„-Tormával, nem mustárral”
-Két pár debrecenit térek tormával, nem mustárral.
A pult mögött tétlenül ácsorgó eladónő felpillantott a női magazinjából, amiben
éppen a "Hogyan híztam el egy hámozott kiwitől..." kezdetű cikket
olvasta. Egy harminc év körüli, nem túl sportos kinézetű férfit látott, piros,
oldalt fehér csíkos melegítőben, szintén fehér, néhol foltos pólóban. Fején
valamiféle fejpántszerűség, ami leszorította a férfi hosszú, fekete haját és
egy sötét napszemüveg. Az illető átmenetet képezett egy fejlődésben visszamaradt
Rocky, és pályájának csúcsán lévő Agassi között, már ami a kinézetet illeti.
-A debreceni elfogyott, csak sült kolbász van.
A furcsa szerzet láthatóan egy kicsit elgondolkodott, majd újra megszólalt.
-Meggondoltam magam, adjon nekem egy pár sült kolbászt.
Miután megkapta sültkolbászát, elindult a legközelebbi asztal felé. A nő ismét
kinyitotta az újságot, ám abban a pillanatban a bejárati ajtó halk nyikorgás
kíséretében kinyílt, és újabb két vendég lépett be a boltba. A két fickó ügyet
sem vetve a sült kolbászát fogyasztó figurára egyenesen a pulthoz lépett. Egyikük,
aki egy táskát tartott eddig a kezében, lerakta azt, és kivett belőle egy emelőrudat,
majd ugyanazzal a lendülettel az asztalra csapott vele.
A nő, aki már majdnem megtudta, hogy a cikk szenvedő áldozata hogyan hízott
több mint három kilót, egyetlen, helytelenül elfogyasztott kiwitől, felcsattant.
-Mit csapkod itt azzal a piszkavassal, ember? Nem látja, hogy egyedül vagyok
bent? Miért olyan türelmetlen mindenki manapság, csak tudnám?
A illető, aki az előbb még meglehetősen határozott mozdulattal ütötte a vasdarabot
a pulthoz, kihasználva a fizika törvényét, miszerint két test ütközésekor a
felszabaduló energia annál nagyobb, minél nagyobb azok sebessége az ütközés
pillanatában, meglepődött. Olyan mértékben esett ki alkalmi szerepéből, hogy
csak azután tért magához, miután társa egy finom, de határozott mozdulattal
bokán rúgta, majd ezt nyomatékosítva hozzátette:
-Haladjunk má', ne romantikázzá'.
A kisebbik férfi tettének hatására, aki feltehetően az ész volt a csapatban,
a nagyobbik férfi megszólalt.
-Ez egy rablás, kisanyám! Nem esett le? Szerinted viccből hadonászok itt ezzel
az emelőrúddal egy hentesboltban?
Ebben a pillanatban, amikor a történések kezdtek volna egy hagyományos rablótámadássá
szürkülni, a sarokban az eddig sült kolbászát békésen fogyasztó férfi felállt
és köhintett egyet, melynek hatására mindenki felé fordult a helyiségben.
-Én ezt nem tenném.
A két rabló, aki épphogy kiheverte az előbbi meglepetést, újra elképedt.
Mielőtt azonban bármit is tehettek, vagy mondhattak volna, a melegítős folytatta:
-Kiraboltok egy a hetesboltot? Rendben, lelketek rajta. Végül is miért ne egy
hentesboltot? Ráadásul miért ne pont ezt a hentesboltot? Szép környezet, jó
a dekoráció, jó a sültkolbász, jó az á...- harapta el a mondatatot a pultos
nőre nézve, aki mit sem törődve a történtekkel ismét magazinját bújta.
-Igen, ha kedvem támadna kirabolni egy hentesboltot, bizonyára én is ezt választanám
- fejezte be végül.
A két rabló elégedettem húzta mosolyra a száját, mint a gyerekek, amikor megdicséri
őket az óvónéni.
-Ennek ellenére én mégis megkérdezem. Miért? - szegezte nekik a kérdést a melegítős
férfi, majd bekapta az utolsó falat sült kolbászt, amivel eddig hadonászott,
növelve a drámai hatást.
A két rabló képén megfagyott a mosoly. Álltak még egy pillanatig, farkasszemet
nézve a másikkal, majd elindultak a kijárat felé.
-Na, jó, menjünk! Már dolgozni se hagyják nyugodtan az embert.
Ahogy kiléptek, kintről szirénák hangja harsant fel, lábdobogások hallatszódtak,
majd minden elcsendesült. Pár másodperc múlva egy öltönyös ember jelent meg
a bejáratban.
-Elkaptuk őket. Szép munka volt, Woody! - kiáltott fel az öltönyös.
Woody levette hajpántot, és a parókát.
A fickó a bejáratban, a főnöke volt, annál a cégnél ahol Woody dolgozott. Pontosan
Woody sem tudat megmondani, hogy most éppen a szervezet milyen fedőtevékenységet
folytat, hiszen annyi volt belőle. A Központ, ahogy csak egymás között nevezték
szinte minden bejegyezhető tevékenységi kört magáénak mondhatott. Az egyik héten
még hidat épített a Níluson, a következőben pedig két darab zoknit árult egy
százasért a budapesti aluljárókban. Ezt persze nem azért tették, hogy minél
nagyobb összegeket csaljanak ki az Adóhivataltól. Legalábbis nem csak azért.
Az álcázás lételeme volt a Központnak, amely egy egyike volt a leghírhedtebb
titkosszolgálatoknak. A két férfi, akiket Woody olyan sikeresen szerelt le,
sorozatosan fosztogatta a lángossütőket. Mivel a rendőrség nem boldogult velük,
segítséget kértek a Központtól. Woody hónapokon keresztül figyelte őket. Szinte
eggyé válva két bűnözővel. Pontosan feljegyezte a módszereiket, végigjárta a
helyeket, ahol megfordultak és minden pornófilmet megnézett, amit kikölcsönöztek.
Három hónap után jobban ismerte őket, mint saját magát, és még arra is rájött,
hogy tulajdonképpen a csoportos szex kategóriájú filmeket jobban kedveli, mint
a leszbikus filmeket. Két okból döntött amellett, hogy itt csalja tőrbe őket.
Egyrészről valószínűtlennek tartotta, hogy ősszel még találnak lángossütőt,
másrészről itt adták a legjobb tormát az egész városban.
-Köszönöm, főnök! De Szőke Ciklon nélkül nem ment volna ilyen simán - hangzott
a válasz, a nő felé pillantva, aki még most sem pillantott fel újságjából.
-Egy dolog nem fér a fejembe - mondta az öltönyös fickó, odalépve Woodyhoz.
-Hogyan sikerült így elbizonytalanítani a támadókat a végén? Azt hittem vér
fog folyni.
-Semmiség. Túl vagyok már pár céges bulin. Megtanultam, hogy hogyan kell úgy
a levegőbe beszélni, hogy elgondolkodjanak rajta az emberek. Bár magától is
sokat tanulhattam.
A főnök bólintott.
-Ugyan már, magáé az érdem. Még valami. Az álruhára azért jobban figyeljen oda
legközelebb. Nem igazán éreztem, hitelesnek. Több kilométeres környezetben nincs
sportolásra alkalmas hely erre felé. A fővárosban vagyunk, itt még levegőt venni
is egészségtelen.
-Nem találtam az öltönyömet reggel, túl másnapos voltam. Most utólag belegondolva
a lakás, ahol ébredtem, nem is hasonlított az enyémre.
-Na mindegy, akkor is szép volt, most viszont mennem kell a "Bőrbarát fegyverekkel
a bűnözők ellen" című előadásra. Emlékszik arra az amerikai esetre, amikor
egy teljesen megborotvált medvét kényszerítettek prostitúcióra?
-Igen, rémlik valami. Tiltakoztak az állatvédők?
-Rosszabb, az egyik elkövetőnek a bilincstől előjött az allergiája. Ezért tartják
ezt az előadást. Dög unalom az egész, de legalább jó a melegszendvics a büfében.
Woody követte szemével távozó főnökét, majd kolleganője felé fordult.
-Jössz?
-Pillanat, csak rendbe teszem magam - válaszolt, Woody kezébe nyomva a színes
magazint.
Amíg Szőke Ciklon készülődött, Woody gyorsan átfutotta a "Hogyan lehetünk
sikeres, férfias női vezetők a férfiak üzleti világába, ha éppen megjött"
című cikket.
-Ez hihetetlen. Velem van baj, vagy a világgal? - gondolkodott hangosan Woody.
-Mondtál valamit? – kérdezte szőke Ciklon, miközben végzet az átöltözéssel.
-Már kész is vagy? Ez gyors volt. Hogyan raktad rendbe a hajadat ennyi idő alatt?
Szenzációsan néz ki.
-Sehogy, az előbb is ilyen volt.
Woody még tűnődött ezen egy darabig, majd visszaindultak a Központba.
Két nővér
A két nő szótlanul ült a hentesbolttal szemben parkoló furgonban, egészen
addig, amíg meg nem pillantották a két alakot, amint azok kilépnek az utcára.
-Ők azok - szólalt meg teljesen érzelemmentes hangon az egyik.
Figyelték, ahogy a férfi és a nő keresztülvágnak a lázasan dolgozó rendőrökön,
majd odaérve a kocsijukhoz beszállnak. A rendőröktől eltekintve az utca csendes
volt, a nap megcsillant a kinyíló kocsiajtó üvegén.
A volánnál ülő nő is beindította a kocsit.
-Figyelj, Kicsi, nehogy észrevegyenek, a főnök nem örülne - figyelmeztette a
másik az anyósülésen.
-Nem ma kezdtem, Cora, ne félts engem!
Kicsi, sebességbe tette az autót, és gázt adott, kihasználva a belsőégésű motorok
azon tulajdonságát, miszerint a gázkar lenyomásával nagyobb mennyiségű üzemanyag
jut az égéstérbe, minek hatására növekszik a motor fordulatszáma.
Megfelelő távolságot tartva követte a másik járművet. Kicsinek minden joga megvolt
ahhoz, hogy felháborodjon nővére kioktató megjegyzésén.
Nini De Kicsi nem büszkélkedhetett ugyan akkora bűnlajstrommal, mint nővére
Didi De McCora, de azért jó pár bűntette miatt szerették volna már párszor rács
mögé dugni. Nini már gimnáziumi évei alatt megcsömörlött osztálytársai szívének
összetörésétől. Már a hatodik srác után, aki a kikosarazás után elhatározta,
hogy bánatában köztisztviselőnek áll minimálbérért, tudta, hogy nagyobb célokat
kell kitűznie. Az egyetemi évek gyorsabban elrepültek annál, minthogy kiheverje
a bulik utáni másnaposságot, ezért egyszer csak arra józanodott ki, hogy belecsöppent
egy rohanó világba. Egy világba, ami tulajdonképpen a páros, és páratlan női,
és az abba illeszkedő ám csereszabatos férfi nemi szervek térben és időben történő
találkozásának megszervezése körül forog. Persze ő is tudta, hogy ezen törvényszerűségeken
kívül azért akadnak még más lehetőségek is, amivel azok töltik nagyrészt az
idejüket, akiknek az előbbi nem igazán akar összejönni. Kezdetben egy nagyvállalatnál
helyezkedett el, mint jogi tanácsadó. Gyors karriert futott be. Szinte mindent
kipróbált, csak a humán erőforrás osztályt nem. Ahhoz még neki sem volt gyomra.
Később találkozott csak nővérével, akit azóta nem látott, mióta egy közös buli
utáni hányás közben kiesett a mozgó kocsi ablakán. Akkor nagyon elsodródtak
egymástól, mivel nővére a volánnál aludva észre sem vette húga elvesztését.
Amikor McCora nézetelérésbe keveredett előző főnökével H, mint Hubával, megkereste,
és munkát ajánlott. Még most is fel tudta idézni azt délutánt, amikor Cora utolsó
erejével becsöngetett lakása ajtaján, és összeesett, még mielőtt átölelhette
volna. Ő ápolta nővérét, miután sikerült élve megúsznia Woodyval való találkozását.
