Valahol
a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt
egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelők.
Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni
övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát.
Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt
a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát
jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek.
Negyednap eltemették őket, s aztán összejött
a rokonság meg a közeli és távolabbi szomszédok,
ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá
a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak
mind, ahányan voltak.
A mentősöknek - az orvosnak, a két hordágyvivőnek
meg a sofőrnek - már nem akadt dolguk. Csak fejcsóválva
körüljárták azt a sok halottat, s mielőtt
visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát,
ittak rá egy kis bort.
Kivéve a sofőrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a pogácsát pedig nem szerette. De ami ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése
mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még,
gondolta, valakinek.
És most viszi!