Hannibal

Illúziók bûvkörében

A napfény pillanatok alatt szertefoszlatta, szétzúzta a hajnal által hátrahagyott ködfüggönyt. A reggel ezernyi fénye a megszokott varázsával köszöntött a kertvárosra. Jack, mint mindig, ma is nehezen kelt fel. A hálószobában félig leeresztett redőnyök mellett ébredt, teljes csendben. Illetve majdnem teljesben. A konyha felől enyhe, lehelletfinom neszeket észlelt. Apró, tompa lépéseket, mozdulatok halk súrlódását a levegőben. A férfi még ezt is megérezte. Kitűnő érzékszervekkel rendelkezett, még akkor is, mikor a legmélyebb álmából ébredt. Most is. Lomha mozdulatokkal kászálódott ki a franciaágyból, megmozgatta elgémberedett, zsibbadt testét, végtagjait, majd felforgatta az ruhásszekrényt, mire megtalálta a számára megfelelő ruhaneműket. Öltözködési szokásaiban az elegáns, a méltóságteljes, a kirívó és a birzarr stílusjegyek keveredtek egymással. Sokat adott a külsejére. Gondosan borotválkozott, megmosta, beillatosította testét. Sűrű, éjszínű, göndör haj keretezte arányos, élénk, szabályos arcát. Harminckilenc éves volt, s ennek ellenére még mindig úgy élt, mint egy gyerek, gondtalanul, vidáman, elevenen. Egy szeretkezést, egy színházi előadást vagy egy borkóstolót is az élet nagy tréfájának, játéknak tekintette. Az egész életét megpróbálta végigszórakozni. Gyermekkorában sokkal elevenebb, temperamentumosabb és mozgékonyabb volt, ám ahogy teltek az évek, a lendületéből lassan vesztett, akár egy borospalack, melyet a tekintélyes szakértő nagy gonddal, körülményeskedéssel iszik ki. Szenvedélyes, érzékeny ember volt, mindig is, olykor szeles, meggondolatlan. Kiismerhetetlen egyéniség. Egyszerre imádnivaló, és bizarr is. Mágnesként vonzotta a nőket, bár a ténynek, hogy élénken érdeklődnek utána, nem tulajdonított különösebb jelentőséget, csak a szíve mélyén örült a magánéleti sikernek. Beképzeltté, dölyfössé, és indulatossá tették őt az elmúlt évek, ahogy befejezte tanulmányait, és az élet kemény, pénzzel és homállyal teli világában is megállta a helyét. Szívós volt, erőszakos és vakmerő; ezen tulajdonságai segítették őt az érvényesüléshez. Az elmúlt időszakok megöltek benne valamit abból az életvidám gyerekből, de egykori pimasz, élcelődő, humoros, ugyanakkor lehengerlő, markáns természete még ott rejtőzött benne, megszilárdult, oroszlánszerű jellemében. Az élet kegyesen bánt vele, felkarolta, támogatta, s aranyba öltöztette a tehetséges, ambiciózus, nagyszájú, megnyerő modorú fiatalembert. Valaha élvezte az életet- nagykanállal habzsolta a Los Angelesi éjszakákat, a füstös bárokat, és a hiányos öltözetű nőcskéket- de a kísértések, és a sötét, kicsapongó korszak után ő is megállapodott.
-Jack! Megint el fogsz késni! Igyekezz! - figyelmeztette egy bársonyos, kellemes csengésű, női hang, mely selymesen oszlott szét a levegőben. A felesége, Margaret. Tizenkét éve éltek már házasságban, tizenkét éve, ennek a kertvárosi, kétszintes, lakályos családi háznak az életterében. De Jack számára minden pillanatban úgy tűnt, mintha a kézfogót már egy évezrede tartották volna. Nem lelkesedett a házasság szentségéért, ezért a társadalmi, polgári szokásért, melyet egyszerű, dagályos, formális intézkedésnek vélt. Sosem tulajdonított ennek a kötőerőnek nagy szerepet. Az életet a benne rejlő kötetlenségekkel, a függetlenséggel együtt imádta. Margaret oldalán azonban csakhamar megkomolyodott, és kénytelen volt levetni a pajkos gyerek álarcát. Becsületes, adófizető állampolgár lett belőle. Ennek a nőnek sikerült megszelidítenie, és megedzenie a jellemét. Hálás volt ezért Margaretnek. Hálás volt neki, hogy megfogta a kezét, és bevezette őt az élet nagy, füstös labirintusába, s azóta is végig mellette maradt. Jack könnyen boldogult, sikeres, elismert szaktekintély lett, büntető peres ügyvéd. A szakmában elrejtette gyermeteg, komolytalan vonásait, de végleg megszabadulni tőlük sosem volt képes. Természetesen szeretőket és talpnyalókat is tartott- némelyiküket azért, hogy bebiztosítsa, s egyengesse vele jogi karrierjét, másokkal a testi adottságaik és tulajdonságaik, viselkedésük miatt osztotta meg az ágyát. Örökös szexuális, nemi zűrzavar hullámzott körülötte, mindezt Margaret persze nem sejthette. Az asszony büszke volt szorgalmas, dolgos és ambiciózus férjére, és látatlanban is megbízott benne, hűsége felől nem voltak kétségei. Tizenkét éven keresztül csak kora reggel, és délután, szürkületkor találkoztak, érintkeztek egymással, s ahogy észrevétlenül haladt az idő kereke, a simogatások, ölelések, szeretetteljes gesztusok lassan elsikkadtak közöttük. A férfinek egész napját felőrölte komoly, körültekintő, becsületesen végzett munkája, s nemritkán maradt ott az irodában, munkaidő után is, az iratok, jegyzetek, akták között, hogy szexuális éhségét csillapítsa. Különös szokásokkal rendelkezett, ha úgy hozta kedve, még az irodája vonzó külsejű, vékony, csinos takarítónőjével is képes volt összeállni, máskor hivatásosokat rendelt magához, a szem,- és fültanúkat természetesen egy-egy, impozáns összegről szóló csekkel bírta jobb belátásra. Ugyanakkor, számtalan titkos kalandja ellenére úgy érezte, még mindig imádja a feleségét, úgy hitte, más nő nem árnyékolhatja be ezt a rajongó, magasztaló szerelmet, még az állandó találkái és piszkos nőügyei ellenére sem lanyhult benne a Margaret iránti őszinte érzelem. Legalábbis olykor így érezte, s ilyenkor drága éttermekbe vitte a nőt vacsorázni, majd éjszakába nyúló beszélgetések következtek, s a végén az ágyban kötöttek ki. Nem tudott mit kezdeni a pénzével, a hatalmával, és a tekintélyével- mikor ezek az értékek megjelentek az életében, abból a vidám, gyerekes, barátságos fiatalemberből gátlástalan, hazug, eltorzult, életimádó nagymenő lett. Hiába faragott belőle felelősségteljes férfit a felesége, bizonyos ösztönök, melyek csíráztak benne, előbb-utóbb elszabadultak. Olyan volt ez, mint egy betegség. Halálos, őrült kór. Jack nem tudta kivonni magát hatása alól. Erősebb volt nála ez a kényszerérzés, ez az őrült szenvedély. Jól tudta, Margaret volt a tét, mégsem volt képes parancsolni a vérének. Az ember életében akadnak olyan pillanatok, mikor a józanész rációja felett az ösztönök kiszámíthatatlansága győzedelmeskedik. Jack most egy ilyen zavaros hullámvölgybe érkezett. Most gyorsan, lendületesen kocogott le a lépcsőn. Léptei tompán koppantak a vörös szőnyegen, mely a földszinti előszobában nyújtózott. Margaret lassan kész volt a reggelivel, a stake, a sonka, és a tojás, mint minden reggel, most is percre pontosan ott gőzölgött az étkezőasztalon. A nap lassan széttépte a hajnal sötétségét, az ég tengerkékre színeződött. Jack átölelte a feleségét, és kurtán megcsókolta. A nő szája puha volt, ízletes. A férfi úgy csókolta, mintha a cigarettájára gyújtana, vagy mintha újságot olvasna- amolyan hagyománnyá, szokássá vált ez közöttük, mintha nem is az összetartozást, a kölcsönös, lángoló érzelmeket igyekezne hangsúlyozni…
