánt rögzíteni, ám ez teljesen megbénította az egészet.
-Úgy érti, hogy valaki szándékosan okozott leállást?
-Nem, ezt egyáltalán nem mondtam. Sokkal inkább elképzelhető, hogy most jött elő egy olyan hiba, ami már ott rejtőzhetett régen, ezeket bugnak is hívják. Sok éven keresztül teljesen hibátlan működős mellett meglapulhat a hiba valahol mélyen, úgy, hogy senki sem gyanakodik rá. Aztán egyszer csak minden előzetes jel nélkül előjön. Ez történt tegnap este.
-Akkor ezek szerint csak a véletlen játszott közre.
-Úgy gondolom, hogy igen, bár az is megesett már, hogy valaki tudott egy ilyen bugról, vagy szándékosan programozta be, hogy azt a számára megfelelő pillanatban előhozza. Persze esetünkben nem szabad elfelejteni a tényt, hogy Lucky volt az ügyeletes.
Comic az utolsó mondat hatására derült magában egyet. Wood nem tartotta fontosnak, hogy rákérdezzen, de azért figyelemre méltónak tartotta ezt az utalást, aminek okát ugyan nem értette. Egészen más dolog érdekelte.
-Tegnap este, miért indult fel az emeletre?
-Rayco igazgató úr kért meg, hogy nézzem meg Steve-et. Amikor felértem a lépcsőn, ő már éppen a folyosóvégi mosdóból jött kifelé. Ha jól emlékszem, megkérdeztem, hogy jól érzi-e magát, amire azt válaszolta, hogy igen, és elindult lefelé.
-Ön még fent maradt az emeleten, igaz?
-Igen, fent maradtam, mert Sheperdet kerestem.
-Sheperdet?
-Igen, mert láttam feljönni akkor, amikor felkísérték Steve-et, és nem láttam lejönni. Gondoltam megkeresem, hogy együtt menjünk vissza, és megtegyük végre a bejelentést.
-Erre maga ott találta a dolgozószobában, miközben telefonált – vágott közbe Wood magabiztosan.
-Nem, illetve nem tudom, mert akkor pillantottam meg éppen Steve-et, amint éppen megjelent a folyosó végén, ezért tovább sétáltam. Amikor szétváltunk, és Steve elindult lefelé, még benéztem a többi szobába, majd és is elindultam. Elhaladva a dolgozószoba mellett, láttam meg Shepherdet.
-Tehát azt mondja, hogy az ajtó valahogy kinyílt úgy, hogy senki sem mozgott a folyosón?
-Nem tudom, de valakinek ki kellett nyitnia, magától csak nem nyílt ki.
Comic ismét felnevetett.
-Mi a helyzet az áramszünettel, mitől lehetett?
-Sejtelmem sincs, de azt tudom, hogy a háznak saját generátora van, gondolom az indult el, miután elsötétült minden.
Woodot meglepte Comic története. Ahhoz azonban, hogy megtalálja a gyilkost, meg kell találnia a sikkasztót. A sikkasztót pedig csak úgy találhatja meg, ha kideríti, hogy ki kezdett nagyobb költekezésbe. Ebben a tekintetben viszont nem Comic volt az ő embere. Elköszönt, majd elindult, hogy megkeresse Jamest, akitől remélhetőleg beszerezheti a cégnél keringő összes pletykát. Ahogy azonban kilépett az ajtón, nem állhatta meg, hogy ne tegyen fel még egy kérdést.
-A számítógépes rendszerükben történt valami változás mostanában?
Comic gondolkodott egy pár percig.
-Nem igazán, illetve pár hónapja Steve kért pár módosítást, de azok csak apróbb változtatások voltak, főleg a heti jelentései miatt.

Wood kilépett az üvegkalitkából, és megpillantotta a folyosón lévő világító üdítőautomata mellett Jamest, aki éppen belerúgott egyet a masinába.
-A fene essen bele – mondta mérgelődve, észrevéve Wood-ot a folyosón.
Éppen köszönteni akarta Jamest, ám, ekkor egy hang szólalt meg a hátuk mögött.
-Mi a helyzet emberek?
Samy állt mögöttük üres, semmibe révedő tekintettel, majd ugyanolyan a hirtelen, ahogy megjelent, el is tűnt.
-Tényleg James, már múltkor is kérdezni akartam, hogy miért dolgozik ennél a cégnél ennyi informatikus, ez nem egy bank?
-De bank, de igazából a névnek több köze van a szakmához, mint a tevékenységünknek. Már jó pár éve nem vagyunk a csúcson, azóta csak vegetál az egész cég. Igazából itt már mindenki mással foglalkozik, mint ami a dolga lenne, de mivel a vezetés sem igazán tudja, hogy mihez kéne kezdeni, mások sem valami lelkesek.
-Azért valamilyen tevékenységet csak folytattok a cége belül. Mint például számlavezetés?
-Nem, azt már egy fél éve az egyik külső leányvállalatunk intézi.
-Akkor hitelezés?
-Az sem bizonyult kifizetődőnek. A vállalati szférával foglalkozó osztály egy éve leállította. Nem volt rentábilis.
-Elektronikus kereskedelem?
-Ahhoz még nincsenek megfelelő rendszereink. Talán jövőre indítunk egy próbaüzemet.
-Folyószámla ügyintézés?
James megcsóválta fejét, miközben egy elegáns mozdulattal hajította bele a szemetesbe a fél literes kólásüveg kupakját.
-Akkor nem értem, hogyhogy nem mentetek még csődbe?
-Van egy pár nagyobb ügyfelünk, az ő pénzügyeiket intézzük, és ami marad, abból fenntartjuk a többi osztályt.
-Ennek ellenére azért nem panaszkodhatunk. Samy például rendszeresen járkál át az államokba, egy-egy hétvégére. Több állatot látott a New Yorkban, az állatkertben, mint vidéken. Lui többet merül a tengerekben, mint én az uszodában. Már szinte mindenhol járt, ahol bokánál mélyebb a sós víz. Vagy például itt van Sinnott, aki állandóan szórja a pénz az éjszakában. Nőügyei is elég sokba kerülnek. Shotter és Bobby Racer pedig amatőr autóversenyzéssel ütik el a szabadidejüket. Katy pedig nagyobb kölcsönöket vett fel, bár róla nem lehet tudni, hogy mire költi a pénzt. Nem igazán ismeri senki a magánéletét. Nem szívesen beszél róla.