Akkor fogadta meg, hogy bármi áron is, de megbosszulja azt, amit nővérével tettek.
Ninit annyira magával ragadták az emlékek, hogy majdnem áthajtott egy piros
lámpán. Szerencsére Cora nem vette észre, hogy hibázott.
-Tökéletes, ha jól látom, a Központba mennek. Előkészítem a csomagot - mondta
Cora, majd eltűnt a furgon hátuljában.
Pár perc múlva a Központ bejáratánál szolgálatot teljesítő őr hangos csikorgásra
lett figyelmes. Amikor kirohant az utcára fülkéjéből, hogy ellenőrizze mi történt,
már csak a nagy sebességgel elrobogó furgont látta, és egy testet a járdán,
mellette az ügynökség két emberével. Ahogy közelebb ért, hallotta egyiküket,
ahogy telefonál. Csak a beszélgetés végét sikerült elcsípnie, de abból is értette,
baj van.
-Hívják a fóti irodát. Egy emberük megsebesült.
Partra vetett Szigetlakó
Laci, az abszolút, a fóti iroda egyik legkiválóbb ügynöke több órán keresztül
feküdt eszméletlenül ágyában, a Központ egyik gyengélkedőjén. Nem rég kapta
az ügynökség ezt a kiválóan felszerelt elsősegélyhelyet. Míg az ország legtöbb
kórházában komolyan játszadoztak a WC papír újrahasznosításának gondolatával,
addig itt olyan technikákat láthatott az ember, amitől a Vészhelyzet rendezői
is ámulatba estek volna. Persze itt sem frissen sebesülést szerzett ügynökök
megmentése volt a cél, amely életre hívta ezt a csodát, hanem újdonsült főnökük,
aki nem találta hatékonynak az állandó kórházba rohangálást. Miután elege lett
az állandó lőtt sebesülés ápolásából fakadó túlórákból, úgy döntött, hogy ez
lesz a legjobb a bérszámfejtés szemszögéből.
Laci épphogy csak kinyitotta a szemét, és konstatálta, hogy nem a múlt héten
beszerelt alkatrész volt az utolsó, amit élete során beszerelt autójába, amikor
kivágódott az ajtó, és Woody beviharzott a kórterembe.
-Téged aztán szépen helyben hagytak, haver!
-Ne is mondd, ez volt életem legpocsékabb időszaka.
-Gondolom, szépen elbántak veled. Van tipped, hogy kik lehettek?
-Az a rengeteg nő...
-Többen voltak?
-Az nem kifejezés. Van egy csomó fényképem róluk...
-Fényképed? Akkor nem lesz nehéz azonosítani a támadókat.
-Milyen támadókat? Én a Szigetről beszélek - kérdezett vissza Laci, kérdő pillantást
vetve Woodyra.
-Szigetről? Most dobtak ki egy kocsiból, és a Szigeten jár az eszed?
-Kocsiból? Arra már nem emlékszem. Ez melyik nap volt? Tudtam, hogy az utolsó
sör már nem kellett volna a végén. Bár akkor jó ötletnek tűnt meghívni azt a
punkot, aki a vizeletében hempergett.
-Laci, koncentrálj! Meg kell találjuk a támadókat. Ez minden, amire emlékszel?
-Nem, arra a gyerekes csajra emlékszem. Bár - tartott egy kis szünetet Laci,
emlékei között kutatva - arra már nem emlékszem pontosan, hogy mibe maradtunk.
Elveszem feleségül, vagy csak lezavarunk egy gyors menetet a jövő héten?
-Pedig minden részlet fontos lehet. Próbálj visszaemlékezni!
Woody szinte látta, ahogy a gondolatok ott cikáznak Laci, vagy ahogy mindenki
ismerte a fóti kapcsolat, fejében. Legalább fél perc telt el, mire Laci újra
megszólalt.
-Megvan! Azt hiszem csak lezavarunk egy gyors menetet. Az utolsó poénommal elriasztottam
a házasságtól.
Woody egyelőre feladta azirányú próbálkozását, hogy használható információt
szerezzen az áldozattól.
-Mindegy, a lényeg, hogy megúsztad. Majd kielemezzük a biztonsági kamerák felvételeit...
-Az sajnos nem fog menni - csendült a főnökük hangja, aki ebben a pillanatban
lépett a kórterembe.
-Miért? - kérdezte meglepetten Woody.
-Múlt héten lekapcsoltattam a kamerákat. Nem fizetek rossz minőségű, fekete-fehér
filmekért, amit amúgy sem néz meg senki.
-De főnök, akkor fújhatjuk a biztonsági rendszerünket. Elvégre mi lennénk a
legtitkosabb szervezet az országban, vagy mi a fene. A védelem mindenek felett.
-Az lehet, de ezért még nem szórjuk a pénzt ész nélkül. Majd a biztonsági őr
emlékei alapján összeszedjük a részleteket.
-Főnök, nem szívesen emlékeztetem, de biztonsági őrünk hetven éves, megromlott
látással és súlyos memóriazavarokkal. Idejének túlnyomó részében képzeletbeli
embereket léptet be a portán. Pont ezért akarta már múltkor is kirúgni.
-Tényleg? Jó, hogy mondja, akkor egy gonddal kevesebb. Holnapra már repül is.
Nekem most mennem kell egy eligazításra, délután érek vissza, addig szedjenek
össze minden részletet. Tudni akarom, hogy kik a támadok, miért tették és elégedettek
voltak-e az épület megközelíthetőségével. Az utóbbi a marketingnek kell a "Tudunk
mi olyat kérdezni, amiről fogalmad sincs" nevű projektükhöz.
Kiosztva az utasításokat, főnökük gyorsan távozott.
-Ja, és a villanyt ne hagyják felkapcsolva, ha Laci már rendbe jött - mondta
még, visszafordulva egy pillanatra.
Woody nem tudta, hogy mit tegyen. A feladat sokkal bonyolultabbnak bizonyult,
mint mondjuk egy heti jelentés összeállítása. Más körülmények között már régen
az büfében ütötte volna el az időt, a büféskislányra fordítva minden figyelmét,
de mégiscsak Laci volt a támadás célpontja, és ezért nem hagyhatta annyiban
a dolgot. Különben is kíváncsi volt még a Szigetes élménybeszámolóra.
Miután Woody magára hagyta Lacit, először a laborba nézett be a technikusokhoz,
akik éppen a saját magát újratöltő kávégép tökéletesítésén dolgoztak, de miután
rájött, hogy semmit sem tud mutatni, amin a labor dolgozhatott volna, az iroda
felé vette az irányt.
Belépve elsőként Frodóval, a mázlissal találkozott, aki éppen tegnap épült fel
sebesülésből.
-Üdv, Frodó! Újra köztünk? Nem is hinné az ember, fényes nappal villámcsapás?!
Woody ezután megpillantotta az új embert is, Daniel ügynököt, akit a székesfehérvári
kiképző központból osztották be hozzájuk. Daniel éppen lázasan dolgozott valamin,
ügyet sem vetve rá.
Daniel búvár kiképzést is kapott, de álcázás területén is otthonosan mozgott.
Már rögtön az első akciójában, amikor Hevesi Tamásnak öltözve tépte a húrokat,
összezavarva ezzel az ellenséget, kivívta a többiek elismerését. Még akkor sem
esett kétségbe, amikor Shania Twainnek öltözött partnere lebukott.
-Mi az, nekem már nem is köszönsz? Jól van, ezt megjegyeztem – szólalt meg rosszallóan
egy hang a háta mögül.
Hátra fordulva Axel ügynököt, a másik újoncot, Daniel évfolyamtársát pillantotta
meg.
-Bocs, nem vettelek észre. Egy kicsit zűrösen kezdődött ez a mai nap. A fóti
kapcsolatot kihajították egy kocsiból…
-Szóval kihajították? Csak nem rám célzol?
Woody egy kicsit elbizonytalanodott atekintetben, hogy mit is feleljen erre.
Alapvetően kedvelte Axelt, aki ugyan majdnem megbukott az alkalmassági vizsgán,
amikor üldözési mánia gyanújával elküldték felülvizsgálatra. Egy hét és a harmadik
pszichiáter után derült ki, hogy csak viccel.
Most azonban nem volt ideje, hogy a válaszon gondolkodjon, letelepedett számítógépe
elé, végignézte postáit, és törölte pénisznövesztést reklámozó emailjeit. Amikor
éppen kezdte elhinni, hogy a méret a lényeg, és kezdte úgy érezni, hogy öt centiméter
mégsem lebecsülendő méretkülönbség, hirtelen a homlokára csapott.
Az Angol Bob
A gomolygó füst sűrű ködként telepedett a félhomályos szobára. A terem közepén
hatalmas díszítés nélküli tölgyfa asztal, mely körül egy kisebb csoport ült
csendben. Arcuk nem látszódott, ami ebben a szakmában kimondottan jótékony egészségügyi
szempontból. Az, hogy nem ismerték egymás kilétét, még egyáltalán nem gátolta
meg őket abban, hogy véghezvigyék nagyszabású tervüket. Azonban nem csak az
arcok burkolóztak félhomályba, hanem maga a terv is. Senki sem ismerte az összes
részletet, sőt még azt az embert sem igazán, aki az egészet kitervelte, és egy
napon, nem egészen egy hét alatt leforgása alatt összeszedte a szükséges embereket.
Ez kevesebb idő, mint amennyi idő alatt egy multinacionális vállalat frissen
kinevezett igazgatója észrevenné, hogy már nem kell többé bejárnia munkahelyére.
Az ember, aki mindezt megtervezte a mai napig sem fedte fel magát. Néhányan
azonban tudni vélték, hogy nem más, mint az Angol Bob. Hogy miért nevezték pont
Angol Bobnak, azt senki sem tudta volna megmondani. Sok-sok évvel ezelőtt ragadt
rá ez a név. Nem kellett hozzá sok idő, és hamarosan minden valamire való ügynökség
aktáiban ott szerepelt a név: Angol Bob. Egyedül a CIA adta neki az Amerikai
Butch nevet, de ők is csak azért, mert azért ők mégiscsak amerikaiak volnának,
vagy mi a szösz.
Több okból is nehéz lenne felsorolni mindazokat a bűntetteket, amiket elkövetett.
Először is azért, mert a legtöbb ügynökség a terrorista veszély miatt belső
használatra szánt aktáit is titkosította, másfelől senki sem tudta követni azt,
hogy most éppen miért is kellene elítélni vagy éppen miért nem. Aki a nagypolitika
sötét erdejébe keveredik, annak fel kell készülni, hogy amit egyszer elkövetett
azért ma felakasztják élő egyenes adásban két valóságshow között, de holnap
lehet, hogy kitüntetik, mint háborús hőst. Manapság senki sem tudta, hogy mik
a játékszabályok. Itt nem úgy mentek a dolgok, mint a filmekben, ahol a jófiú
csukott szemmel is a rosszfiút lövi le, miközben csak úgy pattognak le róla
a golyók, majd a végén nyakába omlik a legjobb nő. A nő még csak omlott, de
a többi már nem így működött. A legtöbb ügynökség örülhetett, ha három lelőtt
emberből legalább egynek volt közlekedési kihágása.
Ezek fényében érthető, hogy az Angol Bob is kilógott a régivágású gengszterek
sorból. Két éve még, mint lelkes forradalmárt, ma már, mint veszélyes terroristát
tartották számon azt, aki most készült pályafutásának legnagyobb dobására ebben
az őrült, kiszámíthatatlan világban, és még így is csak remélhette, hogy tettével
beírja majd magát két színes hír közé egy bulvárlapban.
Amikor belépett a terembe, érezte, bár nem láthatta, hogy az összes tekintet
rászegeződik.
Nyugodtan ült le az asztalfőre, kivárt még pár másodpercet, majd halkan megszólalt.
-Köszönöm mindenkinek, hogy megjelent körünkben. Nem is igazán szeretném rabolni
az idejüket, ezért rögtön a tárgyra térnék. Szeretném megköszönni Didi De McCora
kisasszonynak és Nini De Kicsi húgának a tökéletesen végrehajtott akciót, amelyben
sikerült elfogni az ügynökség egyik kulcsemberét, egyben a fóti iroda fejét.
