Csák Csaba


Egy szó, már nem elég


Lelkes halandó, vagy értelmetlen szolgalélek,
Örök fényesség, vagy nyughatatlan, sötét képek,
Nemes egyszerûség, vagy bonyolulttá képzett nyomor,
Féktelen boldogság, vagy könnyektõl összeszorult gyomor.

Gondolataimat nem várják meg, kik értünk cselekszenek,
Szemeimet nem zárják le, de el nem eresztenek,
Életemet nem mentik meg, de elvenni sem elég nagyok,
Nem értem az egészet! Tán elátkozott vagyok?

Minden mi rossz, egy percre van csak a jótól,
Minden mi jó, meghal, ha csak erre gondol,
Minden mit kérsz, hamar felejti e kor,
Minden mit érsz, elfedi egy sötét folt.

Itt vagy hát, emeld fel gyönyörû szemeid,
Tedd meg azt, miért nem sírnak feleink,
Add át azt, mit nem követel meg az élet,
Add át azért, hogy te is ezt érezd.
Itt vagy hát, emeld fel gyönyörû szemeid,
Nézz velük belém, és kérdezz, ha nem értesz,
Soha ne hagyd, hogy megtegyék tetteid,
Ha nem te élsz itt és most, akkor véged.

Hiába vagy bárki, ha senkinek tartanak,
Hiába vágysz bármit, ha szavaid alszanak,
Hiába szól a szó, ha meghalt a közönség,
Hiába él bárki, egy szó, már nem elég.


Kezdőlap