A férfi helyet foglalt, ránézett a friss ételre, összedörzsölte tenyerét, majd az evőeszközök azonnal megcsörrentek a kezében. Mohón evett, nem figyelve másra, mint egy gyerek. A feleségét mindig megmosolyogtatta ez a temperamentumos, már-már komikus hevesség. Talán ez volt a fő ok, amiért beleszeretett Jack-be, és a házasság kötelékében egyesült vele. Ez a pajkos, örökmozgó temperamentum, mely egyszerre taszította, és vonzotta is az asszonyt- ez a lehengerlő viselkedésforma, melyben a férje mindig is jeleskedett, teljesen hatása alatt tartotta őt. Jack bűvkörébe vonta a nőt, mint minden más élettársát is. Pedig Margaretnek sem volt oka szégyenkezésre. Karcsú volt, szerény, és még ma is roppant fiatalos. Bájos teremtés. Arra született, hogy a férfiak támasztéka és segítője legyen. Édesanyja halála után az apját is ő támogatta lelkileg, megpróbálva visszaadni az öregember életkedvét. Mint a legidősebb az apa gyermekei közül, kötelességének érezte, hogy az idős férfi magányát, sivár állapotát enyhítse. Hivatásának érezte, hogy a férfiak mögé álljon, hogy oltalmazza őket a nehéz pillanatokban, önként vállalta ezt a feladatot. Oroszlánként harcolt az ő oldalukon. Csak szeretetet várt cserébe, melyet eleinte meg is kapott Jack-től, de az utóbbi években, szinte észrevétlenül távolodtak el egymástól, szándékuk ellenére. A vonzalom megmaradt, a tűz még lobogott, a múlt szélvihara nem szabdalhatta még szét acélerős kapcsolatukat, és kötődésüket. Epekedve szomjazták a másikat. A körülmények azonban összeesküdtek ellenük. Jack megromlott, és elfordult a feleségétől, amellett, hogy még mindig imádta… Egyszerűen nem bírta ki egy-egy meztelen női test látványa nélkül, mikor az irodában nyakig merült a munkában, amikor idegőrlő gondok nyomasztották, s amikor Margaret nem állt mellette, hogy derűt vigyen a szürke hétköznapjaiba. Napközben nem találkoztak, soha, csak egy-egy kurta telefonhívás bonyolódott köztük, de legtöbbször még ennyi sem. A nő a háziasszonyok unalmas, sivár életét élte, elszigetelten a világ ezernyi élvezetétől és fényétől.
Jack befejezte, szalvétával gondosan áttörölte szája szélét, majd felállt, és elsietett felesége mellett. Margaret utánatekintett, egy röpke pillanatig méregette a férfit.
-Valami baj van?- kérdezte, Jack felé fordulva. A férfi nem fordult meg, csak megállt, a konyha közepén. Lassan fordult vissza, minden mozdulatának nyomatékot adva. Szemében különös fáradtság, zsibbadás csillogott, úgy festett egy percre, mint egy beteg, öreg tacskó. Pedig nagyon is életerős férfi volt, ám a mai reggelen valami nyomasztotta, gyötörte. Még a feltűnést keltő, élénk viselkedése is mérsékeltebb volt a szokottnál. Az a cseppnyi jókedv és vidámság, melyet magával hozott az étkezőbe, elpárolgott. Most megtörtnek, megcsömörlöttnek látszott. Kaméleon volt, pillanatok alatt változott a viselkedése, a közérzete.
-Ugyan, mi baj lenne?- kérdezett vissza szomorkás hangon. -Csak a szokásos. A szakmai problémák, a hivatásom, szivem. -A mandzsettagombbal vacakolt, hogy feszültségét elrejtse. Margaret odalépett hozzá, karcsún, kecsesen, és köréfonódott. A férfi hűvös, merev maradt, nem lágyult el most, mint ahogy szokott. A nő a mellkasára hajtotta a fejét, Jack magas, izmos teste védőgyűrűként vette körbe, pedig nem ő volt az, akinek támogatásra lett volna szüksége. Jack kurtán végigsimított a nő barnás, vöröses hajszálain.
-Jimmy Carter próbálja megvétózni az ügyfelem ártatlanságát. Jim mindenáron keresztbe akar tenni nekem. Borzalmas, borzalmas… Nem engedhetem, hogy bekasztlizzák a védencem, tele vannak a zsebei zöldhasúval. Meg kell nyernem ezt az ügyet. -mondta a férfi indulatos hangon. Margaret felpillantott rá, egy percre összenéztek.
-Jimmy Carter? De hisz ő az évfolyamtársad volt a középiskolában! Mellesleg az egyik legjobb barátod volt. -méltatlankodott az asszony. -Miért ártana neked?
A férfi kihámozta magát felesége szerető karjai közül, és leemelte fakó öltönyét a fogasról.
-Hogyhogy miért?- kérdezett vissza. Hangjában nem kis indulat villant meg. -A barátság nemes elve szertefoszlik a pénz, és a felnőttek világában. Tényleg jó barátok voltunk, egy időben. Sokszor kirántottam őt a szarból. -mondta diadalittasan, és egy örömteljes, borotvaéles mosoly villant fel impozáns arcán. -Csak már elfelejtette.
Margaret jól emlékezett még James Carterre, Jack-kel állandóan együtt lógtak iskola után. A lány akkor ismerkedett meg leendő férjével, mikor az, és Jimmy a legjobb haverok voltak. Aztán az élet elsodorta őket egymás mellől. A nő csak arra emlékezett még haloványan, hogy Carter volt Jack tanúja az esküvőjükön. A kézfogó… mintha évszázadokkal ezelőtt történt volna. A napok, az órák, a percek csigalassúsággal teltek, mióta Margaret megházasodott. Férje körül ezzel szemben mozgott az élet… Úgy érezte, mintha egy börtönben raboskodna… Az asszony férje után sietett, aki a cipőkanalat kereste a gardróbban.
-Tekintettel lehetnétek legalább a barátságotok emlékére!- erősködött a nő, kezét Jack vállára helyezve. A férfire nyugtatóan hatott az a kéz… -Helyesebb lenne, ha egyikőtök visszalépne az ügytől, és…
Az ügyvéd összehúzott szemöldökkel pillantott fel nejére. Indulatok öntötték el markáns, arányos arcát.
-Én ügyvéd vagyok, nem léphetek vissza egy peres ügytől. -jelentette ki ünnepélyesen.
-Miért nem?- vágott vissza az asszony. Gyönyörű smaragdszínű szemében kíváncsiság tündöklött. Érdeklődött a férje ügyei után, mint a legtöbb asszony. Jack azonban nem szívesen beszélt ezekről a dolgokról, főleg most nem, hogy Carter is képbe került… Egykoron barátok voltak, igazi, becsületes, nemes érzelmek fűzték össze őket… Mára ez kihalt, ez az érzés, melyet óvtak a széltől is, mely oly törékeny volt… Odaveszett, elmerült az eltelt évek szakadékában. A testvéri szeretetük az érett felnőtkorral inkább utálkozássá és ellenségeskedéssé torzult. Vagy mégis kedvelték még egymást, maradt még egy szikra a szívükben? Jack nem tudott válaszolni erre a kérdésre, és egyelőre nem is akart. Most már elkészült, és kilépett volna a gardróbból, de agyába villant, hogy feleségét otthagyta válasz nélkül. A nő a mellén összefont kézzel várt rá. Jack visszafordult, és átölelte, szorosan, érzelmesen, erőteljesen. Ez a szorítás többet mondott, mint az ügyvéd szavai. A gyermeteg férfi ugyanis néha egy-egy tettével, gesztusával, viselkedésével többet közölt a vele érintkező személyekkel, mint szavak útján. Ez jellemezte magánéletét. A tárgyalóteremben ezzel szemben azonnal megeredt a nyelve, nyoma sem volt annak a szórakozott kisfiúnak, vagy a visszafogott magánembernek. Indulatait azonban megpróbálta a teremben felszínre hozni, és ráereszteni ellenfeleire, s nyugodt, kiegyensúlyozott családfőként hazatérni. A munkát mindig letette a küszöbön.