Most már elárulhatom, a cél nem más volt, mint egyszerű megtévesztés. Remélhetőleg
a célszemély jelenlegi állapota, amit tovább ront az egy hetes intenzív részvétel
a Szigeten, kellően eltereli a figyelmüket. Ideje rátérni a valódi tervre. Miss
Kicsi kisasszony közel férkőzik egy miniszterhez. Ezzel egy időben nővére jelentkezik
a legújabb valóságshowba, ami "A nagy Ők, és nem semmi, ami bennük lesz
élőben" címet viseli, mint a tizenkét hétig tartó műsor leendő nyertese.
A műsor keretében Miss McCora együtt lakik majd egy kecskével, három birkával,
két homo-, és egy transszexuális lakóval egy lakatlan szigeten, ahol egy elegáns
szállodasoron kívül semmi sincs. Nem feltétlenül kell nyernie műsorban a terv
megvalósításához, de a rendező még jön nekem eggyel, így miért is ne nyerhetne.
Én magam is személyesen veszek részt az akcióban valamilyen formában.
Ebben a pillanatban valaki közbevágott, dörmögő hangján.
-Szeretném megjegyezni, hogy nekem aggályaim vannak ezzel kapcsolatban - mondta
vontatottan az egyik illető, az asztal fölé hajolva, és maga el nézve a semmibe.
Ahogy előre hajolt mindenki látatta az arcát. A férfi körülbelül negyven-ötven
év körülinek nézett ki, vékony, ezüstkeretes szemüvegén megcsillant a fény.
Rövid, őszbe vegyülő haja az égnek meredt.
Mindenki értetlenül nézett a férfira, és feszülten várta a folytatást.
Bob egy pillanatig csak figyelte a illetőt. A férfit Chai Lee-nek hívták. Elég
régóta dolgozott a szervezetnél, ám nem feltétlenül azért, mert jól végezte
a munkáját, vagy rendkívüli találékonysággal vagy éles elmével áldotta meg a
sors. Tulajdonképpen a legtöbb embernek fogalma sem volt arról, hogy mit is
keresett Chai Lee itt, de mivel nem tudták, inkább mindenki tartotta vele szemben
a két lépés távolságot.
A közönség többsége meg volt róla győződve, hogy itt vér fog folyni, ám Bob
nem volt az a robbanékony alkat. Mindenkivel szemben türelmesen viselkedett.
-Biztosíthatom, Mr Chai Lee alaposan átgondoltam minden lépést, felesleges aggódnia.
Ekkor mintha mindenki egyszerre fújta volna ki a bent tartott levegőt.
-Szeretném megjegyezni, hogy részlegvezetőnk Mr Comic más utasításokat adott
- folytatta Chai Lee.
Az Angol ekkor már kezdte elveszíteni a türelmét, ám még így is halkan szenvtelen
hangon szólalt meg.
-Én egészen pontosan elmondtam Mr Comic-nak, hogy mit tegyen. Ennek értemében
maga, Mr Chai Lee likvidálja a Központ emberét, Woodyt. Talán van ezzel kapcsolatban
valami kifogása?
Ismét megfagyott a levegő a szobában.
-Nem, ha Mr Comic utasít rá, akkor semmi, bár pár hétbe bele fog telni, és nem
lesz olcsó.
Angol Bob körbefordítva fejét mindenkire vetett egy utolsó pillantást, majd
felállva folytatta:
-Uraim, egyelőre ennyit kell tudniuk. Akció indul. Sok szerencsét!
Színes hírek
Woody, az abszolút, aki már maga sem tudta, hogy miért csapott pár órával ezelőtt
homlokára, miközben beérkező elektronikus leveleit olvasta, elindult a gyengélkedő
felé. Odaérve örömmel tapasztalta, hogy Laci már kezdte visszanyerni emlékeit.
Már egészen pontosan fel tudta idézni, hogy hogyan nézett ki az a nő, akit majdnem
elvett feleségül két kijózanodás között. Ennél lényegesebb információ birtokába
azonban még így sem jutottak, leszámítva azt a tényt, hogy nem Corrado típusú
személygépkocsival rabolták el, mivel annak csomagtartójában nem fért volna
el kényelmesen.
-Mit gondolsz? – szegezte Lacinak a kérdést tanácstalanul Woody.
-Ha egy kicsit felemelem a jobb karom, akkor jobb oldalt hátul érzek valamit.
Meg kellene nézetnem egy specialistával, lehet, hogy kiugrott egy porckorongom.
-Az eséstől?
-Nem, ezt már múltkor is éreztem.
-Csak úgy nem rabolnak el valakit, valami okuk kellett legyen, hogy ezt tegyék
veled. Szerintem látogassuk meg a számítógépes srácokat, talán a masina kidob
valami használhatót.
-Mi lenne, ha előbb a büfé fel vennénk az irányt?
-Nem rossz ötlet.
Két sajtos zsemlével és egy uborkás szendviccsel később - utóbbi csemege uborkás
– megérkeztek a számítógépterembe, ahol a technikusok lázasan dolgoztak egy
montázs elkészítésén, amin Britney Spears éppen véres-, illetve májas hurkát
szolgál fel két ukrán szénbányásznak.
-Látom, nem unatkoztok – szólította meg Woody Snail ügynököt, aki négy-öt monitorral
körbevett székében ülve mereven bámulta az egyiket, miközben keze szélsebesen
járt az előtte heverő billentyűzetek valamelyikén.
Snail ügynök annyira belefeledkezett munkájába, hogy nem is vette észre a mögötte
álló férfiakat.
-Áh, Mr. Woody! Boldog születésnapot! Régen láttam. Mutathatok valami érdekeset?
-Bármit, de előbb kérdeznék valamit. Nem tapasztalt valami furcsát a világhálón
az utóbbi napokban?
Woody egy ideje már tudta, hogy semmi sem történhet a világban úgy, hogy az
valahogy ne kerüljön fel a világhálóra. Ha pedig valaki észrevehette a változást,
csak csakis Snail ügynök lehetett, akivel nehéz volt úgy találkozni, hogy legalább
két monitor ne lett volna előtte.
-Mit ért furcsa alatt? – kérdezett vissza Snail, de nem tudta kizökkenteni Woody-t,
aki már megszokta annak furcsa kérdéseit.
-Furcsa, mint nem szokványos, rendkívüli, és hasonló.
Snail bólintott egyet, és monitora felé fordult.
-Lássuk csak. Tegnap valaki meztelenül berohant az Angol Parlament épületébe,
tiltakozva ezzel a Franciaországból importált kínai édes-savanyú leveles behozatala
ellen.
-Kínai kaja, azt én is utálom – szólt közbe Laci.
-A tüntetőt három rendőr kivezette, majd lefújta gázspray-vel. Az egyik emberjogi
szervezet már tiltakozott a rendőri túlkapás miatt.
-Mi volt ebbe a túlkapás?
-A hátát kétszer fújták le véletlenül.
-Amatőrök. Jó, ilyet már láttunk. Van még valami? – türelmetlenkedett Woody.
-Nem sok minden. Egy nő férfinak operáltatta magát, mert nem bírta elviselni
a szőke nős vicceket. Az Egyesült Államok elnöke az egyik beszédében hadat üzent
Nigériának.
-Ott nincs is kőolaj – állapította meg Woody meglepődve.
-Elolvasta, túl messze volt a súgógép.
-Lássuk, mi van még? Egy darabolós gyilkosság, három öngyilkos merénylő. Itt
van egy érdekes, egy pillanat. Dustin Hoffman meghívta otthonába Afflecket.
Új valóságshow indul az egyik kereskedelmi csatornán, A Pápa karácsonyi beszédében
célzott arra, hogy talán nem volt teljes mértékben helyes az Indiánok kiirtása
a kereszténység nevében…
-Egy pillanat – szakította félbe Snailt Woody. – Azt mondtad valóságshow? Keress
még erről valamit.
-Mire kíváncsi? Ha jól látom ma lesz az első rész. Pálmafák, napsütés. Ha kicsit
utánanézek, meglehet a nyertes neve, aki három hónap múlva megnyeri az álomutazást
Dubai-ba a nézők szavazatai alapján.
Woody-ban megszólalt egy belső hang, és nem azt súgta, mint ami általában ilyen
megérzéseknél szokott: „Ez a nő akar engem”, hanem azt, hogy ennek a dolognak
határozottan köze lehet Laci elrablásához. Ezt ugyanúgy nehéz lett volna józan
érvekkel megmagyarázni, mint ahogy azt, hogy miért kerül olyan sokba az autópálya,
ha feketemunkások építik. Egyelőre tehát csak ez a halvány sejtés maradt Woody
számára, amin elindulhattak.
-Nem, köszönöm, azt hiszem ennyi elég. Szép munka, Snail ügynök!
-Ugyan már, semmiség. Viszont ha már itt van, szeretném ezt megmutatni. Tegnap
találtam rá a neten, egész este ezt fordítottam – kezdett bele hihetetlen lelkesedéssel
Snail ügynök, ám visszafordulva azt tapasztalta, hogy a két férfinak már hűlt
helye.
Napfény, pálmafák, homok, egy kecske – megvettem
-Szabad! – hallatszódott tompán az ajtó mögül, minek hatására az ajtón kopogtató
férfi benyitott a szobába. A szoba közepén íróasztala mögött ülő középkorú férfi
egyik kezével egy szivart ragadott meg a nehéz tölgyfaasztal sarkán található
dobozból, míg másik kezével intett egyet a frissen érkezett idegennek.
A rövid, sötét hajú férfi becsukta maga mögött az ajtót, és leült, ám egy darabig
még nem szólalt meg. Megvárta, amíg a középkorú férfi lecsípi szivarjának végét,
majd megfáradt gőzmozdonyként pöfékelve meggyújtja azt. Amikor eloszlott a füst,
látta csak közelebbről a ráncoktól szabdalt arcot, amit nem a kor tett ilyenné,
hanem az állandó feszültség, amiben ez a férfi élt. Aki producerként dolgozik,
nem pihenhet egy percet sem. Éberen és nyitott szemmel kell járjon, hogy megérezze,
mit lehet eladni a közönségnek. Olyan produkciókkal büszkélkedhetett, mint a
„Ketten hárman”, avagy egy ágyban a pszichológusoddal, „Háztűz néző”, avagy
lakberendezés ízlés nélkül, vagy a „Megabuli ezerkétszázzal”, avagy hogyan elégítsük
ki a nőt diszkóban, eszméletvesztés után, betépve. Nem beszélve a most nagyon
divatos extrém, punk műsorról, a „Bevállalom, tesó. Nézd, hogyan hányok az orromon
keresztül”
-Téged is lehet látni? – törte meg a csendet végül a producer. –Azt hittem,
hogy a legutóbbi akciód után kivontak a forgalomból.
-Megpróbáltak elkapni, de hiába. Nem most próbálták először, és még meg is fogják
próbálni.
-Ha jól sejtem, ez nem tart vissza attól, hogy újra megkísértsd a sorsot, nem
igaz, Angol?
Ekkor Bob szája sarkában gyerekesen huncut mosoly jelent meg egy pillanatra.
-Ahogy mondod.
-Mi tervezel?
-Ugye nem haragszol meg, ha ezt nem kötöm az orrodra – vágott vissza komor hangon
Bob, akinek arca egy pillanat alatt megkeményedett.
-Persze, csak amolyan udvariassági fordulat volt. Már régen dolgoztam hozzád
hasonló kaliberű emberrel – szabadkozott a producer, miközben kifújta a füstöt.
-Tudod, hogy tartozol még nekem egy szívességgel a múltkori után?
A producer eddig derűs arca elkomorult. Szájába vette szivarját. A szivar vége
halk sercegés kíséretében vörösen felizzott.
-Igen, tudom, bár az elég régen volt. Azóta történt egy s más.
-Vannak dolgok, amiknél nem számítanak az egy s mások. Nagyon mély gödörből
rántottalak akkor ki. Vagy tán már nem emlékszel rá?
A producer mélyen az Angol szemébe nézett, mintha ki akarta volna fürkészni
annak gondolatait.