-Annyira borzalmas?
-Nem, csak jobban szereti játszani a titokzatos nőt.
-Akkor tényleg nem panaszkodhattok, ha mindezekre telik. Te még mindig az autódra költöd a pénzedet?
-Nem, már nem, bár a kipufogót ki kéne cserélnem, nem lesz olcsó, az biztos, bár nem is ezt utálom benne, hanem az utána járkálást, az undok eladókat. Múltkor is egy hétbe telt, amíg találtam bele egy megfelelő Hi-Fi-t. Vettem is kettőt, egyet a nagybátyámnak, bár neki most pillanatnyilag nincs is mibe beraknia, mert összetörték az autóját, de nem baj, jó áron adták.
-Mi a helyzet azzal a magas, vékony sráccal, Yorkerrel?
-Yorker, őt nem rég nevezték ki. Viszonylag új embernek számít a cégnél, Bristolból jött fel Londonba. Egész szépen megvetette már a lábát. Itt ismerte meg a barátnőjét is, nemsokára össze is házasodnak. A kinevezése éppen kapóra jött. Rossz nyelvek szerint azonban vannak neki is költséges hobbijai. Mondják, hogy nem ad haza minden fillért az asszonynak.
-Pontosan mik?
-Nem tudni, hogy mi igaz előle. A legtöbb pletykát nálunk Shotter terjeszti. Az biztos, hogy volt egy motorbalesete, egy elég csúnya esés. Ki tudja, hogy mi történt? Később megvizsgálták a motort, de nem találtak semmi rendkívülit, bár meg is babrálhatta valaki a gépet.
-Miért vannak itt ellentétek? A partin úgy tűnt, hogy nem igazán szereti senki sem Steve-et.
-Miért, talán meglepőnek számít, ha egy munkahelyen valaki nem csípi a főnökét? Steve alapvetően a kezdésével rontott el mindent. Valahol Európában dolgozott egy multinacionális cégnél, amikor megkereste egy fejvadász cég. Amikor megérkezett, majd szétvetette a lelkesedés. Tisztára úgy viselkedett, mint egy kiscserkész a nyári táborban. Kezdetben még úgy tűnt, hogy beilleszkedik, de már a bemutatkozásnál kijelentette, hogy ő karriert szeretne építeni.
-Mi ebben a meglepő?
-Mi a meglepő? Ez a cég mindig is álmokat kergetett, azonban a valóság sokkal kirándítóbb. Valójában ez a bank csak tagja egy nagy bankcsoportnak. Egy Steve szintű vezető legkomolyabb döntési hatásköre kimerül abba, hogy hová helyezzék az üdítőautomatát a folyosón. Ráadásul a nagy testvérünk az ország egyik legpatinásabb, legrégebbi intézménye, egy igazi megkövült dinoszaurusz, amely ha megmozdítja a farkát, kisebb földrengést kelt, éppen ezért próbál mozdulatlan maradni. Ezek után, ha valaki betoppan, azzal a szövegel, hogy karriert épít, az vagy nem normális, vagy mintapéldája lesz a “Hogyan legyünk rossz vezetők gyorsan tíz egyszerű lépésben” című könyvnek. Steve az utóbbi táborhoz tartozik, mivel nem mutatja az elmebaj egyértelmű jeleit. Éppen ettől lett kimondottan népszerűtlen. Most meg már nem is nagyon ugrálhat. Nem lehetett könnyű áttelepíteni a családot. Ő még fiatal, nem rég érkezett meg a gyerek, ezért már nem is engedheti meg magának a népszerű vezető szerepében tetszelgés luxusát. Ráadásul házat épít, ami önmagában elég egy ahhoz, hogy egy életerős ember is belerokkanjon.
-Tényleg, tudsz valamit erről az éjszakai leállásról?
-Ja, Lucky – nevetett fel James, majd újra megkomolyodott. - Nem, semmit. Csak annyit, hogy Luckyt berendelték az ügyeletből, de végül is nem történt akkora katasztrófa, úgyhogy gyorsan végzett. Mármint az épületben.

Wood elköszönt Jamestől, hogy rendezze gondolatait, majd elindult oda, ahol a legjobban tudott gondolkodni, a legelső kocsmába, ami az útjába került. Nem kellett messzire mennie, szinte a bank szomszédságában talált egy kellemes helyet, ami a kora reggeli időpont miatt még szinte teljesen üresen állt. Kért egy pohár sört, majd letelepedett az ablak melletti székre. Alig volt ideje megmelegedni, amikor egy kellemes női hang szólalt meg a háta mögött.
-Gondolhattam volna, hogy itt talállak. Így próbálod meg felderíteni az ügyet? Na szép.
Woodnak nem kellett megfordulnia, hogy tudja ki jelen meg mögötte, ezer hang közül is felismerte Monic hangját.
-Minek köszönhetem a felügyelőnő megtisztelő jelenlétét?
-Mindjárt bemosok egyet, ha itt felügyelőnőzöl nekem – csattant fel Monic. -Na mi van, mit iszunk?
Wood éppen odaintette volna a pincért, de Monic megelőzte.
-Nem kell, hagyd, megoldom, te nekem itt ne rendeljél, üljél csak nyugodtan – folytatta teljesen komolyan, ám Wood tudta, hogy Monic csak ugratja. Eközben a pincér is odaért. -Egy kávét kérnék, köszönöm!
Amint a pincér elment, Monic ismét a nyomozóhoz fordult.
-Igazad volt a tortát illetően.
-Megmérgezték?
-De még mennyire, hogy meg. Még egy szelet, és az lett volna az utolsó desszert, amit Steve elfogyaszt. Ez viszont tetszeni fog, beleírhatod a következő regényedbe, a méreg, amit használtak egy rendkívül ritka méreg. A laborosok örömükben egész nap ezt analizálták. Ilyet még egyikük sem látott. Valamiféle arzénszerűség, rendkívül gyorsan hat, azonban nagyon pontosan kell adagolni, valószínűleg ezért is nem érte el a célját a gyilkos. A mérget Európában, a középkorban használták. Remegő kéznek is hívják, de fogalmam sincs, hogy miért.