-Túl sokat aggódsz miattam. -suttogta a férfi, miközben testük szorosan, mereven összeforrt ölelkezésükben. A nő hajának, kölnijének puha, bársonyos illata lengte körbe. Most, ebben a percben pokolian bánta, ahogy hitvese háta mögött bűnös tettekre szánta el magát. Ezeknek az emléke azonban most eltörlődött, szétolvadt. Csak nejét látta, hullámzó, hosszú haját, gyönyörű arcát, karcsú alakját, idomait, és szenvedélyes, tűzzel, élettel teli tekintetét. Ahogy azok a szemek rávetültek, forró érzelmek öntötték el. Egy pillanatig egymásra meredtek némán, szótlanul. Úgy látszott, egy röpke percig, kezd helyreállni a szakadék közöttük. Hogy másodszorra is felfedezik egymás erényeit, hogy kapcsolatuk második virágkorába ért. A varázs azonban elmúlt, egy tűnő pillanat alatt elszakadtak egymástól, és a férfi megemelte aktatáskáját, majd lesietett a lépcsőn. Viszonyukon semmi sem változott. Mintha a szél megpiszkálta volna a parazsat, s egy pillanatra felszínre törtek volna a lángnyelvek… ám a pillanat elmúlt.
Jack és Carter a tárgyaláson találkoztak ismét, hosszú évek múltán. A hűvös, barátságtalan terem lassan megtelt emberekkel. Színes polgársereg viharzott be a szárnyas, barnára festett kapun. Jack védence, Vinny Salieri mellett foglalt helyet. Az alak, akinek egyébként több villája is volt Los Angeles fényűző negyedeiben, és egyszerre több monopolycéget igazgatott, most botrányba került, amikor lefülelték, egy fegyvercsempészési akció közben. Azelőtt mintapolgárnak hitték, valóságos szentnek, a helyi nagymenőnek… most azonban szégyenfolt sötétlett tekintélyén és hírnevén. Jack tisztában volt vele, hogy ezt a pert meg kell nyernie, különben ezt a komoly társadalmi helyzetben lévő férfit az ő alkalmatlansága, tudatlansága miatt ítélik el… a tudat, hogy ez megtörténhet, éles tőrként hasított gondolatainak nyugodt menetébe. Salieri a tömeget fürkészte. Kollégái, legközelebbi barátai mind helyet foglaltak körülötte. Gengszterek, sötét öltönyben, kalapban, szivarozva, cigarettázva, botorvaéles tekintettel, azzal a fajtával, melybe nem ajánlatos belenézni. Körszakállú, kopaszodó fickó volt, túl a hatvanon. Diszkréten hajolt oda Jackhez, aki az ügyiratokat vizsgálta.
-Minden rendben megy majd, ugye?- kérdezte, nem épp magabiztos hangon. Az ügyvédet a szavak kizökkentették az olvasásból, ám feje egy centiméternyit Vinny felé fordult. Próbált erőt venni magán, erélyes, határozott, ugyanakkor megnyugtató is lenni.
-Természetesen. -mosolyodott el. -Nincs okunk aggodalomra. A vád kifogyott az érvelésből, most már nincsenek ésszerű érvek, csak körülményeskedni fognak. Legalábbis nem tudnék róla, hogy sikerült újabb terhelő bizonyítékot szerezniük. Bogarat ültettem az esküdtek fülébe, nem bizonyosak benne, hogy az ön emberei voltak-e abban a bizonyos raktárban a razzia alatt. A szemtanúk vallomása pedig homályos és pontatlan. Nincs tehát tényező, amely az ön makulátlanságának bebizonyítása elé akadályt gördítene. -magyarázta, miközben fellapozta jegyzeteit, aktáit. Megpróbálta palástolni bizonytalanságát. A száraz tudat, hogy egykori barátja, Carter a másik oldalon harcol, már ez a tény zaklatta, ott zizegett, hullámzott idegeiben. Tények, események, árnyak kusza egyvelege áramlott a gondolatai között. Salieri felsóhajtott. Összébb húzta magán elegáns bőrkabátját.
-Helyes, Mr. Goodman. -bólintott végül, végigsimítva őszülő haján. -Számítok az ön segítségére.
A szünetben nyerésre álltak. A következő időpontot elnapolták. Jack elégedetten pakolta bele aktáit, dossziéit barna aktatáskájába, mikor a terem kiüresedett, a tömeg kiáramlott a főbejáraton. Az öreg Vinny meghívta a kollégákat egy körre, a közeli vendéglőbe. A hangzavar és a lárma lassan felszívódott a tágas teremből. Egyre hangosabb léptek közelítettek felé. Megfordult. Egy karcsú, alacsony férfi állt vele szemben, szálegyenes gerinccel, arcán démoni mosollyal. Gesztenyeszínű szemében vörös fény izzott. Egy ideig egymást méregették, mint a veterán szakértők a borospalackot a fülledt pincében.
-Jim…- mondta végül ki hangosan barátja, egykori lelki támasza nevét Goodman. Emlékeiben felderengett egy kép a régi Jimről. Másnak képzelte, egész másnak. Akkor, Oregonban, a középiskolában, a szennyes kisvárosban szerény volt, visszafogott és zárkózott- gyámoltalan és határozatlan. Most azonban mintha acélerős személyiséggé fejlődött volna. Beteges, esetlen gyerek volt, bőre azonban most ápoltan csillogott, szemei életerősen ragyogtak, arca puha volt, fölösleges zsírréteg nélkül. Elengedett egy halvány mosolyt, ahogy észrevette a Jack arcán tükröződő megdöbbenést. Nem szorítottak kezet, csak álltak, mint két párbajozó. Egyre nyomasztóbb, tökéletesebb csend ereszkedett rájuk. A helyiség kiüresedett, semmi nem mozdult, csak az öreg bútorok reccsentek meg néha.
-Látom, furcsállod, hogy így látsz engem. -mondta, szavaiban halvány gúnyolódó éllel Carter, és borostás állával odabökött az ügyvéd felé, kézszorítás helyett. A formaságokat meglehetősen felületesen kezelték, mióta kapcsolatuk megszakadt. Jim most Edgar Willis ügyészt pénzelte, hogy minél nagyobb kedvvel vesse bele magát a munkába, és minden erejével Salieri leleplezésén legyen. Willis az anyagiak fejében egyre lelkesebben, erőszakosabban dolgozott, ám erőfeszítéseinek gyümölcse egyelőre nem éreztette hatását- Jack nyerésre állt.
-Gyenge, nyeszlett kölyök voltál, ez tény. -vigyorgott a képébe az ügyvéd, élvezve gúnyának, szavainak maró hatását. Carter egy pillanatra lesütötte a szemét. -Ezzel szemben most finom modorú, szenvedélyes, törtető újgazdagnak látszol.
Jim összevonta szemöldökét.
-Hogy érted ezt? -kérdezte értetlenül.
-Nyílt titok, hogy te ösztönzöd az ügyészt, hogy szorongassa meg Salierit. Gátlástalan eszközökhöz folyamodsz. -csak úgy áradt belőle a szó, rekedtes hangon. Még mindig ott rejtőzött szavaiban az az ellenséges, maró gúny, és az a burkolt gyűlölet. Jim megőrizte hidegvérét, nyugodtan elmosolyodott, lehunyt szemmel.