-De, de, emlékszem – mondta végül beletörődötten, majd elnyomta szivarját. –
Csak én már nem vállalok el akármit. Nézz körül, már nem egy lepukkant irodahelységben
gyártok pornófilmeket. Ez már más, itt nagyban játszom, és ezt nem akarom csak
úgy elveszteni.
-Nem kell ez a szöveg. Pontosan tudjuk mind a ketten, mit csináltál akkor, és
most. Ugyanazt a szemetet gyártod, csak más a díszlet. Nem azt kérem, hogy tegyél
kockára mindent. Csak egy apró szívesség és kész. Én is jól járok, te is jól
jársz.
-Ezt már hallottam.
-Igen, és ráfáztál már valaha is?
-Ami azt illeti igen.
Az Angol Bob egy pillanatig gondolataiba mélyedt, hogy felidézze azt a konkrét
esetet, amikor ez előfordulhatott.
-Tudod, a bankos bulinál – segítette ki a producer.
-Áh, tényleg, ezt már el is felejtettem – derült fel Bob. –Az nem csak az én
hibám volt. Különben sem vesztettél rajta sokat, csak kétszáz lepedőt.
A producer felemelte jobb karját, széttárva ujjait.
-Ötöt? – kérdezte meglepetten az Angol. -Erre már nem is emlékeztem.
-Rendben, tételezzük fel, érdekel a dolog. Mit tudsz mutatni?
Az Angol már tudta, hogy az akció sínre került. Ölébe vette aktatáskáját, amiből
kivett egy piros dossziét, amit aztán egy laza mozdulattal dobott a producer
asztalára.
-Mi ez?
-Ha jól hallottam, mostanában akarsz belevágni egy új produkció forgatásába.
-Honnan tudod ezt? – nézett rá meglepetten a producer.
-Ez maradjon az én titkom, ha nem bánod. Én megtaláltam számodra az igazi szenzációt.
-Nem akarlak elkeseríteni, de engem nem olyan könnyű elkápráztatni.
-Röviden. Egy lakatlan sziget, pár dögös csaj, néhány sikamlós jelenet. Esetleg
valami állat, egy pár travi, az most divatos.
-Ez nem valami nagy szám, ilyet már látott a közönség.
-Igen, de itt szűzlányokról szólna a történet, akikről az első rész után véletlenül
kiderülne, hogy mellesleg profi pornószínészek. Hetente tartanál egy közönségszavazást
emeltdíjas számon.
-Ez már jobban hangzik.
A producer kicsit elfordult székével az Angoltól. Szemmel láthatóan cikáztak
a gondolatok a fejében. Lelki szemei előtt már látta a bulvárlapok címeit.
-Neked mi lenne ebből a hasznod?
-Tegyél be a műsorba valakit. Itt van róla néhány adat, amit elmondhatsz róla
– válaszolt Bob egy újabb dossziét hajítva az asztalra.
A producer még gondolkodott néhány percet, vagyis csak úgy tett, mintha gondolkozna
rajra. Ekkor azonban már pontosan tudta, hogy hogyan fog dönteni.
-Napfény, pálmafák, nők, egy kecske? Megvettem.
A nagykövet
Woody éppen a büfében ácsorgott, ahogy ilyen ilyenkor rendesen szokott ácsorogni.
Szerette napját valamiféle rendszerbe szervezni. Ez többnyire sikerült is, feltéve,
ha nem csúszott be egy határidős projekt, mint például annak a vietnámi konzulnak
a gyors likvidálása. Még most is kirázta a hideg, ha arra gondolt, hogy majdnem
kicsúsztak az ÁSZF, azaz az általános szerződési feltételek szerinti, vietnámi
diplomaták likvidálásra vonatkozó hetvenkét órából. A főnök sem volt teljesen
elragadtatva, no nem azért, mert aggódott az ügynöke életéért, de felmerült
a kötbérezés lehetősége, és a főnök nem az az ember, aki szeretett fizetni.
Egy ügynök elvesztése még hagyján, de kicsúszni a negyedéves keretből, az már
nem fért bele az ő vezetési stílusába. Persze ha hozzávesszük, hogy a Likvid
szakfolyóiratban olvasott „Hogyan legyünk költség hatékonyak egy Boeing 747-es
gép eltérítésénél” című cikk alapján az egész feladatot egyetlen műanyag kanállal
oldotta meg, amit ráadásul egy gyorsétterem erdei gyümölcsös fagyijához kapott,
akkor az mindenképpen elismerésre érdemes teljesítmény. Bezzeg a régi szép időkben,
még számolatlanul dobálta a kézigránátokat egy-egy ilyen akció közepette.
-Három hibás kézigránát egymás után?! – bukott ki belőle önkéntelenül, amikor
emlékeiben felidőződött egy akciója Frodóval. Nem volt ideje azonban sokáig
a múltban kalandoznia, ugyanis a folyosó végén megpillantotta Daniel és Axel
ügynököket, amint éppen felé tartottak.
-A főnök keres – szólította meg odaérve Daniel ügynök Woody, majd ugyanazzal
a lendülettel kért egy pohár sört a büféből.
-Na de munkaidőben? – kérdezte megütközve Axel.
Daniel egy kicsit gondolkodóba esett.
-Igaz, akkor lesz még három unicum – fordult vissza a büfésnő felé. Egy szempillantás
múlva Daniel már le is pakolta a feles poharakat a többiek el, akik mindig fel
voltak készülve erre az eshetőségre. Woody-t is felhajtotta a pohár tartalmát,
amitől enyhe melegség öntötte el, abból a biológia tényből kifolyólag, hogy
az égetett szeszes italok felszívódási ideje jelentősen gyorsabb a többinél.
-Mit akar a főnök?
-Én nem tudom, de elég fontosnak tűnt, még a heti jelentés leadása előtt akar
veled beszélni – válaszolt Axel, majd körbepillantva folytatta.
-Van ugyan némi információm az esettel kapcsolatban, de nem tőlem hallottad.
Csak amolyan szóbeszéd féleség.
-Majd kiböki a főnök, hogy mit akar. Minek találgatni?
-Jól van, ha nem bízol bennem – felelte kicsit sértődött hangon Axel.
Woody még annyira nem ismerte ki Axelt, de most tudta, hogy csak ugratja. Még
váltott pár szót kettőjükkel, azután elindult a főnök irodája felé.
A főnök éppen az íróasztala mögött ülve dolgozott a számítógépén. Az iroda elég
tágas, de szegényesen berendezett volt. Zöld padlószőnyeg, pár szekrény a fel
mellett, egy virág az ablakban. Az ablakokon viszont élesen besütött a nap.
Woody nem szólalt meg, megvárta, amíg a másik befejezi azt, amire szemmel láthatóan
nagyon koncentrált.
-Egy pillanat triplanullás, csak ezt még befejezem – szólalt meg főnöke.
-Egészen nyugodtan.
Woody figyelte, ahogy a másik még legépeli az utolsó szavakat, majd felemeli
a telefont.
-Maryann, a teámat legyen olyan kedves, köszönöm!
Alighogy letette a telefonkagylót, karcsú, szőke asszisztens meg is érkezett
a hatalmas teáscsészével. Kevesen mondták volna meg ez alapján erről a törékeny
teremtésről, hogy rövidebb idő alatt rendel meg egy tucat vadászrepülőgépet,
mint amennyi idő alatt kiszolgálják az embert egy átlagos gyorsétteremben. Még
most is kering a történet az ügynökségnél a zöldfülű kezdőről, aki annak idején
tévedésből titkárnőnek nevezte. Ha igaz a történet, akkor az illető bekerült
a rekordok könyvébe, az egy óra alatt legtöbb gerinctörést elszenvedett ember
kategóriában.
-Köszönöm!
A főnök párszor megkeverte a teáját, majd hörpintett belőle egy keveset.
-Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideért. Laci hogy van?
-Túléli. Megpróbáltuk rekonstruálni a történteket, de csak részben sikerült.
-Nem baj, csak folytassák. Ha felépül, szeretnék beszélni vele. Egyszerűen nem
fér a fejembe, hogy hogyan hagyhatta magát így csőbe húzni. Valószínűleg nem
volt elég éber. Egy ilyen fontos pozícióban nem lehet hibázni. Elég egy apróságot
elnézni, és ez a vége.
-Mindenki hibázhat néha.
-Persze, minden esetre ezt levonom a negyed éves prémiumából.
Woody nem kívánt vitatkozni pénzbeli kérdésekről. Könnyebb lett volna a Közel-keletet
áttéríteni Krisna hittre, mint meggyőzni főnökét a prémiummegvonás helytelenségéről.
-Térjünk a lényegre. Két dolog miatt hívattam ide. Először is szeretnék gratulálni
az új kitűntetéséhez. A főnökség úgy döntött, hogy a múlt februári teljesítménye
alapján megkapja a Top Triplanulla díjat.
-Február? Mikor kórházba kerültem teljes fekvőgipsszel két hónapon keresztül?
-Pontosan. Látom még mindig kiváló a memóriája.
-Köszönöm, főnök, de nem emlékszem arra a két hónapra. Utólag mesélték csak
el, végig kómában voltam.
-Nem számít, akkor is gratulálok. Készpénzzel ugyan nem jár, de kap egy örökös
tagságot a Kerti Törpék Kedvelőinek Klubjába.
Woody próbálta átérezni ezt a megható pillanatot, de valahogy nem sikerült.
Nem akart azonban udvariatlannak mutatkozni.
-Nagyon jól esik, hogy a vezetőség gondol rám.
-Rendben, de azért ne bízza el magát. A másik dolog, amiért hívattam, az a legújabb
megbízása. Mi jut eszébe arról, ha azt mondom Liza Mellthengo?
Woody-nak erősen kellett koncentrálnia, hogy ne azt mondja ki, ami általában
eszébe jut, ha csak úgy gondolnia kell valamire.
-Őszintén? – kérdezett vissza a Triplanullás húzva egy kicsit az időt.
-Jó, hagyjuk a játszadozást. Liza Mellthengo, a Maliwi köztársaság első embere,
ezen a héten pár napra hazánkba látogat.
-Maliwi, Elnézést, de azt hiszem, lemaradtam valamiről?
-Ne aggódjon, ez még megbocsátható, de azért műveltségi vetélkedőn ne induljon
a közeljövőben. Ez afrikai köztársaság, közel hét millió lakossal. Liza Mellthengo
a Bantu Négerek Egyesült Pártja színeiben múlt héten nyerte meg a választásokat.
Mivel a választást a nemzetközi biztosok nem találták tisztának még egyetlen
ország sem ismerte el az eredményt Hollandia kivételével, de mint azt mindnyájan
tudjuk, náluk mindent lehet. A vezető nagyhatalmak még keresik őket a térképen.
-Mi közünk van nekünk ehhez a nőhöz?
-Milyen nőhöz?
-Ehhez a Liza Mellthengohoz?
-Az illető férfi, ha információim pontosak, akkor szülei nagy rajongói voltak
egy brazil szappanoperának.
Woody még mindig nem látta az összefüggést, ezért továbbra is kérdőn nézett
főnökére.
-A sorozatot német szinkronnal sugározták, de ez lényegtelen.
-Aha, értem. Mi lenne a dolgom?
-A feladat a következő. Mi kíséretet biztosítunk a számára, amíg az országban
tartózkodik.
-Ez túl egyszerűen hangzik. Mi a trükk?
-Nincs semmi trükk. Az illető nem kap napi tizenkét fenyegetőlevélnél többet.
Tulajdonképpen nem utálja senki sem jobban, mint egy átlagos tévésztárt. Mellthengot
leginkább azért nem szeretnék a Maliwi köztársaság élén látni, mert korlátozná
az élelmiszerek természetes alapanyagtartalmának arányát.
-Az a helyzet, hogy én szívem szerint Laci elrablásának ügyén szeretnék dolgozni.
-Rendben, semmi akadálya, ezt a feladatot úgyis túlórában akartam kiadni, ha
nincs ellene kifogása.
-Megpróbálom.
Woody felállt és elindult az ajtó irányába, amikor a főnök még utána szólt.
