Istenkísértés

 


Szöget úgy kell beverni, hogy mindenekelõtt kiszemeljük a helyét - falon, deszkán vagy másegyebütt -, aztán bal kezünk két ujjával megfogjuk a szöget, és pontosan odaillesztjük a helyére. Vigyázzunk, hogy szép egyenesen álljon.
Most a jobb kézben tartott kalapáccsal ütést mérünk a szögre. Egy ütés azonban nem elég. Az a helyes, ha ~szaporán, se túl gyorsan, se túl lassan, tehát a megfelelõ ritmusban erõs, pontos ütésekkel verjük be a szöget. Eközben szemünket ne vegyük le a szög fejérõl, mert másképp kotyogni fog, és idõ elõtt kilazul. Így viszont egyenesen belefúródik a fába, és sokáig megáll a helyén.
Persze, fõleg az elején, kisebb-nagyobb balsikerek is érnek. Például melléütünk, amitõl vagy az ujjunk fájdul meg, vagy pedig elgörbül a szög. Ilyenkor legjobb másikat elõvenni. Idõvel azonban, kellõ gyakorlattal, annyira vihetjük, hogy már oda se kell figyelni a szögre. Tudniillik szunnyad bennünk valamilyen készség, aminek segítségével már oda se nézve is mindig tején találjuk a szöget.
Ha odáig jutottunk, elérjük a szögbeverés teljességét. Ez a csúcs. Innen tovább lépni istenkísértés, mert emberi erõvel, gyarló idegzetünkkel, véges tudásunkkal ennél többet elérni nem lehet.
Persze vannak, nagyon-nagyon ritkán, kivételek. Az Észak-Amerikai Egyesült Államokban, a kaliforniai San Diebában 1927, jún. 7-én egy J.E. Bringham nevû déligyümölcs-kereskedõnek sikerült, hogy ne a kalapáccsal szöget, hanem a szöggel a kalapácsot verje be a gyümölcsösládákba. Az indiai Madrasban pedig egy meg nem nevezett személy a kõkemény mahagóniba üti a szöget, egyetlen kalapácsütés nélkül, csak erõs ránézéssel.
Mindez szép, de nem nekünk való. Mi örülhetünk, ha annak rendje és módja szerint, a bal kezünk két ujja közé fogva be tudjuk kalapálni a szöget.


Kezdőlap