-Nehogy azt gondold, hogy Vinny barátod ártatlan! -kurjantotta öblös hangon, és elkacagta magát. -Nem először emelnek ellene vádat. Fegyvercsempészés és drogkereskedelem alapos gyanúja miatt már indult ellene eljárás. Akkor megúszta a disznó féreg, a kapcsolatai miatt felmentették. Teszek róla, hogy most ne úgy bánjanak vele, mint a hímestojással. Ezúttal rács mögé kerül.
Jack karjára terítette olasz bőrkabátját, felmarkolta aktatáskáját, és egyenletes léptekkel megindult a kijárat felé. Carter nyomban utánairamodott, kényelmes tempóban.
-Téged egyéni érdekek mozgatnak, James. Nem a közjóért teszed ezt, hanem hogy a régi sérelmeidért bosszút állj Salierin. -sóhajtotta az ügyvéd nyugalomban. A teremőrök készségesen nyitották ki előttük a kaput. Kiléptek. A napfény az arcukba szökött. Lassan kocogtak lefelé a bíróság hosszú lépcsőjén. Odakinn faleveleket sodort végig az úton a langyos szellőtől felkavart levegő. Délután volt, késő délután. Ilyenkor, az ősz elején zavaróan rövidültek a nappalok. Az ég alja lassan bíborvörösre színeződött. A poros, szennyes utcákon csend uralkodott. Los Angeles, a hatalmas metropolisz lassan megpihent. A két férfi egy ideig nem szólt egymáshoz. Megfáradtan siklottak végig az elnéptelenedett, szürke utcákon. James szólni akart, és láthatóan egész idő alatt megpróbálta összeszedni gondolatait.
-Elismerem, tényleg a gyűlölet hajt. -ismerte be szégyenérzet nélkül. A hangja már nem olyan volt, mint azé a fiúé, akit Jack egykor megismert. Megtelt határozottsággal, értelemmel, bátorsággal. -Piszkos gazember ez a Salieri. Nem ok nélkül haragszom rá. -folytatta, miközben megpróbált lépést tartani a hazafelé igyekvő ügyvéddel. -Ez a gátlástalan pondró átgázol mindenkin, aki csak kapcsolatba lép vele. Uralkodni akar az embereken. Azt hiszi, mindent megvehet a pénzével. Szaros kis tetű. Azt hiszed, ha kihúzod a szarból, pátyolgatni fog téged? Meglep, mennyire naiv vagy, Jack. Ez az ember ahhoz ért, hogy a polgárokat kizsigerelje. Törtető, egoista, kemény maffiózó. -Az ügyvéd elcsodálkozott. Carter naivnak nevezte őt, holott azelőtt épp Jim viselkedett ostobán és megfontolatlanul. Azelőtt neki volt szüksége egy támaszra. Gyámoltalan volt, határozatlan. Most pedig ő ad tanácsot. Ezt nem hagyhatta annyiban. Megállt, hirtelen megpördült, és egykori barátja szemébe nézett.
-Nincs rá szükségem, hogy tanácsokat osztogass, megértetted?- rivallt rá rekedtes, fémes hangon. Hirtelen ismét azok a civódó gyerekek voltak. Jim elmosolyodott.
-Csak meg akarlak kímélni egy csalódástól. -próbálta elvenni Jack szavainak élét. Az ügyvéd lassan tovább lépdelt, és megrázta a fejét.
-Nem. El akarsz tántorítani attól, hogy kiálljak Salieri mellett, hogy engem félretéve kiélhesd a bosszúvágyadat. -vetette oda az utána igyekvő, öltönyös úrnak velősen.
-Ez őrültség!- próbálta mentegetni magát egykori barátja, miközben magában azon morfondírozott, még mindig mennyire vág az esze ennek a Jack gyereknek. Az ügyvéd mindig pontosan tudta, mit akarnak tőle az emberek. Mindig az elmék mögé látott, apró, elejtett szavakból is tájékozódott a vele kapcsolatban lévő emberek szándékai felől. Ragyogó ösztön segítette. Nemhiába lett ügyvéd.
-Ugyan, Jack! A szándékom csupán annyi, hogy meg akarlak kímélni egy csalódástól! -próbálta Carter visszanyerni makulátlanságát Jack szemében az édeskés szavakkal, ám amaz túl éleseszű volt ahhoz, hogy megzavarja. Az utcán csupán ketten csatangoltak. Valahol, messze vadul felbőgött egy öreg gépkocsi motorja. Az utcai lámpák lassan felvillantak közöttük. Az egyre hűvösebb szellő felkapta a szemetet, a port a járdakőről, és ide-oda táncolt vele a szürkületben. Hatalmas bevásárlóközpontok, night club-ok, éttermek, modern mozik és tengernyi más szórakozóhely között jártak a gigantikus utcákon. Minden zárva tartott. A levegő kezdett eljegesedni körülöttük. A szél bekúszott öltönyük ujján, megragadta csupasz nyakukat, és meglibbentette ruhájukat. Jack fogai összekoccantak. Hirtelen azon kapták magukat, hogy vacognak. Két ellenség, két egykori társ, az éjszakában. Különös helyzet volt ez. A csendet, mely közéjük ékelődött, Carter törte meg.
-Tapasztalatból beszélek, Jack! -erősködött a jó megjelenésű üzletember, miközben igyekezett felvenni az ügyvéd őrült tempóját. Szinte már kocogtak. Hirtelen megélénkült a forgalom. Egy zsivalytól hangos, fényes kerületbe érkeztek. Jack a szemével taxi után kutatott a rendszertelen, átláthatatlan, sűrű tömegben, a nyakát nyújtogatta, hogy a körülötte állókon túllásson.
-Ez az ember egy gerinctelen féreg!- dobálózott a nem épp bóknak szánt, kemény ízű szavakkal. Egyre hangosabban kellett beszélnie, ha túl akarta harsogni a lármát, és az autórádiókból bömbölő zenéket. Goodman hirtelen visszafodult felé. Tekintetük zavaró hirtelenséggel keresztezte egymást.
-Túlmentél a határon, Carter! -figyelmeztette. -Ez már becsületsértés! Az, hogy nem kedveled a fickót, a te dolgod. Engem viszont nem fogsz befolyásolni a szánalmas érveiddel, meg a magyarázkodásoddal. -Nyers volt és határozott. Mielőtt a kétségbeesett, tanácstalan férfi válaszolhatott volna, Goodman a válla fölött hátrapillantott, és sikerült elcsípnie egy taxi látványát az út másik oldalán. Megpróbált átvergődni az úttesten, a cikázó autók között. Az utcát a friss pizza illata, az olajszag, a sarki pékség süteményeinek hívogató illata, a hangos zajongás, az üvöltözés, és a motorbőgés különös kavalkádja töltötte be. Hosszú bolyongás után végre sikerült egy kurta szünetet találnia az autók áramlásai között, és gyorsan átszaladt, épp a parkoló taxi irányába. Carter, dacolva az ismét megélénkülő forgalommal a fürge ügyvéd után iramodott. Mindent megpróbált.
-Jack, ez az ember közönséges bűnöző! -folytatta tovább monoton hangon az elkezdett magyarázkodást, miközben az ügyvéd kurta konzultációt folytatott a sofőrrel. -Ne tévesszen meg a pénze, a gazdagsága! Mindenkit kiherél, aki közvetlen kapcsolatba kerül vele!
Goodman már meg is egyezett a taxisofőrrel, ám mielőtt beszállt volna a koszos, ragacsos, sárgás kocsiba, megfordult, egyenesen Jim szemébe nézett. Ismét vitázó, szenvedélyes kölkök voltak.
