Ülsz a kádban,
magas habok,
mint nagy hegyek,
pattognak szét,
mint a vágyak,
hol itt, hol ott,
az érthetetlen világában.
Az élet sűrű szövevénye,
sűrű rejtek, menedékhely.
Félsz, míg félhetsz,
hallasz, mit hallhatsz,
élsz, míg élhetsz,
s halsz, mint halhatsz.
Tudat messze, erre lépked,
arra repked, de hiába.
Te csak ülsz a kádban,
tudatodnak rabláncában.
Erre mennél, arra lépnél.
Tudat vágyik, test csak ázik.
Tudat tompa,
messze elszállt a távolba.
Üres szoba, üres kádja,
szép új világ, gonosz átka.
Ki a házból a világból,
el messzire a sok bosszúságtól.