-Mi a helyzet a gyilkos fegyverrel?
-Azzal kapcsolatban nincsenek jó hírek. A puskával, amit Shotter hozott biztosan lőttek az este.
-Ezt eddig is tudtuk.
-Igen, de azt nem, hogy az íróasztalban fúródott golyót is abból a fegyverből lőtték ki, viszont Shepherdre kétszer lőttek, a fotelen viszont csak egy lyuk van, az emberben pedig nem maradt lövedék.
-Mi a helyzet a házban található fegyverekkel?
-A megérzésed úgy látszik cserbenhagyott, egyetlen fegyver sem hiányzik a házból, bár az is igaz, hogy a lövedék megtalálása nélkül nem is tudnák a ballisztikusok beazonosítani a másik fegyvert. Tehát adott egy fegyver, Shotter ajándéka, amiből biztosan leadtak egy lövést, mégpedig a dolgozószoba erkélyén át, és lehet egy másik fegyver is, ami vagy a házban maradt, vagy eltüntette a tettes.
-Tehát a gyilkos leadott egy lövést, ami nem abból a fegyverből származott úgy, hogy Shepherd még nem a fotelben ült, hanem mondjuk állt.
-Értem, ez elég érdekes.
-A legjobbat a végére hagytam, nyugalom. Megkaptam Raycotól a partin megforduló személyzet anyagát, és találtam pár érdekességet.
Időközben megérkezett a pincér a kávéval.
-Köszönöm! Ezekből kiderül, hogy Kathy Bag fél éve tanulmányi kölcsönt vett fel. Az összeg elég jelentős, és legalább két évbe telik a visszafizetése. Ez azonban csak egy, a felvett kölcsönök között. Jobban megvizsgáltam a nő múltját, és a helyzet az, hogy Kathy az összes létező kölcsönt felvette már a cégtől, amit fel lehet venni.
-Biztosan szüksége volt rá.
-Az lehet, de ha megnézzük azt, hogy milyen kamattal vette fel ezeket a pénzeket, kiderül, hogy nem igazán érte meg.
-Ezt honnan veszed, talán felcsaptál könyvelőnek?
Monic nem válaszolt, hanem folytatta.
-Még egy érdekesség.
-Gabriel Sinnottnak már volt dolga a rendőrséggel, de semmi komoly. Egy kis garázdaság. Fiatalkorban ez nem ritka. Valami nő is szerepelt a jelentésben, ha jól emlékszem. Azonban sokkal érdekesebb az, hogy mikor történt mindez. Egy héttel azután, hogy Sinnott-ot felvették dolgozni.
-Mi a helyzet Shotterrel?
-Shotter, őt van szerencsém személyesen is ismerni. Valaha a rendőrség különleges egységénél dolgozott, onnan került a Bank Axolohoz, mint biztonsági főnök. Több lövész versenyt is megnyert. A cég anyagában van egy említésre méltó eset, pontosabban lehet.
-Ezt hogy érted?
-Minden rendkívüli eseményről, ami érinti a biztonsági szolgálatot, feljegyzés készül a banknál. Ez tartalmazza az eset leírását, pontosan leírja, hogy ki, mit tett az esettel kapcsolatban. Találtam egy jelentést, ami egy pontosan egy hónappal ezelőtt készült, és Joe Shotter írta alá. Formailag úgy néz ki, mintha egy illetéktelen behatolást jelezne a számítógépterem egyik zárt részlegébe, azonban csupán annyit rögzít, hogy Ash Tucker elvesztette a belépőkártyáját.
-Mi ebben az érdekes? - kérdezett vissza Wood, nem értve, hogy Monic mit akar ebből kihozni.
-Ellenőriztem a belső szabályzatot, és ilyen estekben egyáltalán nem szokás jelentést készíteni. Ezzel valamit el akartak leplezni. A jelentések azonban számozottak, tehát nem lehet meg nem történtté tenni, ezért készítettek egy másikat.
-Van még valami?
-Igen, de ez már csak amolyan apróság. A nyilvántartásunkban szerepel még Steve Lucky. Szintén garázdaság, el akartak kötni egy utcai telefonfülkét, feltehetően heccből. Az akció meghiúsult, mert nem tudták elvágni a rögzítő lábakat. A jelentésben Lucky azt vallotta, hogy ő csak a fülkének támaszkodva várakozott a következő buszra, de szerencsétlenségére a buszmegállót már pár hónapja áthelyezték. Ezzel még nincs vége történetnek. A fülke üvege betört, és elvágta a lábát. A járőr mentőt hívott, ami út közben balesetet szenvedett, és árokba fordult. Lucky több hétig feküdt, szinte teljesen begipszelve, úgyhogy nem is emeltek ellene vádat, tekintettel az állapotára. Továbbá kiderítettem, hogy más téren sincs több szerencséje. Kártyatartozásai vannak.
-Ezt honnan tudod?
-Ez legyen az én titkom. Lui Blacksmith és Samul Edgar pedig az előző munkahelyén keveredett kisebb bajba. Egy bank számláját csapolták meg együttes erővel, de csak azért, hogy felhívják a figyelmet egy biztonsági résre. Nem fogod kitalálni, hogy melyik bankét.
-Csak nem a Bank Axoloét?
-Pontosan, benned egy nyomozó veszett el. Igazából nem történt tényleges tranzakció, ezért bűntény sem, a bank pedig diszkréten kezelte az ügyet, és nem tett feljelentést. Arra mindenképpen elég volt, hogy felvegyék őket. Nem ritka eset, hogy egy informatikus így próbál elhelyezkedni. Mi is van még itt? – kérdezte magától Monic, bár ez csak amolyan játékos fordulat volt nála. –Ash Tucker pedig egyszer keveredett valami motoros bandába, de semmi említésre méltó.
Wood várt egy kicsit, majd megszólalt.
-Ennyi az egész? Ez nem sok.
-Méghogy nem sok? Nagyon vicces, ezek alapján azért már csak el tudsz valamerre indulni.