-Mit gondolsz, te mintapolgár vagy?- kérdezte keserűen, mintha őt, személyesen is bántaná, hogy Carter is rossz útra tévedt, hogy elsüllyedt a korrpució mocsarában. -Szennyes, aljas pénzügyleteid vannak, megvesztegetsz személyeket, erőszakos úton ragadod magadhoz a hatalmat! Piti törvényszegő lettél, haszontalan bűnöző! -ismét torzsalkodtak, magas hangon, mint megboldogult gyermekkorukban. Jack ismét belemart egykori támaszába, hogy utolsó csirkefogónak minősítette, és egyúttal biztosította arról is a rámenős üzletembert, hogy foggal-körömmel harcolni fog Salieri ügyéért. Jim arca paprikavörösre változott, ahogy egykori legközelebbi barátja szájából hallotta azokat a szavakat, melyek -de ezt még magának sem merte beismerni- meghatározták őt. Valóban bűnöző lett- de Istenem, ki feddhetetlen ebben a sötét, torz városban? Jimmy széttárta karjait. Szemüvege lencséjére porszemek tapadtak.
-Los Angelesben mindenki bűnös. Itt nincs makulátlan lakos, Jack! -mosolygott. Arca fiatalosnak és fittnek tűnt, pedig Goodman előbbi szavai azért nagy nyomot hagytak benne, mint az emberi húsban a mély barázda. Egy kifőzdéből gőzölgő pizza nyálcsorgató illata kígyózott feléjük. -Azt hittem, ezt te tudod a legjobban! Hiszen te vagy az, aki mindenféle utolsó szemétládát kimosdatsz a szennyből! -rikoltotta. Jack nem érezte a szavak súlyát, a bennük rejlő szemrehányó élt. Nem is akarta érezni. Beszállt a taxiba, az ajtót pedig durván behúzta maga után. Intett a sofőrnek, hogy várjon még egy percet, majd letekerte az ablakot, ahogy látta, hogy Jimmy még várakozik rá, a végszóra.
-Sajnálom, Jim. -vigyorgott a kocsiból az ügyvéd. A motorok hirtelen felbőgtek. -Már nincsenek hatással rám a szavaid. A barátságunk erős kötelék volt, de szétmorzsolódott, ahogy minden szétfoszlik az életben. Azt gondoltad, hogy ennyi év után hatást gyakorolhatsz rám a puszta körmönfont szavaiddal? Engem nem vághatsz át így.
Carter nem törődött a nagy szavakkal. Vinny veszélyességét akarta bizonyítani, minden áron.
-Ha kiállsz Salieri mellett, neked befellegzett, Jack! -fenyegetőzött komoran a cégigazgató, megigazítani magán a vászonkabátot, amibe rendszeresen belekapott a fagyossá váló szél. Hangosan beszélt, hogy elnyomja a színes zajt, mely körbeölelte őket. A bérházak ablakaiban a csóró polgárok dugták ki a fejüket, többnyire szűk trikóban, olcsó söröspalackot szorongatva, cigarettázva. Élvezték a lármát, a mozgást, a jövés-menést. Innen-onnan veszekedések zajai hallatszottak ki a nyílt utcára. A járókelők kusza forgataga rá se hederített. Az ilyesmi mindennapos volt ezen a züllött erkölcsű környéken. Lepukkant munkásnegyed volt ez.
-Tartsd meg a véleményed, James. -mondta az ügyvéd. Soha nem szólította még Jamesnek az egykori barátot. Mindig becézte. Most ez is sokat jelentett. -Nem lépek vissza az ügytől. Nem leszek nevetség tárgya a te hülye figyelmeztetésed miatt. Átlátok a ravasz, sunyi viselkedéseden, barátom. Fáj a fogad Salieri fejére, ugye? -kérdezte, élvezve a helyzetet. Markáns arca mosolyra torzult. Őszinte, gunyoros, jóleső mosolygás volt ez. -Mekkora nyereség lenne, ha eltakaríthatnád az útból! -fokozta tovább. -Akkor bekebelezhetnéd akár a várost is! -szőtte tovább ízetlen tréfáját. Jim arca megmerevedett. -Te lehetnél a nagy Salieri utóda. A nagy Salieri kis utóda. -A „kis”-re tette a hangsúlyt. Elkuncogta magát. Öblös, gurgulázó hang tört fel a torka mélyéről. Behunyta a a szemét. Nem látta barátja savanyú arcát, de tapintható volt a feszültség.
-Ahogy kívánod, Jack. -vont vállat Carter. Szemöldökét összehúzta, bolondos, szétszórt arca zárttá merevedett. -Megpróbáltalak észhez téríteni, de úgy látom, nem megy. Túlságosan magával ragadott téged a pénz szele ahhoz, hogy tiszta elmével figyelj rám. Salieri ügyesen behálózott, de mondok valamit. Engem nem fog beskatulyázni. Engem nem. Én pellengérre állíttatom.
Az ügyvéd felsóhajtott. Az a játékos, pajkos vidámság még ott díszelgett arcán.
-Nagy szavakkal dobálózól. -állapította meg. -De annak örülök, hogy végre szembenéztél a ténnyel, hogy a bíróság ódon falai között bizony meg fogunk ütközni. A gyerekkornak vége van, Jimmy. -mondta ezt határozottan, mély meggyőződéssel, mintha így is gondolná. De tudta jól, hogy a gyerekkor egyes vonásai a tárgyalóterem arénájában köszönnek vissza; a szócsatákat, az egymás érveinek, állításainak cáfolatát, az egymásba maró, gúnyos megjegyzéseket mind kisded, szórakoztató, mókás elemeknek vélte. A gondtalan, mulattató élet elmaradhatatlan kellékeinek. Érett, komoly férfinak próbált látszani Jim szemében, de lélekben mindig gyerek maradt. Otthon is, és az irodában, vagy a tárgyalóteremben is. Most azonban erősnek akarta mutatni magát- elrejteni a gyermeteg tulajdonságokat, hogy Carter megérezze a veszélyt. Megpróbálta levedleni a gyermekkor kígyóbőrét, és megvillantani oroszlánkörmeit. -A barátságunk elszállt, akárcsak a serdülőkorunk. -jegyezte meg mellékesen. -Érett emberekként most egymással kell szembenéznünk. Most nem az elénk gördülő akadályokat kell karöltve leküzdenünk, hanem egymással kell megmérkőznünk. Egymással.
James beletörődve bólintott.
-Nekem így is megfelel. -vetette oda nyersen, dacosan, majd intett, megfordult, átsietett az úttesten, majd eltűnt a sarkon. A taxi azon nyomban meglódult, felkavarva a leülepedett port és szennyet, végigzúgva a hosszú, egyenes úton, beépülve a közúti forgalom tengerébe.
Kemény napok következtek. Ez a beszélgetésük vihar előtti sötétedés volt, a felhők összegyülemlése, mely lavinát indított el. Makacs módon kitartottak az általuk képviselt, eltérő célok mellett. A per eldőlni látszott. A vád tanúinak vallomása rendszerint pontatlan, megbízhatatlan volt. Carter elgondolkozott rajta, hogy lefizessen-e néhány polgárt, ismerőst, hogy tanúskodjanak Vinny ellen- aztán, akárhányszor emelte meg a kagylót, a keze minduntalan meghátrált. Nem volt képes ilyen aljasságra. Végig Jack korholó, vádló szavai csengtek, égtek a fülében. Romlott volt ő is- a nagyváros gátlástalansága, a korrupció, ez a hatalmas gépezet őt is bekebelezte, de nem ment túl egy határon. Nem tudta rászánni magát. Jack zseniális, briliáns módon állította félre az útból a hebegő, határozatlan tanúkat, fölényes győzelmet aratott felettük, és ezt még száraz, olykor sértő gúnyokkal is cifrázta. Carter és Willis szinte tehetetlenek voltak vele szemben- Goodman néha irgalmatlan gyilkológéppé változott a teremben, és ilyenkor képtelenség volt megállítani. Jimmy azonban közben ráeszmélt, hogy az ügyvédnek van egy felesége, aki ráadásul azonos azzal a Margaret Trask-kel, akinek a nagy nőcsábász Jack annak idején keményen udvarolt. Ismerte Margaretet, még a középiskolás időkből. A szép, fiatal, karcsú lány még elevenen élt az emlékezetében. Fiatalok voltak akkor, tele érzésekkel, vágyakkal, és az ellenkező nem iránti, kimeríthetetlen érdeklődéssel. Jim meglehetősen gátlásos volt akkoriban, s bár a lány tetszett neki, nem mert közeledni felé. Jacket azonban nem kellett félteni, rámenős volt, magabiztos, és nagy sikert könyvelhetett el. James sosem neheztelt barátjára, amiért elhappolta az orra elől ezt a különleges lányt- most azonban, hogy tudomására jutott e két ember frigye, előtört belőle a bosszúvágy. Most azon volt, hogy megkeserítse, tönkretegye és összezavarja Goodman életét- a szíve mélyén megutálta. Utálta a közönséges, mindenkin átgázoló, gunyoros vigyorát, a pöffeszkedő viselkedését, és neheztelt rá hatalmas tehetsége miatt is. Haraggal nézte, ahogy a tárgyalóteremben az ügyvéd bonyolult keresztkérdéseivel végzett egyenként a nevetséges tanúkkal. Még a keményebbekkel is könnyedén elbánt- féltékeny volt rá, talán a bámulatos értelme, a logikája, az intelligenciája miatt.