-Látogassa meg Forrestert, a raktárban. Kap felszerelést, vész esetére, de lehetőleg
ne használja, ha nem muszáj, van, még pár hiányunk, amivel év végéig fel kell
számolnunk.
Sztereó kenyérpirító, nyakkendőtűbe rejtett fogkefe, miazmás
Woody főnökének tanácsára az alagsor felé vette az irányt, hogy magához vegye
a legszükségesebb eszközöket. Büszkeséggel és megnyugvással tölthette el az
a tudat, hogy mérnökcsapatuk csak úgy sziporkázott az ötletektől, amikor újabbnál
újabb kémfelszerelések kifejlesztéséről volt szó. Azért azt meg kellett hagyni,
hogy nem mindig ment ez így. Manapság már csak jókat derültek, ha visszagondoltak
a cipőtalpba beragadt késpengékre, vagy a diszkrétnek nem nagyon nevezhető kémkamerákra,
amilyek vakujától nem egy ember szenvedett tartós látáskárosodást.
Manapság lépést kellett tartani a korral. Akkor, amikor már tizenévesek egyszerű
mobiltelefonba épített kamerákkal fotóznak vadidegen csajok szoknyája alá, amúgy
a hecc kedvéért, már nehéz újat mutatni. Más részről Woody-t nem igazán ragadták
magukkal ezek a technikai vívmányok. Ő még inkább bízott jól bevált revolverben,
és a rugóskésben. Nem egy alkalommal fürdött már be ilyen újításokkal. Már legalább
két éve történt, amikor a mérget tartalmazó tollal kívánta megmérgezni a célszemélyt,
aki aztán egész este kéklő nyelvvel beszélgetett vendégeivel a fogadáson, mert
ő rossz irányba fordította el a kupakot, azonban még mindig húzódozott attól,
hogy ilyen újra ketyeréket használjon.
Woody, leérkezve a teszt laborba, megpillantotta Forrestert, aki alacsony termete
ellenére egy igen nehéznek tűnő ládát emelet arrébb fél kézzel. Nem is vette
észre, amikor a triplanullás megérkezett. Szemmel láthatóan bosszankodott valamin.
-Mi a helyzet Forrester, tudok valamiben segíteni?
A kutató tudta, hogy az ügynök csak baráti szófordulatnak szánta az előbbi felajánlást,
mivel tudta hogyan viszonyul munkájához.
-Örvendek. Mi járatban errefelé? - kérdezte halkan Forrester.
-A főnök mondta, hogy nézzek be. Ha minden igaz, van valami itt számomra.
-Igen, már emlékszem. Tavalyról maradt pár tétel, amit már lassan leselejteznénk.
Mivel veszélyes hulladéknak minősül, nem igazán tudjuk, hogy mit tegyünk vele.
Gyere, megmutatom őket, aztán majd meglátod, hogy mit tudsz használni belőlük.
Woody követte a férfit, aki a kis terem után egy lényegesen nagyobb terembe
vezette, ahol mindenféle, számára teljesen ismeretlen eszközök hevertek. A pincében
kialakított terem közepén két soros vonalban neoncsövek világítottak. A levegőben
dohszag keveredett az égett szaggal, ami a különböző kísérletek közben keletkezett.
Foresster végül egy hosszú, három méteres asztalhoz vezette. Az asztal látványa
inkább egy kirakodóvásárra, mint a kormány egyik legmodernebb kutatólaboratóriumára
emlékeztette.
-Ezt nézd meg – nyomott kezébe egy közönséges kenyérpirítót a kutató Woody kezébe.
Woody nem akarta túlzottan lelombozni a másikat, így egy darabig meg sem szólalt,
csak méregette a tárgyat.
-Látszólag ez egy közönséges kenyérpirító, ami igaz is, mivel használható annak
is. Két kenyeret lehet benne megpirítani csupán két perc alatt. Lehet egy oldalas
és két oldalasan pirítani benne.
Az ügynök elismerően bólintott, várva, hogy milyen meglepetést tartogat a folytatás.
-Azonban, ha az egyik szelet kenyér helyett egy közönséges hangkazettát helyezünk
be, akkor máris átalakul a készülék lehallgató berendezéssé – fejezte be büszkeséget
sugárzó hangon Forrester.
-Igazán nem akarok kötözködni, de ezt elérhetem egy jobb mobiltelefonnal is
– nyugtázta Woody az elhangzottakat.
-Ez igaz, viszont abban nem lehet kenyeret pirítani, továbbá nem sztereó – válaszolt
kisé sértődötten a másik.
-Vagy például itt van ez a másik darab. Látszólag egy egyszerű nyakkendőtű,
ám ezt a gombot megnyomva olyan elektromos mezőt kelt, ami a fogkeféhez hasonlóan
képes fogakat tisztítani, ráadásul fogkrém használata nélkül.
-Ez valóban bámulatos – mondta Woody, kezébe véve a nyakkendőtűt, hogy közelebbről
is megszemlélhesse. –Ez tetszik, azt hiszem, ezt kipróbálom.
-Használd egészséggel!
Az ügynök éppen ara gondolt, hogy eleget látott, amikor megpillantott egy egyszerű
gyufásdobozt. Mivel öngyújtója reggel kifogyott, gondolta magához veszi szükség
esetére.
-Én nem tenném – szólalt meg Forrester, amikor a dobozt Woody éppen zsebre vágta
volna.
A triplanullás fejében megszólalt a vészcsengő, mivel akkor jutott eszébe, hogy
talán ez nem is egy egyszerű gyufásdoboz.
-Miért? – kérdezte mozdulatlanná dermedve.
-Mert kifogyott belőle a gyufa.
Liza Mellthengo
Liza Mellthengo több mint ötezer kilométert tett meg repülőgépével, amit saját
maga vezetett országa fővárosától Lilongwetől a Ferihegyi repülőtérig. Az apró
termetű, mindig mosolygó ember nem keltett nagyobb feltűnést a reptéren. Öltözék
egy hosszú, barna köpenyből, és egy szőrmekucsmából állt. Az ezer méter felett
fekvő Mzuzuhoz képest, ahonnan származott, merőben más kép fogadta a levegőből.
Hazájában megszokott teaültetvénnyel borított domboldalak és a magas hegyek
után, nagy változást jelentett ez a sík terület. Nem is igazán tudott sokat
erről az országról, ahová éppen érkezett. Az ő hazájában egy bantu négernek
pontosan annyi fogalma volt Budapestről, mint egy átlagos Pesti lakosnak Mzuzuról,
vagyis általában semmi.
Ettől függetlenül örült annak, hogy most itt állhatott. Pár napig kívánt csak
az itt tartózkodni, éppen csak addig, amíg hazájában újra stabil lesz a politika
helyzet. Nem fogadta különösebb tömeg, ami most nem is volt hátrányos. Egyetlen
dolog árulkodott arról, hogy diplomáciai küldetésben jár, a nagydarab férfi,
kezében egy kis fekete, vörös, zöld Maliwi zászlóval, felső harmadában a felkelő
nappal és a körülötte félkörívben látható sugarakkal, aki szótlanul követte,
mint az árnyék.
Woody egy darabig vár még a büfé pultjának támaszkodva, és figyelte a furcsa
kis csoportot. Nem volt nagy tapasztalata diplomácia küldöttségek fogadásában,
de egy friss top triplanullás ügynöknek minden helyzetben fel kell találnia
magát. Egyetlen egyszer kellett hasonló feladatban részt vennie, amikor szintén
egy minisztert kellett kísérnie. Most is rossz érzés fogja el, amikor visszaemlékszik
a történtekre. Most is látta lelki szemei előtt, amint Laci, két konyakos meggy
elfogyasztása után, kikezd a nagykövet tolmácsnőjével, és hiányos nyelvtudással
német turistának adja ki magát a vicc kedvéért. Ez még nem is okozott volna
konfliktust, ha a delegáció történetesen nem Izraelből érkezik, hogy tiszteletét
tegye a háború zsidó áldozatainak emléktáblájánál.
Még most is, évek elteltével is a fülében csengenek akkori főnökük szavai: „Frodó
ügynök, azonnal magyarázatot kérek, hogy miért kellett az ablakon kihajítani
a nagykövetet, amikor Laci verekedést provokált a hazafelé induló angol labdarúgó
szurkolókkal!”
Persze mindenki hibázhat, ez benne van a pakliban, különösen ebben a szakmában.
Woody kifizette a számláját, és elindult a várakozó csoport felé.
-Üdvözlöm önöket! Hogy utaztak? – kérdezte odaérve Mellthengohoz, bízva abban,
hogy a csoportban lesz egy tolmács, aki lefordítja mindezt.
Az apró termetű miniszter mosolya még szélesebb lett.
-Áh, én is nagyon örülöm neked! – mondta elégedett vigyor közepette Liza, majd
hozzátette, nem hagyva időt az elképedt ügynöknek a válaszra. – A következő,
én jártam ide egyetemre, még régen, amikor tanítottam itt engem. Volt sok, szép
lány kollégiumra. Én emlékezni erre, nagyon örülve.
Woody elégedetten állapította meg, hogy legalább nem lesz gond a tolmáccsal.
-Én felelek a személyes biztonságáért, amíg nálunk tartózkodik. Elkísérném a
szállodába, ha nincs ellene kifogása.
-Persze, maga nagyon kedves hozzám. Egy dolgot kérnék magának, van még egy kis
időnk, míg meg nem érkezik valaki nagykövetség.
Woody nem pontosan értette, hogy ki-hova fog érkezni, ezért csak bárgyún mosolygott.
Mielőtt azonban rákérdezhetett volna erre, szeme sarkából megpillantott egy
közeledő alakot, ezért arra fordult. Egy sudár testalkatú, hosszú, egyenes,
barna hajú nő alakja jelent meg előtte, amint egyenesen felé közeledik. Érezte,
hogy pulzusa enyhén megemelkedik, abból az egyszerű tényből kifolyólag, hogy
egy ilyen nő látványa egy heteroszexuális beállítottságú férfinál fiziológia
elváltozást okoz. Másrészről tudta, hogy szolgálatban van, és ebből kifolyólag
nem lehetett biztos abban, hogy egy ilyen nő nem álcázott terrorista-e, mint
ahogy abban sem lehetett biztos manapság az ember, hogy nem lapul-e egy instant
zacskós leves Kovács Lázár zsebében. Woody éppen ezért öltönye belső zsebéhez
nyúlt revolvere után, hogy ne érhesse meglepetés.
A közeledő nő azonban semmi jelét nem adta annak, hogy esetleg fel akar robbanni,
vagy pisztolyt kívánna rántani. Éppen ellenkezőleg, odaérve hozzájuk mosolyogva
kezet nyújtott a miniszternek és az ügynöknek.
-Nagyon örülök, elnézést a késésért, de a közlekedés borzalmas ilyen időben.
Nini De Kicsi, a Maliwi nagykövetségről.
-Azt látom – válaszolta Woody, miközben fogadta a nő kézfogását. -Nem emlékszem
az ön nevére. Itt valami tévedés lesz.
-Igen, elnézést, de az utolsó pillanatban változás történt. A kolléganőm sajnos
megbetegedett, és engem küldtek helyette. Engem szabadságról rendeltek vissza.
Éppen egy szépségklinikán készültem az orrműtétemre.
Woody agyán egy pillanatra átsuhant, hány esetben szerepelt egy-egy kollégájának
elvesztéséről szóló jelentésben az „utolsó pillanatban változás történt” szófordulat,
de aztán úrrá lett rossz előérzetén.
-Szükségtelen. Szerintem pont jó a méret, bár máshol magára férne egy kis átalakítás.
Talán egy kicsit túl lapos, nem ártana, ha odafigyelne a domborulatokra.
-Igen, az orvosom mondta, hogy ha rábíznám magam, akkor szenzációsan néznék
ki egy mély dekoltázzsal. Mi a véleménye?
-Lehet, bár én a fülére gondoltam.
-Ha szabad megjegyezni, én nekem nagyon tetszik úgy, ahogy van. Nálunk van mondás,
és én most megmondom neked a következő. Ha a teaültetvényen a víziló mereven
néz lefelé a domboldalon, akkor nem hiába susog a papiruszsás – szakította félbe
Mellthengo a párbeszédet, aminek hatására mind a ketten értetlenül felé fordultak.