-Megpróbálok, de nem biztos, hogy megtalálom az emberem. Steve-ről nem tudtál meg valamit?
-Steve-ről? Nem, egyáltalán semmi. Építi a házát, a munkahelyén végzi a dolgát, bár a cég jelentései szerint nem sok vizet zavar vele. Két éve települt vissza Európából, ott egy élelmiszeripari cégnél dolgozott. Egyetlen egy közúti baleset, az sem komoly. A felesége nem dolgozik, mióta összeházasodtak, egy parfümipari vállalat vegyészlaborát hagyta ott. A cégnél talált önéletrajzából ennyi derül csak ki – fejezte be Monic, majd gyorsan hozzátette. –Ja, még valami, bár ez tényleg nem hiszem, hogy érdekelne, de Steve is vegyészként végzett az egyetemen, bár egy napot sem töltött el vegyészként.
Wood kezében megállt a söröspohár.
-Mit mondtál, vegyészként?
-Igen, de miért...
-Én marha, persze, hogy lehetek ennyire vak? – szakította félbe Wood a felügyelőnőt. Gyorsan elővette tárcáját, majd fizetett, és faképnél hagyta Monicot, el sem köszönve tőle.
-Szia, én is nagyon örültem neked, ne is köszönd meg, nem érdekes, kimondottan szeretek egy kupac papír felett görnyedni órákig – szólt Wood után, de az már nem hallotta szavait.


Rayco délután kapta meg a nyomozó üzenetét, miszerint a titokzatos informátor érintkezésbe lépett vele, és elárulta, hogy ki a sikkasztó. Rayco ezután azonnal összehívott egy rendkívüli megbeszélést, melynek helyszíne Wood kérése alapján a parti helyszíneként is szolgáló kastély, azaz Rayco háza volt. Nem igazán értette, hogy miért kell pont ugyanott, ráadásul ugyanabban az időben találkozniuk, és az igazat megvallva kirázta a hideg az ötlettől, de mivel a nyomozó hajlíthatatlannak látszott, ezért nem tudott mit tenni. A meghívottak listája azonban csak néhány vendégre korlátozódott, úgy, mint Gabriel Steve, Ash Tucker, Lui Blacksmith, Peter Comic, Gabriel Yorker, Joe Shotter, Bobby Racer, James Corrado, Kathy Bag, Gabriel Sinnott, és nem kis meglepetésére Steve Lucky, aki nem is volt jelen a gyilkosság estélyén, illetve Monic Porter felügyelő. Wood kérésének megfelelően megpróbáltak mindent úgy rendezni, mint ahogy azon a végzetes estén.
Wood ez alkalommal elsőként érkezett a helyszínre. Volt még pár részlet, amit szeretett volna pontosan tisztázni. Pár órával később minden meghívott vendég ott várakozott a nagyteremben, ahol feszültség szinte vibrált a levegőben. Mindenki egymást méregette, miközben várták, hogy kiderüljön, hogy miért is kellett idejönniük. A meghívott vendégek egy csoportba verődve várták türelmetlenül a folytatást.
-Mi a helyzet emberek? Miért vagyunk itt? – próbálta oldani a feszültséget Samy.
-Nem tudom, ezt neked kéne tudni, általában te szoktál jól értesült lenni – vágott vissza ingerülten Shotter.
-Miért, sietsz valahová? Vajon a bárpultot is kinyitották, mert nem látom a pincért? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Lui.
-Az a helyzet, hogy lenne, holnap hajnalban versenyünk lesz, Bobbynak és nekem.
-Én nem biztos, hogy elindulok Joe, az a helyzet, hogy kihagytam a múltkori futamot, és a kocsim sincs jól beállítva, nem töröm magam össze feleslegesen – szólt közbe Bobby.
-Meg kéne nézni azt a hidegtálat – vette fel az ötletet James.
-Én inkább az a vörös ruhás nőt nézném meg, akivel múltkor kavartál, Sinnott. Tényleg miért nem hoztad el ma is? – kérdezte York Sinnotthoz fordulva.
Sinnott gondolkozott egy kicsit.
-Kit is, már nem emlékszem? – kérdezett vissza. –Ja, őt? Már nem aktuális, tegnap járt le az egy hónap, ideje volt kitennem, a hosszú kapcsolatokat nem kedvelem.
Ekkor Kathy így úgy érezte, hogy mondania kell valamit.
-Unalmasak vagytok. Ha nem történik valami, akkor megyek, millió dolgom lenne, és erre hallgathatom, ahogy csak a nőkről tudtok beszélni.
Ahogy kimondta elsötétült minden, majd pár másodperc múlva újra világos lett a teremben, és a lépcsősor tetején megjelent Wood, kezében egy revolverrel.
-Mindenkit üdvözlök, és elnézést kérek, hogy az idejüket rabolom, de fontos bejelenteni valóm van. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem fogom sokat húzni az időt. Gyorsan kiderítjük, hogy ki a gyilkos, én lelövöm, és mehetünk haza.
Wood lesétált a lépcsőn, odaadta a Monic kezébe a fegyvert és folytatta:
-Csak nyugalom, vicceltem. Monic, ez lenne a gyilkos fegyver. Ha a laboros fiúk megvizsgálják, bizonyosan nem találnak rajta semmit, de ettől függetlenül akkor is ez a hiányzó láncszem, amit elég meglepő helyen találtam az imént.
Monic ezt most végképp nem értette, de mielőtt kérdezhetett volna, Wood folytatta.
-Ne rohanjunk azonban ennyire az események elé. Lehetne kérnem, hogy mindenki foglaljon helyet, hátha mégis elhúzódik az, amit mondani akarok.
Mindenki helyet foglalt a félkörben elhelyezett székeken. Wood egyik kezével zsebébe nyúlt, hogy elővegye pipáját, míg a másikkal kivett egy kis papírdarabot, majd meglobogtatta.