A barátságuk immár nem jelentett semmit- a lelkiismerete nem szólalt meg, hogy ne próbálja elcsábítani a nőt. Sőt, idővel fellelkesedett. A barátság fogalma elértéktelenedett számára. Egyszer, régen, talán még tisztában volt azzal, mit jelent ez, ám képe az évek múlásával elmosódott benne. A gátlástalanság, és az aljasság mindig nagyobb úr egy-egy barátság, egy-egy becsületes összetartozás halovány emlékénél. Verőfényes nap volt, mikor ott parkolt a zöldövezeti házuk előtt. Az ősz még utolsó lángjával tombolt. A kertekben sövények tündöklöttek, virágillat töltötte be a levegőt. Csend övezte a nyugodt, hangulatos kis környéket. Valahol víz csörgedezett. Egy gondos öregember a sziklakertjét öntözgette. Az autók olajszaga, és éles hangja nem jutott el ide. James egyenletes, lassú léptekkel közeledett a házhoz. Lenyomta a csengőt. Az ajtót egy villámgyors, lendületes kéz nyitotta ki. Margaret állt ott, vele szemben, akárcsak hosszú évekkel ezelőtt. Egy kurta pillanatig szemügyre vették egymást. Jim nem tudta eldönteni, hogy a nő idegenként pillant rá, avagy a régi osztálytársat véli felfedezni benne. A nő sokáig kutakodott, vizsgálta a férfi fiatalos, sima vonásait.
-Jim Carter?- kérdezte az asszony, s a választ már előre tudta. A férfi bólintott. Tudta, hogy Jack megemlítette már neki, hogy ő visszatért a városba, így Margaretet nem érhette akkora meglepetés. Még mindig az ajtóban álltak, a nő furcsa zavarban volt. Nem hitte volna, hogy Carter, az egykori szolid fiú meglátogatja majd. Azt gondolta, férje és Jim küzdelme az otthon melegétől távol zajlik le majd. Meg aztán gondolta, a férfi nem kedveli őt kimondottan, miután sok-sok éve nem őt, hanem Jack Goodmant választotta. Most azonban, hogy annyi idő után újra találkoztak, a férfi szemében melegség csillogott. Vonásai ellágyultak, kedvesen mosolygott a nőre.
-Most érkeztem Los Angelesbe. -mondta. -De azt hiszem, Jack már említette neked.
-Igen. -válaszolt a nő, hangjában izgalommal. -Kerülj beljebb. -tárta szélesre az ajtót az üzletember előtt, aki „köszönöm”-öt rebegve belépett. Kellemes illat csapta meg az orrát, lakályos, hangulatos otthont talált odabenn; ízléses bútorokkal, színekkel, árnyalatokkal, tárgyakkal. Szétnézett, mintha kutatna valami után. Több folyosót is látott, melyek a ház különböző pontjaira vittek. Festmények, kávézóasztalok, porcelánok, dísztárgyak, elegáns bútorok látványa fogadta Cartert. A nő finom hangja zökkentette ki vizsgálódásából.
-Na, és minek köszönhetem látogatásodat?- kérdezte Margaret, miközben mindketten leültek a bőrkanapéra.
-Több oka is van annak, hogy idejöttem. -magyarázta leengedett hangon, kissé keserűen. A nő a kanapé karfájára könyökölt, és elmosolyodott, miközben a kávéscsészét vörös ajkához emelte.
-Csupa fül vagyok.
Carter kortyolt egyet a forró cappucinóból.
-Tudod, nem szeretném magam beleártani a férjed ügyeibe, de figyelmeztetnem kell téged, hogy mostanában nem a leghelyesebb úton jár. -vallotta be savanyú faarccal. Megpróbált úgy tenni, mintha ez a tény szánakozó érzéseket ébresztene benne. A nő arca rögtön elkomorult, úgy, ahogy a napfényt zárják el a gyülemlő viharfelhők. Őszinte megdöbbenésén látszott, hogy komoly érzelmek fűzik a férfihoz. A forró kávé reszketni kezdett a kezében. Kezdte sejteni, hogy Jack miért nem beszélt soha arról, mi történik vele napközben.
-Miről van szó? -kérdezte, próbálva palástolni az aggodalmat elbicsakló hangjában. Jim próbált együttérző lenni.
-Nos, Jack egy maffiaperben Vinny Salieri, a milliárdos gonosztevő mellé szegődött. -mondta nyersen. -Azt gondolja, ha tisztára mosa Salieri szennyesét, az majd beavatja őt elit köreibe. Most minden erejével azon van, hogy a védencét tisztázza a vádak alól.
-Mik a vádak? -kérdezte a nő, szándékosan a leglényegtelenebbre tapintva, mert a továbbiakat nem akarta hallani. Egy percre azt hitte, ez valami rossz álom.
-Fegyvercsempészet és kábítószerkereskedelem. -válaszolta komoran Jim. Tudta, hogy a nő szeretné elodázni a szembesülést férje általa koholt, fiktív üzelmeivel. Margaret előtt Jacket bűnözésre törekvő, szennyes, törtető gazembernek próbálta feltüntetni. -Salierit nem most először állítják bíróság elé, többször lefülelték már, de a pénze révén mindig sikerült megúsznia. Valamelyik kisfőnöke vitte el a balhét -itt felemelte hangját- mostanáig.
-Jim, remélem, tisztában vagy azzal, hogy nem kevesebbet állítasz Jackről, mint hogy -mondta Margaret, s reszketett, mint a nyárfalevél- ő egy közönséges bűnöző. -ezeket a minősítéseket is nehezére esett kimondani. Nem akart hinni Carter mézes-mázos, segítő szándékú állításainak. Ugyanakkor ez magyarázatot adhatott volna férje zárkózottságára, és titkolózására. Ez lett volna az, amit rejtegetett előle? Belegondolva a szőr felállt Margaret alkarján. A feddhetetlen ügyvéd. Jack sosem tenne ilyet, nem vinné rá a sors- erősködött magában az asszony. Carter komoly állításai, és a személyiségéből áradó megfontolt merevség azonban nyomós ellenérvek voltak.
-Nem szeretném, ha az válna belőle, Margaret. -rebegte Jim hamis keserűséggel. -Valaha mégiscsak közel álltunk egymáshoz. Kötelességemnek éreztem, hogy figyelmeztesselek.
A zavart nő nem tudott mit válaszolni. Lenyelte a válaszát.