-Nagyon kedves – felelte udvariasan Woody, mosolyt erőltetve arcára. –Javaslom,
induljunk el a szállodába.
Chai Lee színre lép
Az őszes, rövid hajú férfi vékony, ezüstkeretes szemüvegén megcsillant a szálloda
pazar kivilágításának fénye, amint kilépett a bejárat forgóajtaján. Hangtalan
léptekkel haladt a bejárat előterének süppedős padlószőnyegén, ahol jó pár turista
várakozott a recepció előtt. Chai Lee, hóna alatt egy félbehajtott újsággal,
rövidnadrágjában és enyhén megkopott, szürke, a nadrághoz részben, leginkább
egyáltalán nem illő pólóban egy amerikai szállóvendég hatását keltette.
Chai Lee valóban profinak volt mondható, de nem csak az álcázás területén. A
neve ellenére félig norvég származású bérgyilkos főleg Európában tevékenykedett.
A hidegháború alatt egy Kelet-Európai sejtben dolgozott, mint takarító ember.
A csoport főleg második világháború idején, japánok által Németországban hátrahagyott
alvó csoportokat likvidált. Takarító emberként legfőbb feladat a helyszín biztosítása
volt az akció után. Például, ha a csoport felrobbantott egy mulatót, hogy elkapja
a célszemélyt, a takarító ember maradt a helyszínen, bámészkodó járókelőnek
adva ki magát, hogy aztán az elcsípett információ morzsákból összerakhassa,
hogy merre indult el a nyomozás, kikre gyanakszik a rendőrség, vagy esetleg
egy kicsit összezavarja a nyomozást, hamis nyomokat hátrahagyva.
Persze a kötél idegeken kívül más adottságok is kellettek ahhoz, hogy valaki
takarító ember lehessen. Alapvető követelmény az észrevétlenség. Chai Lee sem
dolgozott azonban mindig ügynökként. Kezdetben egy multinacionális vállalatnál
tevékenykedett, mint informatikus. Ott fejlesztette az álcázás, és az észrevétlenség
tudományát. A bérszámfejtésnél csak a csődeljárás megkezdése után három héttel
vették észre, hogy ő ott dolgozott. Valósággal belesimult a környezetébe, akár
egy kaméleon. Később ezt főként akkor kamatoztatta, amikor szemtanúként alkalommal
még komor tekintetű újságírónak, míg másik alkalommal kosárlabdaedzésről érkező
gimnazistának adta ki magát. A legjobban előadott figurának azonban az események
forgatagába csöppent, semmiről semmit sem tudó járókelő számított.
Chai Lee tudta, hogy minden a fellépésen múlik, és mindig jól szórakozott az
akciófilmeken, amik igazán messze álltak a valóságtól. Mindig elfogta a nevetés,
amikor a főhős elővette hatalmas pisztolyát, mintha nem is egy embert, hanem
egy elefántot kívánt volna lepuffantani. A profik nem használnak nagy fegyvereket.
Túl nagy zajt csapnak, és nehéz őket elrejteni, ráadásul a legutóbb bevezetett
jövedékadó óta többet is kellett fizetni érte. Ellenben kicsit Beretta típusú
pisztolya könnyen elrejthető volt, halk és még ráadásul szemüvegkeretéhez is
jól ment színben.
Chai Lee magabiztosan haladt végig a szálloda előterén, egyenesen a liftek fel
tartva. Bárkinek szemet szúrhatott volna, hogy nem is lakója a szállodának,
éppúgy, mint egymáshoz nem illő ruhadarabjai, ám a titok nyitja csupán annyi
volt, hogy meg tud-e sétálva tenni tíz métert a világ legtermészetesebb arckifejezését
felvéve. Neki sikerült.
Az lift halkan csilingelt egyet, mielőtt az ajtó hangtalanul kitárult. Chai
Lee nyugodtan megnyomta a hármas gombot, és megvárta, amíg az ajtók becsukódnak.
Még arra is ügyelt, hogy a lift előtt elhaladó szálloda alkalmazottnak barátságosan
biccentsen. Felérve végighaladt a folyosón, majd megállt a 317-es szoba ajtajánál.
Miután ellenőrizte, hogy nincs senki a folyosón, kettőt kopogtatott az ajtón.
A kopogásra azonban nem érkezett válasz. Ekkor Chai Lee nadrágzsebéből elővett
két csavarhúzószerűséget, amiket a zárba illetve körkörösen körbe fordított
néhányszor. Az ajtó halk kattanást hallatva kinyílt. Kezében fegyverével a férfi
belépett a szobába, miután azonban nem talált bent senkit, eltette azt. Visszazárta
az ajtót, és leült ez egyik fotelbe.
Pontosan tudta, hogy mi a dolga, és most már csak egyetlen dolga maradt. Megvárni
az áldozatát, ameddig az besétál a csapdába. Amikor két órával később meghallotta
a szomszéd szobából beszűrődő zajokat, már tudta, hogy elérkezett az idő. Gyorsan
felállt a fotelből, és a szekrénybe rejtőzött. Két ember lépett be a szobába,
egy férfi és egy nő. Chai Lee-nek nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, Woody
érkezett meg. Benyúlva zsebébe óvatosan, kerülve minden zajt csőre töltötte
fegyverét, és kibiztosította. Kisebb meglepetés érte, amikor a nő kinyitotta
az ajtót, és kiemelte a vállfát, de amikor tekintete találkozott Nini De Kicsiével,
aggályai szertefoszlottak. Csendben fülelt tovább a szekrényben lapolva, várva
a kedvező pillanatot, amikor lecsaphat. A száraz levegő egyre elviselhetetlenebbé
vált, ám hozzá volt szokva a várakozáshoz. Amikor meghallotta szobapincért,
már tudta, hogy már csak egy karnyújtásnyira áll a sikertől. Miután Woody ajtót
nyitott, hangtalanul lépett elő a szekrényből. Odafordulva Ninihez szájához
emelete ujját, csendre intve ezzel. Amikor már csak egyetlen lépés választotta
el az ügynöktől, felemelte karját, hogy célba vegye áldozatát. Ami ezután következett,
azon úgy meglepődött, mint Zalatnay, amikor megtudta, hogy a fegyházakban nem
mellplasztikai műtéteket hajtanak végre.
„-Tölthetek? –Igen, meg.”
A fekete limuzin lassan gördült be a szálloda bejárata elé. A portás, fekete
öltönyben és kalapban kimért léptekkel ment oda, hogy kinyissa az ajtót. Először
Woody lépett ki az utcára, ahogy azt a szolgálati szabályzat elő írta ilyen
esetben. Ahogy kiegyenesedet, körbepillantott, hogy meggyőződjön, minden rendben
van-e. Csak a megszokott, budapesti kép fogadta, két hajléktalan az ötcsillagos
szálloda mellett, egy enyhén molett kéregető, aki elmondása szerint egy hete
nem evett, egy szórólapokat osztogató férfi, két Krisna hittérítő, egy csoport
aláírásokat gyűjtögető fiatal egyetemista „Kell a mi sajtunkba lyuk? Nem!” feliratú
transzparensekkel, három férfi, akik borotvált fejüket fekete pufi dzsekivel
kompenzálták, egy felhajtó ember, aki a közeli éjszakai bárba csábított külföldi
járókelőket „Ugarishe gulás, szép lány, birkapöri” szöveggel és egy eltévedt,
kanadai turista, kezében térképpel.
Miközben Woody szeme sarkából figyelte a leginkább veszélyesnek tartott embert,
a kanadai turistát, Liza Mellthengo is kiszállt, nyomában a néma, semmibe meredő
tekintetű férfivel, aki még mindig kezében tartotta a pici Maliwi zászlót. Legvégül
Nini De Kicsi hagyta el a járművet.
A csapat az ügynök vezetésével ezután a recepció felé vette az irányt.
-Üdvözlöm uram, már nagyon hiányoltuk. Nagyon örülünk, hogy újra láthatjuk.
A szokásos? – köszöntötte a recepciós az ügynököt, amikor odaértek.
-Nem, Walter, most egy küldöttséggel érkeztem, mint láthatja, és ha minden igaz
van egy lefoglalt szoba az urak és a hölgy számára.
A recepciós lapozott egyet a pulton kinyitva fekvő könyvben, majd fehér kesztyűs
ujja végigsiklott a sorokon. Az oldal közepéhez érkezve abbahagyta a keresést.
-Igen, látom, két szoba a Maliwi követség számára.
-Walter, maga szinte egy gondolatolvasó.
-Nagyon köszönöm, uram, de megkönnyítették a dolgom – válaszolt visszafogottan
a recepciós, majd fejével a zászlót kezében tartó férfi felé biccentve.
-Nem is tudtam, hogy ennyire járatos az országzászlók terén.
-Nem is vagyok az, uram.
A triplanullás csak ekkor vette észre a nagydarab fickó „I love Maliwi” feliratú
pólóját, ami nem teljesen felelt meg az inkognitóban utazás kritériumainak.
-Ez a póló mióta van magán? – kérdezte a nagydarab felé fordulva.
-A következő, ő nem beszél magyarul. A póló már rajta van, mióta felszálltunk.
Kér egyet önnek is? – szólalt meg Liza.
-Nem, köszönöm. – hagyta rá Woody, majd elintézte az adminisztratív teendőket.
Végül mindannyian elindultak a liftek felé. Felérkezve az ügynök ellenőrizte
a legfontosabbakat. Nem kellett tíz percnél több, hogy átvizsgálja a két szobát.
Csupán akkor vált meleggé a helyzet, amikor kiderült, hogy a mini bár nincs
feltöltve, de a helyszínre siető szobapincér ezt még idejében orvosolta, így
nem kellett a B terv szerint kimenekítenie mindenkit a helyszínről.
Miután a minisztert, az árnyékként mögötte haladó emberével együtt biztonságban
tudhatta, Nini De Kicsit is szobájába kísérte.
-Ez igazán profi munka volt, Woody ügynök! – mondta lágy hangon Nini, miközben
levette bundáját, és a szekrénybe akasztotta.
Az ügynök csak ekkor pillanthatta csak meg a nő karcsú alakját. Neve ellenére
megvolt a nőben minden, aminek egy nőben meg kellett lennie. Vörös selyem blúza
lágyan simult testéhez, sejtelmesen láttatva annak intim részleteit.
-Szólíts egyszerűen Woody-nak, az ügynök valahogy túl hivatalos – felelte a
triplanullás, miközben felemelte az ágy melletti telefont. -Szobapincér? Egy
üveg pezsgőt kérnék a 317-es szobába. Köszönöm!
Nini eközben odasétált az ablakhoz. Szinte bőrén érezte bőrén a férfi pillantását,
amint az végigfut a gerincén, egészen a csípőjéig.
-Ahogy akarod, Woody. Mióta csinálod ezt? – kérdezte az ablakhoz érve Nini.
-Mióta csinálok mit? – dobta vissza a kérdést Woody, a nő mellé állva.
-Mióta vigyázol fontos emberekre?
-Nem szoktam fontos emberekre vigyázni. De amikor egy ilyen tündért kell megóvnom,
akkor nem bánom a dolgot.
Nini arcán egy mosoly futott végig, miközben szemével a férfi tekintetét kereste.
-Ugyan már, engem nem lehet ilyen szöveggel levenni a lábamról. Én nem keverem
össze a magánéletemet a munkámmal. Te is csak egy férfi vagy, aki ha rám néz,
nem lát többet, mint egy cicababát. Nézd meg jól, ez csak egy arc, ami legalább
hatezer forintomba van, és ez csak a festék.
-Rendben, akkor a többit szerintem vegyük is le, ha nem bánod – válaszolt a
férfi, majd egyik kezével elhúzta a függönyt.
-Egy valamit meg kell hagyni, te aztán nem húzod az időt.
Nini érezte, ahogy a férfi határozottan, de gyengéden átöleli karjával. A két
ember tekintete egybeforrt, az idő kizökkent a medréből, a külvilág apró ponttá
zsugorodott körülöttük. Nini ajka találkozott Woody ajkaival, az ölelés szorosabbra
fonódott teste körül.