-Ezen a papíron található egy név. A név mögött egy gyilkos áll, aki feltehetően azért gyilkolt, hogy titokban tartson egy másik bűntettet, amivel szép kis summát akasztott le a bank számlájáról. A papírt postán kaptam ma délután, egy nekem címzett borítékban. Tiszta szerencse, hogy egyáltalán megnéztem a postaládámat, mert egyébként az esetek többségében nem érdemes, de ez most nem ide tartozik. A helyzet az, hogy még én sem néztem meg a borítékot, sőt, az sem biztos, hogy ez az a boríték, ami leleplezi a gyilkost, ezért most tegyük is félre egy pillanatra.
Wood ismét zsebre vágta a borítékot egy hanyag mozdulattal, majd elővéve gyufáját meggyújtotta pipáját.
-Egy valami azonban biztos, a gyilkos itt van a teremben, közöttünk. Valaki ebben a teremben súlyos pénzügyi problémáinak megoldást abban látta, hogy megcsapolja a bank pénzét. Minden teremben lévő embernek a teremben lehetősége nyílt rá, hogy megtegye, és valaki meg is tette, azonban valaki rájött, és bizalmasan jelezni próbálta Stevenek, aki majdnem leleplezte a gyilkost. A sikkasztó azonban gyorsabb volt és megpróbálta megmérgezni, majd tévedésből megölte Shepherdet. A terv jónak tűnhetett emberünk számára. Egy tortaszelet, ami megold egy csapásra mindent, nem igaz Mr. Yorker?
Yorker ebben a pillanatban felriadt.
-Én, nekem ehhez semmi közöm – csattant fel indulatosan.
-Azért valami köze mégiscsak van, mivel maga nyújtotta oda a tortát Steve-nek, amit könnyűszerrel, és észrevétlenül mérgezhetett meg.
-Ugyan már, ez nevetséges, én mentem telefonálni, és én kísértem fel az emeltre.
-Igen, valóban maga kísérte fel, sőt ott volt mindvégig. Ott volt, amikor a tortát felszelték, ott volt, amikor Steve rosszul lett és ott volt az emeleten, ráadásul abban a szobában, ahol Shepherdet megtalálták. Mindig a megfelelő helyen és időben. Aznap este előre kitervelt mindent. Odaférkőzik Steve közelébe, megvárja, amíg a tortát felszelik, majd egy óvatlan pillanatban megmérgezi azt. Amikor Steve összeesik, már úgy érezheti, hogy tervét siker koronázta, önként elszalad telefonálni, ám nem telefonál, hanem ügyesen megtöri a földszinti telefon kábelét. Innentől csak várnia kell, ám inkább felmegy ellenőrizni, hogy minden rendben van-e, ám azt kell látnia, hogy Steve nem távozott az élők sorából. Akkor fogja el végképp a pánik, amikor áldozata átsétál, és közli önnel, hogy nem kell mentő. Nem tehet mást, elindul kifelé a szobából, le a földszintre. Ekkor azonban maga mellé áll a szerencse, ugyanis Steve az ellenkező irányba indul. Hirtelen ötlettől vezérelve visszamegy a szobába, hogy bevárja áldozatát, mert tudja, hogy az el fog sétálni az ajtó előtt. Az erkélyen várja be, miután magához veszi a puskát az íróasztalról. Ekkor azonban, legnagyobb meglepetésére, egy alak lép be a szobába, felemeli a telefont, és leül a fotelbe. Amikor látja, hogy leír valamit egy papírlapra, tudja, hogy ő az embere, ezért habozás nélkül lő. Ezek után kisiet a szobából, le a földszintre, és elvegyül a többiek között.
-Ennek semmi értelme, miért tettem volna, hiszen egész jól keresek, semmi okom nem lett volna sikkasztani, családom van – fakadt ki Yorker.
-Családja van, pont ez az, család, új élet, új város, de van valami a múltjában, amiről tudnak, és zsarolják. Megpróbál menekülni, elrejtőzik Londonba, de hiába, megtalálják, és megbabrálják a motorját, nyomatékosítva, hogy ideje fizetni. Persze erre mondhatja azt is, hogy nem tud motorozni. Ám van egy bökkenő.
Wood kivette a borítékot, majd a fény felé fordította.
-Ahogy nézem, ezen a papíron csak két szó szerepel, ez pedig túl kevés ahhoz, hogy leírjuk a nevét, tehát Gabriel Little Yorker urat kizárhatjuk. Megkérhetném Mr. Steve, hogy jegyzeteljen? Nem igazán jó a memóriám, és ha jól tudom, önnél mindig van füzet.
-Persze természetesen, szíves örömest.
-Elnézést, de nem haladhatnánk egy kicsit gyorsabban? Engem várnak – vágott közbe indulatosan Katy, miközben felállt.
-Ígérem Miss. Bag megpróbálok minél gyorsabban haladni. Jól mondom, Miss. Bag, ugye?
-Igen, bár tényleg nem jó a memóriája, mert a partin már tegezett.
-Jaj, elnézését kérem, de most, ha nem haragszik mégis Miss. Bagnek hívnám, vagy szólítsam Mrs. Blondnak?
A nő most láthatólag zavarba jött, és némán ült vissza a helyére.
-Igen, azt hiszem ez lesz a megfelelő, ugyanis egészen véletlenül tudomásomra jutott, hogy nem rég lépett házasságra Ben Blonddal. Nem volt egyszerű kideríteni, még a legközelebbi munkatársai sem tudta róla. Valójában egy darabig elhittem, amit James mondott, hogy ön szereti a titokzatosság látszatát kelteni, ám a helyzet egyáltalán nem ez. A felvett kölcsönei keltették fel a figyelmemet. Egy egyedülálló nő miért venné fel a cégnél igénybe vehető összes kölcsönt, még akkor is, ha nem igazán éri meg? Erre nagyon sokáig nem találtam magyarázatot. Az est folyamán ön végig igen gyanúsan viselkedett. A legfeltűnőbb jelenetet akkor rendezte, amikor a bárhoz közelítettem. Egy külső szemlélő számára úgy tűnhetett, mintha haragudna Steve-re valamiért. Aztán a későbbi megjegyzése, amit mindenki füle hallatára tett, ráadásul tudott a mérgezett tortáról. Ami azonban végképp gyanússá tette, hogy Mr. Comic elmondása szerint fent tartózkodott az emeleten. Ebből kifolyólag akár meg is húzhatta a ravaszt, hiszen elhaladt a szoba mellett. Viszon felvetődik a kérdés, hogy miért keltene ekkora feltűnést, ha gyilkosságra készül?