-Na de beszéljünk vidámabb témákról. -mosolyodott el hirtelen Jim. Ez az átmenet nélküli hangulatváltozás elárulhatta volna őt, ha Margaret nem lenne olyan, felcsigázott állapotban, hogy ne vegye észre. -Legalább jól megvagytok?- kérdezte udvariasan. Margaret nem válaszolt. A férfi a hallgatásból arra következtetett, hogy nincs minden rendben. Az akváriumban kecsesen úszkáló angolna árnyéka végigkúszott fitt, egézségtől duzzadó arcán. Odahajolt a nőhöz.
-Van valami baj? Nekem elmondhatod. -biztatta nyájasan. -Én a barátod vagyok. Rám gyerekkorunkban is számíthattál. Tudod, hogy nem voltam közömbös irántad. -ez majdnem úgy hangzott, mint egy szerelmi vallomás, hát még ez: -Most sem vagyok az.
A nő zavarban volt. Az információáradat, melyet Jim rázúdított, megemésztést igényelt, azt, hogy leülepedjen. Jim azonban nem hagyott erre időt neki.
-Hát, az igazat megvallva nincs minden rendben. -nyögte ki a nő. Nem is tudta, miért árulta ezt el. Talán azért, mert barátnői mind jó távol laktak tőle, és az unalmas hétköznapokon felgyülemlett gondokat nem tudta kivel megosztani. Feszültség halmozódott benne. Nem igazán bízott Carter mézes-mázos közeledésében, ám nem volt más választása. Más nem hallgatta volna meg. -Mostanában eltávolodtunk egymástól. -vallotta be őszintén. Szemében könny csillogott. Jim kitörölte a könnyet a szeméből. Keze lágyan siklott végig a nő puha arcán. Egymás szemébe néztek. Hirtelen olthatatlan vágy ébredt szívükben. Két régi barát találkozott, és felgyulladt bennük egy érzés, egy furcsa, megmagyarázhatatlan szenvedély. Arcuk egymás lehelletét érte. A nő egy percig végtelenül hálás volt ennek a régi ismerősnek a törődésért, és a hirtelen rázúdított szeretetéért. Régen érezte már, hogy szeretet, kedvesség zsongja körbe. Nagyon régen. Bizarr helyzet volt, ez, hogy férje egykori legjobb barátjában, mai riválisában talált megértő fülekre.
-Hát igen, a jó öreg Jack gyerek. -mormogta szelíd korholással James. -Bizonyára többet törődik a munkával, mint a családjával. Egoista volt, már a középiskolában is, kemény, feltörekvő, pedáns tanuló. -kacagott. -Kőszikla volt, vezető, mindigis. -állapította meg tárgyilagosan. Még elevenen élt benne az az ambicióus fiatalember.
-Mostanában mintha elhanyagolna engem. -folytatta az asszony, csendes, bizalmas hangnemben. A férfi félretolt a nő hajából egy tincset, ami a homlokába lógott. A nő száraz, fényes bőre, arca ragyogóan szép volt.
-Ha engem választottál volna, ez nem történik meg. -mondta velősen. Hirtelen ráeszmélt, hogy túlment egy ponton. Túlságosan hevesen akart az asszony bizalmába férkőzni. Képtelen volt most uralkodni magán, elkapkodta a dolgokat.
-Tessék? -kérdezte Margaret, felelősségrevonó éllel. Felállt a kávézóasztal mellől. Karcsún, lágy idomokkal magaslott Jim előtt, izmos bokával, széles csípővel, arányos testtel, és hosszú, hullámzó hajzuhataggal. Reszketett.
-Ne haragudj, Jim, de azt hiszem, jobb lenne, ha most magamra hagynál. -mondta kitérően. -Felzaklattak a szavaid.
A férfi lehajtott fejjel ült. A kiüresedett csészét az asztalra tolta.
-Csak segíteni akartam. -mondta bűnbánóan, miközben arcát tenyerébe temette.
-Kérlek, menj el!- nyomatékosította. Jim felkelt, és a keveretről felkapta vászonkabátját. Végigsiklottak a vörös futószőnyegen, majd James távozott. Az ajtóban még visszanézett. Résnyire nyitva volt még. Tekintetük találkozott. Nem lehetett volna pontosan megállapítani, mik rejtőzhettek azokban a pillantásokban.

A per eldőlni látszott. Jack uralta a helyzetet. Miközben az állítólagos fegyver-adás-vétel lezajlott egy lepukkant külvárosi garázsban, egy feltűnő szemtanút a kereskedő bandák agyonvertek. A törvényszéki orvosszakértő megvizsgálta az ügyet, Salieri azonban lefizette, mert félt, hogy ezegyszer bebizonyosodik a bűnössége. Ezen az egy tényezőn kívül minden simán ment. Jack lelkesen végezte ki a tanúkat, miközben az esküdtszék előtt hatásos szónoklatokat tett Vinny ártatlanságáról. Szavai szentírásként, nyomatékosan ágyazódtak be a tisztelt esküdtek tudatába. Hatalmas hatást gyakorolt rájuk- mint minden tizenkettőre, kikkel élete során dolga volt. Értett az emberek nyelvén- sokszor hazugságokat hitetett el velük, mint most is. Nem lehetett nem odafigyelni fémesen csengő hangjára, orgánumára, stílusára. Különös érzéke volt ahhoz, hogy akcentusa, beszédtechnikája maradandó nyomot hagyjon hallgatóságában. Többek között ez a lehengerlő él, mely megvillant szavaiban, ez segítette győzelemhez a megszámlálhatatlan peres ügyében.
Miközben minden erejével azon volt, hogy tisztázza védencét, Carter megpróbált ráakaszkodni nejére.
Már nem volt remény, hogy megállíthassa a pokolian jó ügyvédet, ezért úgy döntött, hogy a magánéletében fog vihart kelteni, hogy egy kicsit elgyengíthesse. Jim szinte naponta meglátogatta Margaretet, számtalan telefonbeszélgetést váltottak egymással. Az asszony érezte, hogy ez az ember ismét közeledni akar hozzá, de nem tudta pontosan, miért. Nem nézte volna ki belőle, hogy el akarja őt szakítani Jacktől. Az egykori jóbaráttól, kivel egymás támaszai, segítői voltak a hosszú iskolai évek alatt. Carter a segítőkész, figyelmes társ jóságos álarcát öltötte magára, miközben bensőséges társalgásaik alatt egyre közelebb került a lányhoz. A napok múlásával egyre inkább megkedvelte Jim-et, vagyis azt a Jimet, akit a férfi ravasz módon megmutatott neki.
A kerti asztalt ülték körül. Csendesen kávézgattak, az őszi langyos, kevert levegő lehelletfinom szellője belopódzott ruhájukba, végigfutott bőrükön, és arcukon.
-Mostanában mintha úgy érezném, hogy van valakije. -szólalt meg hirtelen Margaret, hangot adva kételyeinek. Carterrel olyan mély és megértő lett a kapcsolatuk, hogy úgy érezte, neki kiöntheti a szívét. Az egykori visszahúzódó fiatalember most érzelmekkel teli, odaadó barátnak, támasztéknak látszott, őrangyalnak, akinek az ember őszintén elmondhatja, ami teherként nehezedik a vállára. Margaret akkor, csaknem húsz éve még nem tudhatta, hogy ez az ember ennyire türelmes és barátságos, mert jelleme csak később alakult ki. Jim arcára most hamis meglepődés ült ki. Szemüvegét tisztítgatta, majd visszatolta az orrnyergére.
-Az nem volna bölcs lépés tőle. -szólalt meg Jim kiszáradt torokkal, recsegő hangon, majd egy újabb pohár Jack Daniels-szel megolajozta elfáradt hangszálait. Folytatta. -A házasságotok évek óta remekül működött ezidáig, nem igaz? Semmi válság, vihar, összetűzés… Miért pont most borulna fel ez a rend?- kérdezte. Apró, mélyen ülő, gesztenyeszínű szemei élénken fürkészték a nő arcvonásait, és reakcióját. Carter érezte, hogy jó úton halad. Erőfeszítései nyomán siker termett. Margaret, a magányos, gyönyörű nő, az elhanyagolt, csinos feleség végre bizalmába fogadta őt. Magában elmosolyodott.
