Utópia

2160. augusztus 12.
Ma reggel, ahogy felkeltem az ágyamból, már kezdett besötétedni. Ma ugyanakkor értem be az iskolába, mint tegnap, ezért a tanárnőtől megint kaptam egy piros pontot, persze a többiek megint strébernek neveztek a szünetben. Pedig igazán nem tehetek róla, hogy mindig beérek időben, közel lakom és a szüleim sem laknak velem, hanem az irodájukban alszanak éjszakánként, hogy el tudják végezni a munkájukat. Persze nem ezért érek be pontosan. A Feri, meg a Bence szülei is menedzserként dolgoznak egy multi cégnél, mégis mindig elkésnek. Amikor az anyukám elmegy és beprogramozza az otthoni számítógépet, beállítja, hogy mennyire legyen lágy a lágytojás, vagy hány fokos legyen a víz, amiben fürdöm, akkor mindig szomorú vagyok egy picit, hogy nem fogom látni egy hétig. Az én mamám a legszebb az egész világon. Mindig is gyönyörű volt, még akkor is, amikor kisebbek voltak a mellei és még nem ment el a plasztikai sebész bácsihoz. Ezen a héten mi is voltunk az iskolai plasztikai sebésznél. Azt mondta a doktor bácsi, hogy lehet, hogy meg kéne műteni az orromat, mert túl pisze, és nem illik az arcformámhoz. A tanár néni is megmondta az órán, hogy csak úgy tudunk boldogulni majd az életben, ha szépek vagyunk, vagy nagyon értünk valamihez. De azt is mondta a tanár néni, hogy szerinte mi nem nagyon értünk semmihez, úgyhogy vagy szépek leszünk, vagy elmegyünk egy nagyvállalathoz, úgy, mint a papám. A papámat is szeretem, csak az a baj, hogy sosincs ideje velünk foglalkozni. Mindig csak villog a szemüvegébe épített személyhívója. Olyankor teljesen megváltozik. Nem tudom, hogy mit írhatnak neki, de mindig átmegy a másik szobába, hogy ne halljuk, hogy mit beszél. Csak pár szót hallok, de akkor is állandóan bocsánatot kér.
Ma a tanár néni kiszólított felelni. Az egyik holosorozat szereplőjéről kellett beszélnem. Elmeséltem, hogy hogyan szeretett bele a másik szereplőbe, de utána kiderült róla, hogy gyerekkorában egyszer az óvodában megverte a tanító néni, ami miatt most lelki válságba került, és el kell mennie egy szanatóriumba.
A tanító néni azt mondta, hogy nagyon szépen feleltem. Még három órám volt ma, egy médiaóra, egy számítástechnika és egy tornaóra. Amikor hazamegyek, nézem egy kicsit a HLP-t, aztán bekapcsolom a pentopomat, hogy elkészítsem a hf-et. Ma nem volt kedvem tanulni. Átmentem az apu szobájába, mindig át szoktam jönni hozzá, ha unatkozom, vagy ha éppen nem beszélgetek egy kicsit fomilomon. A papa szobája tele van csomó papírral. A mama állandóan veszekedni szokott vele, mindig azt kérdezi, hogy miért nem dobja ki ezt a sok vacakot. Ő akkor mindig azt mondta, hogy ez családi örökség, és egyszer majd az enyém lesz. Ezeket szoktam nézegetni, bár nem értem, hogy mi van odaírva. Valami furcsa nyelven van írva. A tanító néni mesélte egyszer, hogy régen, amikor még voltak határok, akkor ezeken a határokon belül mindenki más nyelven beszélt. Sose értettem, hogy miért jó az, ha valaki úgy beszél, hogy ne értse meg a másik. Én csak a képeket szoktam nézegetni, csomó vicces figura van benne, mindig történeteket találok ki a képekkel kapcsolatban. A tanító néninek egyszer elvittem az egyiket, de ő sem tudta igazán, hogy mire voltak jók ezek. Azt mondta, hogy régen csomó haszontalan dolgot gyűjtöttek össze az emberek ilyen papírlapokon. Elmesélte, hogy annak idején ő is kapott egy ilyen könyvet a mamájától, amit neki is a mamája adott. Azt mondta, hogy ez egy történelemkönyv, és ebből tanítottak annak idején. Én megkérdeztem, hogy mi az a történelem, de azt mondta, hogy nem tudja.

Kezdőlap