-Nézze, attól még, hogy megöltek valakit, egyáltalán nincs joga utánam szimatolni, és ahhoz végképp nincs joga, hogy alaptalanul rágalmazzon. Maga csak egy magánnyomozó, ráadásul elég szánalmas az, amit eddig előadott, úgyhogy nyugodtan leszállhat rólam.
Kathy szeme teljesen kikerekedtek, feje egy kicsit elvörösödött. Az eddig flegmának tűnő nő most leginkább egy felbőszült anyatigrishez hasonlított.
-Köszönöm, Kathy, ezzel azt hiszem, tisztázta is magát. Pontosan ilyen reakcióra számította. Maga nem mérgezne meg senkit, ebben biztos vagyok. Valószínűleg az a veszekedés tette önt olyan feldúlttá, ami a megérkezése után zajlott le ön, és egy férfi között, még kint, aminek én akaratlanul fültanújává váltam. Steve pedig valószínűleg azt tette szóvá, hogy egy adminisztrációs hiba miatt fényképe kimaradt a cég évkönyvéből. Ez már sok volt aznap estére. Ön tehát kikerült a gyanúsítottak csoportjából – zárta le gondolatmenetét Wood, miközben látta, hogy Shepherd felírja Kathy nevét füzetébe. -De vajon kivel folytatott olyan heves vitát a parkolóban? Sajnálatos módon az inas közbelépése miatt semmit sem hallottam a szóváltásból, ezért ez a kérdés nagyon sokáig foglalkoztatott.
Wood ekkor Jameshez fordult.
-Az igazat megvallva ekkor egy barátom jutott eszembe, akit régen ismerek, és most is itt van a teremben. Annak idején, amikor közösen dolgoztunk, gyakran megesett, hogy akaratom ellenére félrevezettem valamivel munka közben, mert a megoldás a szemem előtt volt, de mégsem láttam. Gyakran viccelődtünk is ezen, amikor éppen semmire sem ment a segítségemmel. A végén inkább jobbnak látta, ha meg sem kérdez. Hogy jön ez ide? – kérdezte színpadiasan Wood. –Elárulom, sehogy, de amikor ezen tűnődtem, és felidéztem a régi emlékeket, eszembe jutott valami. Jamesről egy valamit megtanulhattam az évek során, mégpedig azt, hogy imádja a sportautókat. Aznap este James nadrágja hátulról sáros volt, és amikor szóba került a dolog, ő azt válaszolta, hogy biztosan az autója küszöbe kente össze. Ez az, ami nem hagyott nyugodni. Adott egy ember, számtalan szépségdíjjal a háta mögött, amit autóstalálkozókon nyert, és egy ilyen embernek sáros a küszöbe? Ez teljesen kizárt. Ráadásul este több ízben is eltűnt az est folyamán. Jó pár éve ismerem, ezért nehezemre esett elképzelni, hogy ő lenne a gyilkos, azonban nem találtam magyarázatot, és ez szinte megőrjített. James aznap este azonban nem egyedül érkezett, hanem Kathyvel, aki egy óvatlan mozdulattal összesározta a küszöböt. Kettejük veszekedésének lehettem akaratlanul is tanúja az est elején.
-Én mondtam neki, hogy ne szálljon be, hanem várja meg, amíg kiállok, de nem hallgatott rám – szólalt meg James.
-Így viszont nincs több gyanúsítottunk, legalábbis olyan, ki fent járt az emeleten, és szóba jöhet, mint lehetséges sikkasztó. Mr. Comic még fent tartózkodott ugyan, de ő, a bank egyik vezetőjeként feltehetően gond nélkül hozzáférhetett volna az összeghez, úgyhogy nem valószínű, hogy az ő neve miatt hallt volna meg Mr. Shepherd.
-Nem lenne egyszerűbb felnyitni a borítékot? – szólalt Lui.
-Mr. Lui. Igen, valóban egyszerűbb lenne, de meglep, hogy pont ön, mint programozómatematikus ilyen könnyen feladná, és nem próbálna meg rájönni magától a gyilkosság nyitjára. Elvégre maga problémákat old meg, ez a szakmája, így került ide. Annak idején Mr. Samuelel megmutatták, hogy feltörhető valami, ami addig biztosnak tűnt. Csak egy játék volt az egész, egy veszélyes játék. Akárcsak a búvárkodás, vagy amiről itt kevesebben tudnak, a sziklamászás. Méghozzá kötél nélkül, úgyhogy kívülről könnyedén tudna felmászni az erkélyre. Még ki sem fárasztaná, csak kiugrik egy percre, hogy valami ital után nézzen, mert itt nem talál kedvére valót, majd felmászik az erkélyre, elvégzi, amiért jött és már vissza is ért. Továbbá elég sok helyen megfordul ahhoz, hogy az egyik útjáról beszerezzen egy kis egzotikus mérget.
Lui elmosolyodott.
-Lehet barátom, de az a helyzet, hogy valami nem stimmel, nincs indítékom – vágta ki magát Lui, miközben felnevetett.
Wood tudta, hogy Luival nem lesz könnyű dolga.
-Persze, ez igaz. Ez egy kicsit hasonlít a klasszikusnak vélt tökéletes gyilkossághoz. Egyszer már betört Samuelel a bankba, ráadásul ugyanebbe. Ráadásul el is kapták, igaz, hogy jól végződött a dolog, de mégiscsak lelepleződtek. Miért törnének be még egyszer, miért próbálná meg valaki újra, ha már egyszer nem sikerült? Senki sem gyanakodna, hiszen mindenki ismeri a történetet. Tökéletes alibi ahhoz, hogy még egyszer megismételjék, csak most a pénz nem kerül elő, ahogy Lui sem az egyik külföldi útjáról. Samy pedig pár hétre rá felfedezné az egészet, amivel ő fedezve lenne.
Wood pöfékelt egyet pipájával.
-Csakhogy ezzel az elmélettel is van egy apró gond. Steve, kérem, húzza ki Samuel és Blacksmith urat.
Steve kérdőn pillantott a nyomozóra.