-Talán eddig is voltak nőügyei, nem tudhatom biztosan. -felelte keserűen a lány. -Napközben sosem találkozunk, sosem beszélünk, és sosem bizonyosodhatok meg a lojalitásáról. Olyan ez, mintha egy sötét verembe taszítana, és elzárná a napfényt előlem. -mondta csilingelő, selymes, panaszos hangon. Jim egy pillanatig komolyan sajnálni kezdte ezt a nőt. Átérezte fájdalmát.
-Én megbizonyosodtam arról, hogy szeret téged.- mondta Jim enyhítő hangon. A lány arca felderülni látszott. A szennyes felhők béklyóját szétszabdalva kibukott a nap. Fénye rájuk borult. -Tudod, akkor, sok-sok éve, mikor megtetszettél neki, körülzsongott téged, és rólad áradozott, amikor kettesben hazafelé igyekeztünk. -mondta, mosolyogva felidézve magában ezeket a pillanatokat. Margaret válasz nélkül hagyta. A kiüresedett kristálypoharakra pillantott. Az ezüsttálcára pakolta őket, és elindult befelé.
-Kérsz kávét? -fordult vissza Jimhez.
-Igen, cukor nélkül, ha lehet.
A nő hamar visszaért. Ellibegett Carter mellett, és az asztalra tolta volna a kávéscsészékkel megrakott tálcát, ám rosszul lépett, és meghúzódott a bokája. Egyensúlyát elvesztve zuhant a földre. A tálca egy pillanatig fenn fügött a levegőben, majd alázuhant, összezúzva a csészéket, és kilöttyintve a forró kávét. A fűbe cserépszilánkok jutottak, a sziklakertet szegélyező köveken pedig végigfolyt a kávé. Jim azonnal a lány segítségére sietett, és felemelte. A kerítés mögött közben megállt egy csillogó Ford. Az egyik legújabb gyártmány volt a piacon, ezüstös, fémes borítással, karcsú, elegáns külsővel, és vadállatias, hatalmas teljesítményű motorral. Jack azonnal kiszúrta Cartert, és rejtekhelyéből figyelte a jelenetet. Figyelte a széttört csészedarabokat a fűben heverve. A csészedarabokat. Eltörve. A férfi eközben felsegítette nejét, aki fojtott hangon nyögött.
-A lábam… -lehellte.
-Nem lesz semmi baj. Vigyázok rád. -mondta az üzletember, bódító hangon. Közelebb hajolt Margarethez, és szájon csókolta a nőt. Az nem bánta. Felbátorodva ölelték meg egymást, egymás ajkán csüngve, összefonódva. Úgy festettek, mint egy szenvedélyes szerelmespár. A járdán lépés koppant, egy kocsiajtót pedig valaki irgalmatlan erővel csapott be. A léptek egyre fürgébben közeledtek feléjük. Hátrapillantottak. Jack kifejezéstelen arccal nézett feléjük. Átszelte a kertet. Léptei alatt szinte ropogott a rége öntözött fű. Mindketten felálltak. Jim a fehér székbe segítette az asszonyt, majd visszafordult a közelítő ügyvédhez. Jack megállt, és szótlanul nézte őket. Meg akart szólalni, de lenyelte a szavait. Várta, hogy ők magyarázkodjanak. Imádta, ha magyarázkodnak előtte. Aztán van alkalma megcáfolni, és megsemmisíteni a magyarázkodást. Először megpróbálta kicsalogatni a medvét a barlangjából, hogy utána beledöfhesse lándzsáját. Jim és Goodman között feszültség villant meg. A szél hirtelen megélénkült.
-És hol marad a körülményeskedő mentegetőzés?- kérdezte sértett hangon Jack. Kedve lett volna hozzá, hogy megüsse a férfit, aki aljas módon hátbatámadta, ám ökölbe szorított kezét sikerült féken tartania. James lehajtotta a fejét. Úgy tett, mint aki szégyelli magát.
-Amit láttál, láttál. Nincs ezen mit cifrázni. -rebegte büszkeségtől átitatott hangon. Ez megadta volna a végső lökést a pokolian feldühített ügyvédnek, hogy elragadják az indulatai, de inkább görcsösen lecövekelt ott, ahol állt, mert félt, hogy ha megmoccan, nem kegyelmez ennek az alávaló csótánynak. Tekintete most ellebegett Carterről, és feleségére vándorolt. Az asszony értelmes, töretlenül gyönyörű arccal, ragyogó szépséggel pillantott vissza rá, úgy, ahogy szokott. Szerelemmel. Smaragdszín szemeiben könny csillogott. E két férfi összekuszálta a gondolatait, ahogy mindketten egymásnak próbáltak ártani, rajta átgázolva. E két acélerős jellem közt vergődött. Hatásuk alatt tartották, mindketten. Az asszony összeroppant, eltörpült az akaratos férfijellemek gyűrűjében. Gyengének, elesettnek érezte magát ebben a pillanatban, ahogy ez a két ember összetűzött miatta. Részben miatta. Ez a perc adta meg a végső indíttatást, hogy a kötelék, mely egykor vasmarokként fogta össze kettejüket, elvesszen a semmibe, a gyerekkorral, és közös emlékeikkel együtt. Ezt a kort végleg lezárták magukban, szívükben elhomályosodott az együtt átélt idők képe. Férfiként savanyú események és sajnálatos tettek formálták a kapcsolatukat. Elhidegültek egymástól, és ellenségekké lettek. Jack nem kérdezett többé. Soha többé nem kérdezett semmit. Mindent értett. Illetve azt gondolta, hogy tökéletesen átlátja ezt a helyzetet, ezt a hétköznapi szerelmi háromszöget. Hány ilyen ügye volt… Szerelmi háromszögek, féltékenység, irigység, hűtlenkedés, titkos, lopott csókok… És most mindez, melynek eleddig külső szemlélője volt, ővele történt meg. A megcsalt férj szerepköre jutott rá ebben a hosszas perben, mely közte és Carter közt folyt. De ezzel a per véget ért.
-Takarodj a szemem elől. -vetette oda félvállról a férfinak, szenvtelenül, tiszta, érzelemmentes hangnemben, mintha nem gyakorolt volna rá hatást az imént látott jelenet. Mintha a szíve nem sajogna. Mintha nem reszketne a keze, akár a fűszál a talpa alatt. -Többé nem akarlak látni. -mondta ki végre az ítéletet. Jim meglódult, és otthagyta a házaspárt. Alacsony, törékeny alkata, sötét idomai belevesztek a lassan leereszkedő félhomályba. Ilyenkor, az ősz elején zavaróan rövidültek a nappalok. A fényt lassan elzárták a komor felhők. Azonban a sugarak egy apró töredéke még áthatolt sűrű béklyójukon.
Jack kénytelen volt megbocsátani Margaretnek. Nem vitte rá a lélek, hogy elszakadjon tőle, mert tisztában volt azzal, hogy ő is bűnös ember. Hiába jól menő ügyvéd, hiába jó vágású fiatalember és sikeres, jólétben dúskáló állampolgár, ő is vétett a házasság szentsége ellen. Megpróbálták elfelejteni a múltat. Jack Goodman új életet kezdett. Többé nem vállalt maffiapereket.
James Carter nem sokkal azután, hogy Goodman segítségével Salierit végül is felmentették, elutazott a városból, vissza délre, Floridába. Azóta nem hallottak róla.
Jack néha szándékosan lever egy teáscsészét. Elégedett, mikor a cserép nem áll össze. Már nem mos tisztára kétes alakokat, becstelen bűnözőket. Visszavonult a világ elől, és csak feleségének él. Csak tisztességes perekben vállal szerepet.
Egy nap egy cserép talán újra összeáll, ki tudja.

Kezdőlap