Vándor: Adjon isten, bátyám!
Pásztor: Fogadj isten, fiam!
Vándor: Vihar van készülőben, tudja-e?
Pásztor: Hogyne tudnám, már haragos az ég alja és dörgedezik is a távolban.
Vándor: Dörgedezik biza, de nem az ég alja az, amit hall kend, egiszen más.
Pásztor: Nem e? Mi más, ha nem a?
Vándor: A forradalom szele, mely elsöpör mindent.
Pásztor: Ugyan má. Igen messzi földrő szalasztották az úrfit, hogy ilyen bolondságot
beszél.
Vándor: Nem bolondság az biza. Nem lesz úr és szolga, mindenki azt teheti, ami
akaratában áll.
Pásztor: Nem úgy van a. Hát dolgozni ki fog más helyett?
Vándor: Mindenki dolgozik, és annyit kap érte, amennyit elvégzett. Azt aztán
arra használja, amire akarja, hogy nem szenvedjen hiányt semmiben.
Pásztor: Most se szenvedek hiányt úrfi. Otthon vár az asszony, a fiam meg hoz
ebédet délben. A szemem pedig itt lakik jól a puszta látványátó.
Vándor: Ejnye bátya, de mi van, ha másfelé vinné a szíve, és mást csinálna?
Igencsak szűk a maga világa.
Pásztor: Szűk vagy nem szűk, nekem éppen passzul.
Vándor: Ég áldja hát kendet, nekem tovább visz utam!
Férfi: Fújj, te szél, mutasd meg erőd! A természet kegyeltjei vagyunk, vendégek
e földön.
Szél: Ez igaz. De nem bántalak titeket emberek. Csak figyellek és hallgattak
titeket.
Férfi: Vajon állt itt ember előttem, és látta-e azt, mit én látok most?
Szél: Ó igen, egy másik világ szülöttei, a múlt gyermekei és a jövő szülei.
Férfi: Mire gondolhattak ők, kik lehettek? Csak a szél tudná megmondani.
Szél: Ha hallanál most elégedettség tölthetné el lelked. Bevált őseid jóslata,
tetteik meghozták azt, mire ők vágytak. Boldog vagy-e mindezzel?
Férfi: Szép új világ, háborúval, éhezéssel, gyűlölettel. Bábok vagyunk és a
pénz a bábjátékos. Boldognak hisszük magunkat, és elaprózzuk céljaink és terveink.
Meghódítottunk mindent, bejártuk a földünket, és már nem törődünk mással, csak
próbáljunk összetartani repedező civilizációnk falait.
Szél: Miféle beszéd ez? Eljött minden, miről több száz éve emberek álmodtak.
Nem jobb-e ez a világ, melyben éltek. Nem kevesebb-e a betegség, több-e az élelem,
jobbak-e a gépeitek, könnyebb-e a munkátok?
Férfi: Nincsenek nagy célok, nagy álmok. Készen kapjuk a meséket a tv-ből. Gondolatban
szappanoperák szereplőinek életét éljük. Mondvacsinált sztárokat ünneplünk.
Játszunk számítógépeinken nem létező, ál-igazi világokban. Mások hazugságát
fogadjuk el igaznak, és igazát hamisnak. Mi tartja még össze ezt a társadalmat?
Talán az eszmék?
Szél: Én már láttam mindent. Az összes uralkodót, királyt, despotát, forradalmárt,
sok társadalmi formát. Az eszmék változtak, harcoltak egymással, felül vagy
alulkerekedtek. A világ nem változott.
Férfi: Vagy talán a hit? Vagy egyszerűen a lustaság? A passzivitás? Itt e föld,
mögöttünk négyezer évnyi tudás, bölcsesség és tapasztalat. Valóban ennyit tudunk?
Ez minden, mit felmutathatunk?
Szél: Én nem hagyok nyomot. Építek és elhordok homokhegyeket. De egy-két épületetekkel
nem boldogulok. Reggel a kabátja alá bújok a munkába induló embereknek és homokot
szórok szemükbe. Mégsem fordulnak vissza. Elvágom a fákkal vezetékeket, lerántom
a házakról a tetőcserepeket, betöröm ablakokat, de ti csináltok újat. Honnan
hát ez az erő, mellyel dacoltok velem?
Férfi: Ennyi akaraterő, ennyi elme hiába próbálja javítani életünket? Van itt
más is az emberi természet kelléktárában. Gonoszság, kapzsiság, makacsság, önzés.
Szél: Ti vagytok saját magatok ellenségi. A világ olyan lesz, amilyenné ti teszitek,
se jobb, se rosszabb. Én és a testvéreim csak kisebb ágakat dobálunk a lábatok
elé, hogy megbotoljatok benne, de falat ti húzzátok magatok köré. Változni akartok,
de féltek a változástól. Elvárjátok, hogy mások jót tegyenek veletek, de ti
nem tesztek másokkal. A vallásotokból hitet és erőt merítetek de meg is bilincselitek
elmétek.
Férfi: Persze lehet, hogy csak bennem van a hiba, és a világgal nincs baj. Fúj
tovább te szél, és nyugtass meg susogásoddal!
Szél: Én nem tehetek semmit, csak figyellek és hallgatlak benneteket.