Ebben a pillanatban azonban kopogás hallatszódott az ajtón. Az ügynök kelletlenül
nyitott aki az ajtót a szobapincér előtt. Azt azonban nem láthatta, hogy a szekrény
ajtaja, amibe Nini a bundáját akasztotta lassan, hangtalanul kitárul. Éppúgy
nem láthatta azt, ahogy Chai Lee kifejezéstelen arckifejezéssel ráemeli fegyverét.
A szobapincér sem láthatta azt, ahogy a Woody mögött megjelenő alak éppen arra
készült, hogy elsüsse pisztolyát. A triplanullás csak akkor pillantotta meg
támadóját, amikor annak tükörképe megjelent a pezsgőt hidegen tartó fémvödör
oldalán. Mindez kevesebb, mint három másodperc alatt zajlott le, ám agyában
a fénynél sebesebben cikázó elektromos impulzusok már lekódolták az üzenetet,
miszerint nincs tovább.
Ekkor már tudta, hogy nincs remény, nem kerülheti el a sorsát. Lélekben fel
volt rá készülve, hogy egyszer eljön ez a nap. Attól a naptól kezdve, hogy megkapta
első megbízását, egészen mostanáig. Nem tehetett semmit. A férfi túl messze
állt ahhoz, hogy kiüsse kezéből a halálos tárgyat, és ha elugrana, sem hibázna
a másik ilyen távolságból. El kellett hát fogadni az elfogadhatatlant, hogy
most már csak egy akta lesz az „akció során elvesztett ügynökök” dossziéjában.
A nő pedig, akit a kezében tartott, másnapra azt is elfelejti, hogy hallotta
valaha az ő nevét. Nem tiltakozott sorsa ellen, valahol titkon tudta, hogy kiérdemelte
ezt azzal a sok szörnyűséggel, amit elkövetett eddig.
A negyedik másodpercben Woody meghallotta azt a bizonyos hangot, amit már számtalanszor
hallott, a puskapor robbanásának hangját. Az ötödik másodpercben látta, amint
Chai Lee tekintete üvegessé válik, majd keze lassan leereszkedik, végül teste
rongybabaként összeesik. A hatodik másodpercben, amikor felfogta, hogy nem ért
véget minden, látta meg Ninit, akinek kezében ott füstölgött az ezüstös revolvert.
Egy perccel később a szobapincér rádöbbent, hogy az ember rövid távú memóriája
szelektívvé tud válni, ha nagyon rövid idő leforgása alatt egy kisebb készpénzhez
jut.
Három perc múlva Nini már úgy állt az ügynökkel szemben, ahogy az anyatermészet
megalkotta, meztelenül és aranyló szőkén.
Woody halk pukkanás kíséretében kinyitotta a pezsgőt.
-Tölthetek, hölgyem?
-Igen, meg.
Megtévesztések kicsi kelléktára
-YK1231 King air, lima, Itt a Maliwi légi irányítás. Forduljon jobbra, 90 fokra,
magasság 5700 láb. A repülőtér látótávolságon belül, kilences pálya, egy óránál.
Jelezzen, ha látja a repteret.
-Itt YK1231 King air lima, jobb forduló 90 fokra, magasság 5700 láb, értettem.
Angol Bob finoman jobbra döntötte a gépet tizenöt fokos dőlésszögben addig,
amíg a műszerek szerint a gép felvette a kijelölt irányt. Az ég tiszta volt
előtte, csak néha lökött a gépen egyet-egyet az oldalszél. A férfi magabiztosan
vezette a gépet, sok száz repülési órával a háta mögött. Bár elsősorban vitorlázó
gépen repült hobbiként, azért ezzel a kétmotoros gázturbinás géppel is könnyedén
elboldogult. Tekintetével a repülőtér körvonalát kereste a megadott irányban.
Nem kellett sokáig keresgélnie, a kifutópálya pontosan ott volt, ahol az irányító
megadta.
-Itt YK1231 King air lima, látom a repteret.
-YK1231 King air lima jelentkezzen be a toronynál a 119.3-on.
Bob a kezelőpult felé nyúlt, hogy átállította a rádióját, miután nyugtázta az
üzenetet. Már jól látható volt a leszállópálya, ezért kiengedte a futóművet,
és a segédszárnyakat. Lassan lejjebb vette a gázkart és állított a propeller
állásszögén. A kerekek röviden csikordultak egyet a földet éréskor, majd a repülő
szépen lelassult. A lábpedálok segítségével Bob a parkolóhely felé vette az
irányt, majd amikor elért odáig elzárta az üzemanyag csapot, és lekapcsolta
a fő megszakítót.
Kinyitva az ajtót, arcát megcsapta a kellemeses friss levegő. A nap gyönyörűen
sütött az afrikai égbolton, ám a klíma a magaslati fekvés miatt igen kellemesnek
volt mondható, a nagy páratartalmat leszámítva, ami elérhette a nyolcvan százalékot.
A repteret körülvették a zöldellő fák.
Az Angol nem időzött sokat, órájára pillantva elégedetten nyugtázta, hogy pontosan
tartja magát az ütemtervhez. A repülőtérről taxival egyenesen a Sunbird Mzuzu
Hotelbe vitette magát. A taxi ablakából látta az árusokat, amit a járdára telepedve
az út szélén árulták portékáikat. Látta a sok színes gyümölcsöt és zöldséget
kiterítve mindenfelé. Magán az úton egyetlen autó sem közlekedett, ám annál
több gyalogos és biciklis haladt rajta nyugodt tempóban. Kiérve a városból a
taxi felkapaszkodott a hegyre, amiről pompás kilátás tárult a Maliwi tóra.
A kétszintes hotel egy szépen karbantartott füves park közepén állt. A nap már
lenyugodni készült, sugarai vöröses fényben világították meg a fehér homlokzatot.
Az Angol odanyomott pár kwacát a sofőr kezébe, és elindult a bejárat felé, azonban
már nem láthatta a következő pillanatban érkező két férfit, aki utána eredt.
Semmit sem sejtett a két illetőről, amikor a recepción bejelentkezett, és elindult
szobája felé.
A két férfi minden feltűnés nélkül követte őt, leszámítva azt, amikor egyikük
kis híján átesett egy dézsába állított növényen az előtérben. Szerencsére ebből
az Angol Bob már semmit sem vett észre, mivel a lift ajtaja becsukódott mögötte.
Felérve végigsétált a folyosón, behelyezte a zárba a szobakulcsot, és elfordította
azt. Amikor azonban belépett a szobába meglepetten tapasztalta, hogy egy pisztoly
szegeződik rá.
-Mr. Bob, végre találkozhatunk személyesen is – szólalt meg a pisztolyos férfi.
Bob erre hirtelen nem tudott mit válaszolni. Az igazat megvallva ez egy olyan
fordulat volt, amelyre egyáltalán nem számított. Akárhogy is, be kellett látnia,
hogy az eddig precízen működő terve kezdett kisiklani. Arca fal fehérré vált,
mintha kísértetet látott volna. Talán furcsa, de ebben a helyzetben még ez tűnt
a leghihetőbb magyarázatnak, mégpedig azért mert minden oka megvolt rá, hogy
ne sorolja őt az élők sorába. Viszont Angol Bobot a világ nem annak a fajta
embernek ismerte meg, aki túl hosszú ideig lepődik meg valamin.
Irány Maliwi
Miután Woody távozott a szállodából, ahol nem sok választotta el attól, hogy
végleg statisztikai adattá váljon egy negyedéves jelentésben, fejében egyre
több kérdés merült fel. Az ügy, amely kezdetben különálló események sorozatának
tűnt, kezdett összeállni a fejében egyetlen, hatalmas kirakós játékká. Csupán
az zavarta, hogy ebből az óriási kirakósból egyetlen darabot sem tudott a helyére
illeszteni ebben a pillanatban. Először Laci elrablása, aztán Nini De Kicsi
felbukkanása, a merénylet, és az új valóságshow, mind-mind egyetlen eseménysorozat
részei. De vajon ki mozgatja ezeket a szállakat, ki áll az egész mögött, ki
küldött rá profi bérgyilkost, a bantu néger a zászlócskával születésétől fogva
néma, vagy csak őt akarja bosszantani, és főképp Nini De Kicsi meg volt-e elégedve
vele az ágyban? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejében útban
a központ felé.
Két dologban lehetett biztos. Először is abban, hogy alaposan utána néz a Ninitől
megtudottaknak, másodszor abban, hogy egy darabig nem teszi be a lábát abba
a szállodába. Az utóbbiban azért volt annyira halálosan biztos, mert távozás
előtt a halott bérgyilkost a diplomáciai bonyodalmak elkerülése végett beültette
a bárban a zongora és egy csomó Zámbó Jimmy kotta elé. Akkor még jó ötletnek
tűnt.
Visszatérve a központba minden elérhető embert segítségül hívott az eset megoldásának
érdekében. Az egész ügynökség egyetlen nyüzsgő hangyabollyá változott órákon
belül. Először főnöke kereste meg elismerését kifejezve, hogy egyetlen golyót
sem használt fel a támadó semlegesítéséhez. Axel pedig biztosította afelől,
hogy ő már sok, Nini De Kicsi típusú nővel találkozott, és ha egyszer lesz ideje,
akkor szívesen elmondja, hogy hogyan kell ilyen esetben eljárni. Woody tudta,
hogy mennyire fontos lehet az ilyen információ bizonyos helyzetekben, ám hetedik
érzéke azt súgta, hogy másik nyomon kellene elindulnia.
Daniel meghallgatva a történteket röviden annyival konstatálta a dolgot, hogy
valaki most már valóban meg kellene verni, de nagyon alaposan, majd gondolatainak
rendezése érdekében elvonult egy parti csocsóra. Laci, a fóti iroda legkiválóbb
emberének e történtek hallatán eszébe jutott a múltkori eset, amikor kiújult
porckorong sérülése. Woody türelmesen hallgatta végig a gyógytornásszal kialakult
intim kapcsolat minden részletét, ám ezzel sem jutott közelebb az eset megoldásához.
Másrészről viszont Laci felismerni vélte Niniben személyében egyik elrablóját
középső ujjának egyik ujjperce és műanyag pántú melltartója alapján.
Ráadásul Snail ügynöknek két cigarettaszünet között, mialatt három gépen a legkülönfélébb
forráskódok fordultak, negyedik gépén sikerült fontos információkat szereznie
Nini De Kicsivel kapcsolatban, ami már ígéretes nyomnak bizonyult.
Nővére, Didi De McCora neve egyáltalán nem hangzott ismeretlenül Woody számára.
Emlékeiben felidéződött H, mint Huba esete. Az ügy pontos részleteire nem emlékezett,
sőt igazából arra sem, hogy McCora egyáltalán túlélte az esetet. Halványan csak
az a kép idéződött fel benne, amikor Frodó ügynök leteríti az utolsó pillanatban
a nőt. Persze nem tarthatta észben az összes ügynököt, aki akciói során otthagyta
a fogát.
Az akták között felmerült még egy név, amely szintén közismertnek számított
a szakmában. Szerencséjére, amikor Angol Bob neve elhangzott Szőke Ciklon éppen
a teremben tartózkodott, női magazinját olvasgatva. Két információ elevenedett
fel benne a név hallatán. Az egyik, hogy Angol Bob masszőrnek sem utolsó, a
másik pedig az, hogy az egyik most induló valóságshow producerének neve szerepel
az Angol aktájában. Bár Woody-nak legnagyobb igyekezete ellenére sem sikerült
fényt derítenie az első információ forrására, ám a második információ újabb
lökést adott a szálak kibogozásához.
-Akkor tehát a következőket állapíthatjuk meg – összegezte Woody az információk
halmazát három óra elteltével. – Nini De Kicsi nővérével együtt elrabolta Lacit,
a fóti iroda egyik emberét, ám azt nem tudjuk miért. Azt tudjuk, hogy az esetnek
köze van Angol Bobhoz, ráadásul mindketten, ráadásul Chai Lee is neki dolgozott.
