Radanovics-NagyDániel
A titokzatos ismerős
Minden alkalom külön örömmel teli a számomra, ha találkozhatom egy rég' nem látott ismerőssel, baráttal. Minap este, mikor kikeltem az ágyamból –mert én a normális emberekkel ellentétben este szoktam álmosan kikászálódni az ágyamból – s a közjátékhoz talán még az is hozzá tartozik, hogy esős novemberi nap révén a széldzsekimet is magamra öltöttem; persze csak gondos és körültekintő fésülködés után, bár ez nem tartozik szorosan a történethez, de gondoltam, az érdeklődők és továbbtanu lók számára elmondom…
Szóval még mielőtt a részletes történetmesélés zavaros vízére eveznék; folytatva a sztorit: tehát minap este, mikor kikeltem az ágyamból – mert én a normális emberekkel ellentétben este szoktam…
Vagyis estefelé, jó szokásomhoz híven, sétálgatván az utcán, egy nagyon ismerős arc suhant el mellettem. Természetesen nem csak egy arc… Egy egészalakos krapek. Az arc hangsúlyozása azért fontos, mert én arc szerint, amúgy fejzetszerkezet alapján azonosítom az embereket… Szóval ez a – mellesle g valahonnan nagyon ismerős – muksó szélsebesen csoszogott el mellettem. Én tartva a megszokott, rozsdás metronóm által diktált tempót, haladtam idestova-tovább a sötét utcán, előre, s emlékszem még meg is fordult a fejemben – 180°-kal –, hogy ugyan hová t a rt abba az irányba ez az igen ismerős és titokzatos figura. Hogyha én egyszer abból az irányból jövök, akkor minek megy arra? Hiszen tudhatná, hogy arra nincs semmi érdekes.
Ilyen – és hasonló – gondolatokkal a fejemben mentem tovább; tűnődve azon, hogy így a sötétben talán nem is volt olyan ismerős az a pofa…