Szabó Viktor

Õrület

Az újságíró kazettát cserélt diktafonjában. Az õrült továbbfolytatta zavaros eszmefuttatását.
- Úgy bizony barátocskám, nem Isten volt ki e lényt a porból megalkotta. Mert mikor az ötödik napon megteremtette a szép, boldog világot, s látta, hogy az tökéletes, pihenni tért, s elaludt. És a Természet átvette Isten határtalan bölcsességét... De a magára maradt port borzalmas betegség támadta meg. És ez a szörnyû daganat mozogni kezdett, és felállt... És a Természet tehetetlen volt, mert Isten aludt, és nem volt ki megvédje az ocsmány ragálytól. A Természet megbetegedett, s az õ betegségét Embernek hívják. És ekkor a Betegség átvette uralmát a Földön...
De a Betegség beteg férgei ezek az ember-porszemek, ezek a bacilusok egymást is pusztítják, undorodva egymástól, egymás förtelmes bûzétõl... Mert valahol legbelül õk is érzik, hogy a por beteg kiütései csupán, s egyszer pusztulniuk kell...
Igen barátom, pusztulniuk kell... Mert Isten egyszer felébred hosszú álmából, s hirtelen megõszül, mikor meglátja, hogy mivé lett az Õ tökéletes világa. És szörnyû haragjában kiégeti ezt a gennyes daganatot..., és nem lesz többé Ember..., és megint tiszta és nyugodt lesz a Föld.

Az újságíró kilépett a zárt osztály ajtaján. A professzor nem túlzott - gondolta - ez az ember tényleg komplett õrült. Már besötétedett mire beért a szerkesztõségbe. Az asztalán ott hevert az Újság legfrissebb száma. Kinyitotta és szórakozottan olvasni kezdte a címeket: Újabb olajszennyezés..., Háborús helyzet..., Tûzvész..., Éhínség... - egyre hevesebb mozdulatokkal lapozott - Pusztuló növényvilág..., Katasztrófahelyzet..., Több száz áldozat..., Kihalt állatfajok... - kétségbeesve gyûrte az oldalakat - Népírtás..., Szennyezett folyók..., Fertõzésveszély..., Merényletsorozat... Az újságíró õrjöngve tépte szét a lapokat. Egy pillanatra megdermedt. Zavaros tekintettel bámult rá a számítógép villogó képernyõjére, majd hirtelen, õrûlt hévvel írni kezdett:
"És az ötödik napon Isten elaludt..."

Kezdőlap