-Bizonyára azt Lui sem tudja, de Samy pár hete beadta a felmondását, ha ő elmegy, akkor lőttek mindkettejük alibijének. Tehát az elmélet csak elmélet marad.
-Nem is rossz – szólalt meg Lui.
-Köszönöm! A jelen helyzetben azonban nem segít. A kör tehát szűkül. Pár emberben felmerülhet a kérdés, miszerint: miért van jelen Mr. Lucky, hiszen a kérdéses időpontban jelen sem volt? Nos ennek a kérdésnek a megválaszolását bízzuk a sorsra, elvégre itt a boríték, ami mindent elárul. Azt viszont biztosan kijelenthetjük, hogy Lucky elhagyhatta a bank épületét, hiszen a hiba több alkalommal jelentkezett az est folyamán, és ő nem tartózkodott mindvégig ott.
-Ezek után csak Joe Shotter, Bobby Racer és Ash Tucker jöhet számításba. Ők okozták nekem a legtöbb fejtörést. Egyetlen nyom, egy jelentés, ami arról szól, hogy Tucker elvesztette a belépőkártyáját, Joe Shotter biztonsági főnök aláírásával. Egy olyan dokumentum, aminek meg sem lett volna szabad születnie, mégis megszületett. Egy biztos, mindhárman évekig egyetlen osztályon dolgoztak, sőt mi több egy szobában, tehát van valamiféle kapcsolat, ráadásul Shotter és Bobby közös hobbit űz, ráadásul a költségesebb fajtából. Shotter és Bobby között egy kisé megromlott a viszony az utóbbi időben. Talán csak azért, mert már nem együtt dolgoznak, vagy más oka is lehet? Mondjuk az, hogy az egyikük adta a tippet a sikkasztóról? Vagy csak szemet hunyt az eset felett. A pénz nagyon sok mindenre képes, barátságokat mérgezhet meg, embereket kényszeríthet olyan dolgokra, amiket nem tennének. Talán csak egy baráti ebéd, vagy beszélgetés közben vetődik fel a sikkasztás ötlete, ami később ott motoszkál mindhármuk fejében. Aztán a gondolatokból tettek lesznek, és bumm, megtörténik. Megszerzik a zsákmányt, és osztoznak, Shotter eltünteti a nyomokat. Megteheti, mivel ő a biztonsági főnök. Eltüntetik a tényleges jelentést, amiben az áll, hogy Tuckert rögzítették a kamerák, miközben a központi terminálom dolgozott. Egy olyan gépen, amely nincs hálózatra kötve, tehát csak így közelíthető meg, mégis elegendő ahhoz, hogy elérjék vele a céljukat. Itt tárolják ugyanis a rendszer mentéseit, és csak akkor használják fel ezeket az adatokat, ha valami leállás történne. Egyszerűen csak várni kell a legközelebbi rendszerösszeomlásra, és már kész is az egész. A mentés hamis adatai átkerülnek az éles rendszerre, és ezzel a pénz is a rejtett bankszámlákra. Az egész kulcsa Shotter, aki fedezi őket, hiszen ő a biztonsági főnök, nem igaz, Mr. Steve?
Steve meglepetten nézett fel füzetéből.
-Igen, persze, azt hiszem, bár erről Shepherdet is meg kéne kérdeznem, de sajnos őt már nem tudom.
-Igen, őt már nem tudjuk megkérdezni, de azért valamit segítségül hívhatunk, mégpedig a naptárat.
-Naptárat?
-Igen, Mr. Steve, a naptárat és a cégnél vezetett kartonokat a szabadságokról. Ugyanis ha ezeket megnézzük, rájövünk, hogy Shotter abban az időpontban, amikor a hamisított jelentés készült, éppen Németországban tartózkodott, így ha akarta sem tudta volna meghamisítani a jelentést, hiszen ezeket lefűzik, és elzárják, nem igaz?
Steve egy kicsit meglazította nyakkendőjét, mielőtt válaszolt.
-Azt hiszem.
-Apropó, ha jól tudom, akkor ön Európában pont mentésekkel foglalkozott, nem igaz? – kérdezte Wood, de nem várta meg a választ, hanem rögtön folytatta. –Ráadásul az elmúlt hetekben pont az ön kérésére módosítottak a rendszeren a jobb riportkészítés érdekében.
A nyomozó ekkor odalépett Luckyhoz, és ismét elővette a zsebéből a borítékot.
-Lenne olyan kedves felolvasni a nevet?
Lucky egy kisé idegesen bontotta szét a borítékot, amit nézett egy darabig, majd megszólalt.
-A lap üres.
-Ezt nem értem – ugrott fel ingerülten Steve. –Maga a bolondját járatja velünk. Azonnal hagyja abba, különben…
-Különben mit tesz? Megöl, ahogy Shepherdet megölte?
Wood megállt egy pillanatra Steve-el szemben. A teremben tapintható volt a feszültség.