Az Interpol jelentése szerint azonban ő elhagyta az országot, feltehetően magánrepülőgépén.
Pillanatnyi tartózkodási helye sajnos ismeretlen. A keresését hátráltatja, hogy
az amerikaiak a terrortámadás megnehezítése érdekében a saját műholdas helymeghatározó
rendszerüket is zavarják a múlt hét óta. Ebből kifolyólag csak annyit tudtak
mondani, hogy a gép Cape Towntól északra és Athéntől délre szállhatott le valahol.
A hivatalos álláspont szerint ennyi információ már elég egy sebészileg végrehajtott
taktikai atomtámadás indításához, ha a helyzet komolyabbra fordulna. Chai Lee
aktájában még találhatunk hasznos információt, feltéve, ha sikerül megtalálni.
Felmerült azonban egy név Angol Bob aktájában, egy most induló valóságshow producerének
neve. Nem tudom, merre kellene tovább elindulnunk? – fejezte tanácstalanul Woody
Laci felé fordulva.
-Azt hiszem, el kéne mennem az üzemorvoshoz. Viszket a jobb szemem, ha dörzsölöm
– válaszolt Laci rövid gondolkodás után.
A triplanullás ekkor úgy érezte, hogy ismét megrekedtek.
-Én most az esetre gondoltam.
-Persze, én is. Mi a helyzet a törzsfőnökünkkel? – vetette fel Laci érdeklődve.
-A miniszterre gondolsz? – kérdezett vissza Woody.
-Igen.
-Fogalmam sincs. Liza Mellthengo valószínűleg éppen kipiheni fárasztó utazását
szállodai szobájában – felelte Woody gúnyos hangsúllyal, aminek Szőke Ciklon
felkapta fejét.
-Liza Mellthengot mondtál? Pont így hívják annak induló valóságshownak az egyik
szereplőjét – mondta diadalmasan Szőke Ciklon.
Woody ettől varázsütésre megélénkült.
-Mit mondott, főnök, miért is hívják őt így?
-Egy brazil szappanopera után, ha jól emlékszem – mondta főnöke, ám még mielőtt
befejezhette volna a mondatot Woody már ki is viharzott a teremből.
Egyenesen a számítógépterem felé vette az irányt, ahol levetette magát az első
számítógép elé, ami az útjába esett. Hosszas keresgélés után rátalált a kérdéses
szappanopera forgatókönyvére, amelyben valóban szerepelt egy Liza Mellthengo
nevű férfi, akit nőből operálnak át, miután átesett egy gyerekkori traumán,
és visszatért a kómából nyolc évig tartó kómából. További két órájába telt,
amíg sikerült megszereznie a készülő valóságshow forgatókönyvét az internetről.
Mint kiderült a műsor a sorozatról lett licencelve, tehát mind a szereplők,
mind az események megegyeznek a sorozatban látottakkal. Most már csak egyetlen
teendője akadt. Megkeresni annak a színésznek a fényképét, aki annak idején
Liza Mellthegot alakította. Woody, aki pár órával ezelőtt még teljesen sötétben
tapogatózott, szinte biztosan tudta, hogy kinek a képe fog megjelenni a monitoron.
Mint általában, most sem tévedett.
-Irány Maliwi – rontott be a szobába a többiekhez hatalmas vigyorral arcán.
Végjáték
A falat narancssárgára festette az afrikai égbolton lenyugvó nap beszűrődő fénye.
A mennyezetre erősített, lassan forgó ventilátor halk zúgásán kívül más nem
volt hallható, az európai stílusban berendezett szobában, ahol a két férfi ebben
a pillanatban farkasszemet nézett egymással. Mindketten rezzenéstelen arccal
szemlélték a másikat, mintha csak egymás gondolatában kívánnának olvasni. Sok
közös vonás kötötte össze őket annak ellenére, hogy más csapatban játszottak
egy olyan játékban, ahol csak az egyikük nyerhetett. Bár mind a ketten profik
voltak, megszállottak, és elmentek a legvégsőkig, ha kellett, egy alapvető dolog
alapvetően kibillentette a mérleg nyelvét a másik javára. Egy pici, ám annál
gyilkosabb szerkezet, aminek csöve az Angol Bobra szegeződött.
-Magára igazán nem számítottam, Woody – szólalt meg végre Bob, megtörve a feszültséggel
teli csendet. – Leginkább az lep meg, hogy maga még él.
-Ez már másokkal is előfordult.
-Ha jól sejtem, Chai Lee húzta a rövidebbet.
Woody nem szól semmit, csak bólintott egyet fejével.
-Tudhattam volna, hogy nem szabad másra bízni az ön kiiktatását.
-Nehéz manapság jó szakembert találni, ez kétségtelen. Megkérhetem, hogy jöjjön
el az ajtótól?
Az Angol lassan tett egy lépést a szoba belseje felé.
-Most már csak az az egyetlen kérdés, hogy hogyan tovább. Valószínűleg nem azért
van itt, mert nyert egy ingyen utazást Maliwiba. Árulja el, hogy hogyan jött
rá.
-Nehezen, de sikerült. Elsősorban Liza Mellthengo okozta a legnagyobb fejtörést,
de mostanra összeállt a kép. Feltehetően csak egy egyszerű televízió műsorként
indult volna, a valóságshow a napfényes, lakatlan szigeten pár, mindenre kapható
nővel, egy enyhén beszédhibás műsorvezetővel és egy bantu négerrel, no meg a
kecskével. Ebben még semmi szokatlan manapság. Legfeljebb az első héten kiderül,
hogy az ismerkedési problémákkal küzdő, félénk női szereplők egyike csak tavaly
háromszor nyerte meg a pornó szakmában kiosztott díjat legalább két kategóriában.
Csakhogy a kezdetben jelentéktelennek tűnő bantu néger azonos a Maliwiban öt
éve vetített szappanopera szereplőjével. Ebben még mindig nincs semmi különös,
ám ha tudja valaki, tudja, hogy ennek a szappanoperának a szereplője nem más
volt, mint Liza Mellthengo, akkor már érdekesen dolgok is kialakulhatnak. Kezdetben
azt hittem, hogy a miniszter szüleitől kapta ez a nevet, de tévedtem. Liza Mellthengo
a kezdő színész, aki nem csak szerepe szerint, hanem a valóságban is férfivá
operáltatta magát azután, hogy nyolc évig feküdt kómában. Amikor erre sikerült
rájönnöm, már összeállt a tökéletes, rizikó nélküli terv. Gondolom a műsor adásba
kerülése után megzsarolta volna Liza Mellthengot. Persze arra, hogy a miniszter
valójában nőként látta meg a napvilágot, még bármelyik középszerű politikus
talál elfogadható magyarázatot, viszont a választási törvény szerint nem lehet
miniszterelnök olyan ember, aki hat évnél tovább feküdt kómában. Ez biztosan
megér egy komolyabb összeget egy frissen kinevezett elnöknek, nem igaz?
-Eddig hibátlan – nyugtázta elismerően az Angol.
-A miniszter tehát vagy fizet, vagy lemond elnökségéről, miután maga budapesti,
forgalmas pornográf témájú weboldal üzemeletetőjének kiadva magát döntés elő
állítja a markában lévő információk alapján. A terv zsenialitása azonban az
időzítésen múlt. Amennyiben Liza Mellthengo mégis harcba száll az elnökségéért,
maga kihasználva a pillanatnyi belpolitikai bizonytalanságot segít az Maliwi
ellenzéknek, hogy megdöntsék a frissen kinevezett elnököt egy csinos kis összeg
ellenében. Amikor alaposan végigolvastam az aktáját, akkor egy dolog ragadta
meg a figyelmemet. Az ember, ami sohasem kockáztat, és mindig van egy tartalék
terve arra az esetre, ha valami nem sikerülne. Valóban szenzációsan eltervezett
mindent, ezt el kell ismernem. Az egyetlen dolog, amit nem értek, az Laci elrablása.
-Valójában teljesen felesleges lépés volt, elismerem, csak figyelemelterelésnek
szántam.
-Aha, értem – mondta Woody.
Miközben az ügynököt egyfelől megnyugtatta az a tény, hogy nem véletlenül nem
tudta beilleszteni az emberrablást az összképbe, másrészről bosszantotta, hogy
feleslegesen elemezték ki információ után kutatva Laci szigeten készült, háromezernél
is több „Én a szőke csaj és a VIP belépőkártyám” jellegű fényképeit, egyetlen
pillanatra hagyott csak alább figyelme. Ez azonban bővel elég volt ahhoz, hogy
az Angol egyetlen mozdulattal hozzá vágja aktatáskáját. A kinyílt táskából kiszóródott
papírok szétrepültek a szobában. Bob kihasználva Woody meglepődését feltépte
az ajtót, ám a folyosóra kilépve szembe találta magát azzal a két emberrel,
aki már szállodába érkezése óta követte.
Bob üldözése nem tartott sokáig. Nem sokkal azután, hogy felhangzott Daniel
ügynök „Gyerünk, verjük meg!” felkiáltása, Lacival együtt szinte azonnal sarokban
szorították Bobot, aki jobbnak látta, ha feladja a küzdelmet.
-Hogy lehet ilyen trehányan sakkban tartani valakit egy revolverrel? – zsörtölődött
még Daniel, ám a következő órában már gondtalanul kortyolgatta hideg koktélját
a szálloda medencéjében.
Laci és Woody még megvárták, amíg Bobot megerősített kíséret mellett elszállítják.
-Van egy rossz hírem, aminek nem fogsz túlzottan örülni – fordult oda a triplanullás
Lacihoz, amikor a konvoj végül eltűnt a szemük elől.
-Micsoda?
-Az elrablásod csak megtévesztés volt, semmi több.
-Nem baj. Két napja elmentem egy gyógytornászhoz. Azt mondta, hogy teljesen
rendben van a gerincem. Valószínűleg az tette helyre az idegbecsípődést, hogy
kidobtak a furgonból.
-Minden rosszban van valami jó.
-Azért ezt nem mondanám, azóta úgy érzem, mintha levált volna a retinám a bal
szemben.
Pár óra múlva Woody már elégedetten ült a gépen, ami hazafelé repítette. Egy
újabb sikeres ügyet zárt le. Megnyugvással nézett le a kis afrikai országra,
aminek légterét éppen azokban a percekben hagyta maga mögött. Liza Mellthengo
elfoglalhatja helyét az ország élén, és szabadon csökkentheti az élelmiszerek
természetes alapanyag arányát.
Annyira elmerült gondolataiban, hogy nem is vette észre azt a vörös hajú nőt,
aki leült a mellette lévő ülésre.
-Elnézést, nem láttam még ehhez foghatót, megmutatnád? – szólította meg a nő
Woodyt, ujjával felé mutatva.
Woody elfordította tekintetét az ablaktól, és a nőre nézett.
Persze, néha még magam is meglepődök rajta. Látod ezt a pecket?
-Igen, bár ilyen kis peckekkel nem szoktam foglalkozni – válaszolt felkacagva
a vörös hajú nő.
-Ezt meg tudom érteni. Szóval megragadod ezt a kis pecket, persze csak érzéssel,
nehogy kárt tegyél benne.
-Igen, most már nem is tűnik olyan kicsinek.
-Amikor stabilan tartod, akkor már egészen könnyen mozgatható, fel-le. Igen,
pontosan így. Ha egy darabig játszol vele, megtalálod a megfelelő pozíciót.
Onnantól kezdve csak annyit kell tenned, hogy élvezed a látottakat. Ha egy kicsit
közelebb hajolsz hozzá, akkor még jobb.
-Azt hiszem az már menni fog. Igen, látom – mondta a nő, miután az ügynök segítségével
sikeresen bekapcsolta annak lába mellett található, karfába épített televíziót.
Woody csak ekkor nézte meg alaposabban a nő arcát, akit ismert valahonnan.
-Elnézést, de nem találkoztunk mi már valahol?
-De, csak már körülmények között, de ne aggódjon, a húgom már mesélt rólad.
Didi vagyok. Didi De McCora. Szerencsére hosszú az út hazáig. Nem innál velem
valamit?
-Örömmel.