-Üljön le, kérem! Erre semmi szükség. A helyzet az, hogy nincs sikkasztó, legalább is a gyilkosság napjáig nem volt, mivel akkor állították vissza a rendszert a mentés alapján, aminek ön olyan jó ismerője. Zseniálisan kitervelt minden mozdulatot. Európából érkezett, és mindenkivel elhitette, hogy nem igazán ért semmihez. Egyesek csak rossz vezetők, de maga egyenesen sportot űzött abból, hogy hülyét csináljon magából, így csak egy gyenge erőtlen főnököt láttak magában. Gyorsan alkalmazkodott, és feltérképezte a terepet. Megismerte az összes alkalmazottat, annyira, hogy tudja, mindenkiről hihető az, hogy kész ellopni egy kis pénzt a banktól. Megvárta, amíg a bank kényes helyzetbe kerül, hogy aztán akcióba léphessen. Elvégezte a dolgát a központi terminálon, majd eltüntette a nyomokat Shotterre terelve a gyanút. Aztán eljön a nagy este. Elhiteti a főnökével, hogy valaki sikkasztott. Tudja, hogy most nem fogják kivizsgálni, és meghamisít pár számadatot, hogy tényleg azt higgyék, a pénz hiányzik. Mindent elkövetett a látszat megtartásáért. Addigra már mindenkit kiismer. Elintézi, hogy ne legyen barna sör a bárban. Még arra is van ideje, hogy elejtsen egy megjegyzést arra vonatkozóan, Bag kisasszony képét kifelejtették az évkönyvből, pedig már hetekkel korábban tudta, hogy nem lesz benne. Tudta, hiszen ön intézte így. Ezek után eljátssza a beszéd közben a hattyú halálát. Elismerem, remek alakítás volt. Hagyja, hogy Yorker adja oda a tortát, ami nincs megmérgezve, legalábbis addig a pillanatig, de erről is gondoskodik. Kihasználja a zavart, és másik markából elhelyez rajta pár morzsát, amik már mérgezettek. Amikor felviszik a szobába, egyedül marad Shepherdel, és azonnal lecsap. Nem gondolkozik, csak egy lövés a magával hozott pistolyból, és minden meg van oldva. Itt most egy kis hiba csúszik be, ugyanis meghallja Yorkert, amint a mentőket hívja. Nem hagyhatja, hogy kijöjjenek, hiszen semmit sem találnának a szervezetében, azért átmegy, és gyorsan leszereli azzal, hogy már jól van. Kifelé menet úgy tesz, mintha bezárná az ajtót, majd elküldi Yorkert, és elindul a mosdó felé. Nem megy azonban messzire. A szomszéd szoba fel veszi az irányt, ahol beülteti a székbe Shepherdet, közben leveri a földre a telefont, majd közelről mellbe lövi az inas által odatett fegyverrel, amit aztán betesz a zuhany alá. Ez egy előre nem látható fordulat, mivel nem tudhatja, hogy ott lesz a fegyver, de most pont kapóra jön. Előtte kiment ugyanis Shotter autójához, ahol talált pár töltényt. Egyetlen utolsó feladata van, el kell tüntetnie a gyilkos fegyvert, amivel még szomszéd szobában végzett áldozatával. kicsavarja az égőt az íróasztal lámpájában, és rövidre zárja, kicsapva így a biztosítékot. Odalép a rejtett lifthez, ami a biztonsági rendszerének köszönhetően lassan elindul lefelé, azért, hogy áramszünet esetén ne szorulhasson be senki. Sietnie kell, mert működésbe lép a pótgenerátor, ezért gyorsan feldobja a pisztolyt a lift tetejére, ami aztán visszaáll eredeti helyzetébe, amint beindulnak a generátorok. Kilép a szobából, de akkor meglátja Comicot közeledni, ezért úgy tesz, mintha a mosdóból jönne, ami a folyosó végén található, köszön neki, majd a dolgozószoba mellett elmenet óvatosan kinyitja a szoba ajtaját, és lejön a földszintre. Egy tehetségtelen osztályvezetőként vitték fel a lépcsőn, és pár millió fonttal gazdagabban, ám külsőleg szerencsétlen, minden gyanu felett álló áldozatként jön le.
Steve ebben a pillanatban, meglepő módon elmosolyodott.
-Szép tündérmese, de nem lehet bizonyítani. Megmérgeztek, többen látták, a fegyveren nincsenek újlenyomatok, nincs bizonyítéka.
Wood most elhallgatott, arca füstbe burkolódzott egy pillanatra, miközben mélyen Steve szemébe nézett, majd halkan, alig hallhatóan megszólalt.
-Tudja majdnem tökéletes terv, el kell ismernem, azonban hibázott.
-Az nem lehet! – válaszolt Steve egy kicsit elbizonytalanodva.
-A mérget, amivel állítólag megmérgezték, Remegő kéznek is hívják. Tudja miért?
-Fogalmam sincs, hogy miről beszél. Erről a gyilkost kéne megkérdeznie.
-Az 1700-as években használták, és igen találó a neve. Akkoriban még nagyon sokat nyomott a latba egy kézzel írt végrendelet, vagy egy aláírás. Például egy végrendelet estén nagyon sok forgott kockán, és sok esetben egy aláíráson is múlhattak óriási vagyonok. Ekkor alkották ezt a mérget, bár ennek biztosan nem nézett utána, amikor az egyetemi jegyzetei alapján úgy döntött, hogy elkészíti azt. A méregnek nem halálos a hatása, legalábbis nem feltétlenül. Igaz, bizonyos dózisban embert is lehet vele ölni, de nem erre használták.
Steve arcán megjelentek a kétség jele, szemében, már nyoma sem volt annak a magabiztos csillogásnak, ami az előbb látszódott. Wood folytatta.
-Az áldozat megette a mérget, de nem vett észre semmit. Egészen addig, amíg pár nap elteltével el nem kezdett remegni a keze. A remegés alig észrevehetően kezdődött, de aztán fokozódott. Ez egy idegméreg, ami megtámadja az agyat, egészen pontosan azokat a területeket, amik az írás koordinálásáért felelősek. Így az áldozat egyáltalán nem tudta leírni a nevét, így eleshetett például egy zsírosabb örökségtől. Gabriel Steve, ha a maga süteménye mérgezett lett volna, soha sem lett volna képes felírni azokat a neveket most a füzetébe. Ha ironikus akarnék lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy ezzel megírta a beismerő vallomását.
Monic elvette tőle a füzetet, Wood pedig odalépett aa bárpulthoz, és elővett egy tányért, rajta egy szelet süteménnyel, majd odalépve Steve-hez, odanyújtotta.
-Megkínálhatom? Nyugalom, nem mérgezett.
Wood elfordult Steve-től, akit Monic vett pártfogásába. A nyomozó eltette pipáját, majd elővette a kis fémtárgyat, amit még mindig ott őrizgetett a zsebében.
-Hiába, már sosem tudom meg, hogy ez mi a fene.
-Woody, megtaláltad a gyertya hézagmérőmet? Már mindenhol kerestem! Hol akadtál rá? – kiáltott rá James.
-Nem érdekes, tessék, én azt hiszem, megyek, talán még találkozunk.
Wood kezet fogott Jamesel, majd kilépett az üvegajtón, biccentett az ajtó mellett ácsorgó inasnak.
-Csak így tovább, semmi lazaság!– mondta neki, majd eltűnt az éjszakában.